Imáink

Uram, bocsásd meg a mi vétkeinket

Uram, bocsásd meg vétkeinket. Nem úgy, ahogy mi szoktunk megbocsátani, kényszeredetten, vagy számítgatva, hanem a Te irgalmasságod (nagylelkűséged) szerint. Bocsáss meg úgy, hogy szelíd jóságoddal és gyöngeségeddel találkozzunk.

1 Minute
Olvasnivaló

Iraki keresztény testvéreinkért

Megindító képsorok Irakból – Mi is tehetünk értük!

Olga Yaqob iraki születésű nővér, a Názáreti Mária Leányai rend alapítója az iraki háborúkban sebesülteket ápolt, haldoklókat vigasztalt és halottakat temetett. A vallási kisebbségek elleni borzalmas iraki népirtásról szólva elmondta: sok mindent látott már a korábbi háborúkban, de az ISIS brutális kegyetlenkedéseihez foghatót még soha.

1 Minute
Olvasnivaló

Zarándoklat

Aki zarándoklatra vállalkozik, legiobban teszi, ha olyankor végzi azt, amikor mások nem zarándokolnak vele együtt, még ha szokatlan időben történik

1 Minute
Olvasnivaló

Azonnal választ akarok kapni

„Akkor hittek ígéreteiben, és dicséretet énekeltek. De csakhamar megfeledkeztek tetteiről, nem bíztak tervében.” Zsolt 106,12-13

Mitchell, a kisfiam, kíváncsi gyermek volt. Ahogy megtanult beszélni, ugyanazt a három kérdést hallottuk tőle mindegyre: Miért? Hogy? Mikor?

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Életige, 2014. július

Tematizálás

Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban! A látszat és a valóság kettősségének gondolatából érkeztünk ide, s ezzel fonogatjuk tovább a témakeresést. Ma és most az alvó Jézus misztériumával foglalkozunk. Úgy látszik, Jézus ott van a csónakban; ugyanakkor alszik – és emberi természeténél fogva – a viharzó és háborgó tengerről mit sem tud. Az apostolok sem úgy élik meg Jézust a csónak farában, mint aki jelen van köztük. Igaz, ott van, de – segítségét tekintve – mintha nem lenne köztük. Nagy hordereje van – mondanivaló szempontjából – ennek az evangéliumi résznek.

3 Minute
Olvasnivaló

Ha a lélek megéleződik

Fr. Szilveszter blogján találtam az alábbi hivatkozást, melyet örömmel osztok meg az olvasóval. A szerk.

A vasárnap ünnepléséről beszélgettünk Andrásfalvy János szalézi szerzetessel.

Megéleződik az ünnepben a lélek?

Don Bosco azt mondja, „az ünnep megszentelése meghozza az áldást a hét minden napjára”.  Az ünnepben a lélek erőt kap, amit kívülről nem látnak az emberek. Még a vasárnap dolgozni kényszerülő buszsofőr, a kórházi ápolónő is annak tudatában teszi a feladatát, hogy ez különleges nap, melyért kiemelt fizetés jár. Tudják, ilyenkor pihenésre lenne joguk. Nagyon fontos, hogy az ember ne feledje a vasárnap jelentőségét, hogy ez a nap számára ne folyjon össze szürke masszában a hét többi részével. Az Anyaszentegyház a kényszer, a kényelem hatására elhajló emberi természetet megerősíti, és előírja számára a vasárnap megszentelését a szentmisével.

3 Minute
Olvasnivaló

Schütz Antal élete és munkái

Schütz Antalra úgy találtam rá, hogy miután rájöttem, a kegyelemtan nélkül nem lehet megérteni a misztikát, szerettem volna az alapvető kegyelemtani ismeretek birtokába jutni. Ez azonban nem ment. Az összes számomra elérhető könyvvel körülbástyázva próbáltam tisztázni, mit is jelentenek és hogyan függenek össze egymással azok a fogalmak, amelyekkel a szerzők oly nagy ívben dobálóznak.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A világ nem Isten

Ekkor Jézus így szólt tanítványaihoz: ,,Bizony, mondom nektek: a gazdag ember nehezen tud bemenni a mennyek országába. S újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.” (Mt 19,23)

Semmi sincs távolabb a keresztény testvériségtől és egyetemességtől, mint a modern internacionalizmus váltakozó formái, melynek ideológiai alapjai rejtetten és mélyen a panteizmusba nyúlik, akár materializmusként, akár gnózisként vagy más efféle ezoterikus tanításként határozza meg magát. Az az egyetemesség, amely lassan-lassan bontakozik ki a hívő Izrael szeme előtt, a teremtés lényegéből való: Ádámmal, a földből alkotottal kezdődik.

3 Minute
Olvasnivaló

Állhatatos ima

Minden léleknek jól meg kellene gondolnia, hogyha szükségében nem is segíti meg azonnaI az Isten és nem haltgatja meg a

1 Minute
Olvasnivaló

Erőszakmentes önérvényesítés 2.

A NaNE Egyesület honlapján a letölthető kiadványok között találtam néhány nagyon jó anyagot az erőszakmentes kommunikációról. Mivel azonban ezek hosszú, az átlagos olvasó számára nem érdekes részek között találhatók, nem egyszerűen linket adok meg, hanem némileg szerkesztve közzé teszem itt ezeket.

3 Minute
Olvasnivaló

A lélek bezárt kertjében

Mivel a lélek személyes-szellemi képződmény, ezért legbenső és legsajátosabb lényege, amelyből ereje s életének hullámzó folyama forrásozik, nemcsak ismeretlen X, amelyet a lélek tapasztalható tényeinek magyarázatára feltételezünk, hanem olyasvalami, ami felragyoghat és tapasztalhatóvá válhat előttünk, bár továbbra is titokzatos marad. Egész szellemi élete tudatos, és lehetővé teszi a visszapillantást önmagára, anélkül, hogy keresztülhaladna az imádság kapuján.

4 Minute