Olvasnivaló

Ne aggódjatok!

Ne legyetek semmiben sem aggodalmaskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben terjesszétek a kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megőrzi szíveteket és elméteket Krisztus Jézusban.” (Fil 4, 6-7)

Hányszor hallottuk az evangéliumban, hogy egy hajszálunk sem vész el, hányszor hangzik el a Szentírásban, hogy „Ne féljetek!” De sokszor úgy tűnik, bizony félünk, sőt szorongunk.

1 Minute
Olvasnivaló

A halálról

Az ember saját halála a legtöbbek számára egy végtelenül ijesztő dolog, mert a mi kultúránkban a halál után semmi sem következik, a kérlelhetetlen vég után talán csak az emlékünk marad utánunk (origo.hu)

A fenti írás – jellemzően ─, egy hete jelent meg, halottak napja alkalmából. Mintha bizony a halál kérdését csak ez a nap aktualizálhatná. Az is jellemző, hogy a gondolatmenet valójában csak a gyásszal, mint lélektani kihívással foglalkozik, s a halál, mint olyan nem merül fel problémaként.

4 Minute
Tanúságtétel

Együtt járó párok tanúságtétele (3)

Kik vagytok? Hogy ismerkedtetek meg? Mióta jártok?

Zs: Zsófi és Béci vagyunk. Béci már dolgozik, én még egyetemista vagyok. Több, mint 5 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, egy rockkoncerten, egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak.
B: Normális fiatalok vagyunk.
4 Minute
Olvasnivaló

Nem hagyhatod az utolsó pillanatra, ami nagyon fontos

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

Ahogy leültem tanulni, megnéztem az órámat. Még van tizenkét órám a vizsgáig. Töltöttem magamnak egy csésze kávét, cukrot raktam bele, megkavartam, megízleltem, majd még tettem bele egy kanál cukrot. Szükségem lesz rá, mert egy áttanult éjszaka előtt állok.

5 Minute
Olvasnivaló

Levél egy el nem siratott szerelemhez

Kedves …!

Mióta legutoljára beszéltünk, nagyon sokat változtam, bizonyára te is. Azért írom ezt a levelet, hogy bocsánatot kérjek tőled mindenért. Bevallom, gyönge voltam akkoriban. Szeretném beismerni most minden vétkemet. Szeretném, ha látnád komolyan gondolom.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az egyszerű imádság ereje

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6)

Szeretnéd látni, hogyan konyul le egy apa arca, hogyan akad meg egy anya lélegzete? Akkor ülj le melléjük, mikor kibontanak egy új játékot, amire az van írva: „össze kell rakni”. Hosszú, éjszakába nyúló kínlódás következik ezután, hogy az A pont illeszkedjék a B-hez, a D pont meghajlítva elérje az F-et. És hogy a véletlenül kimaradt lépéseknek ne legyen látványos következménye. A szülők ajándékot szeretnének venni a gyermeküknek. Ehelyett mit kapnak? Feladatot. Néha életre szólót.

6 Minute
Vatikáni dokumentumok

Apostoli körlevél az emberi szabadságról

Libertas praestantissimum  (1888)

(Magyarul Sarday Salvany Felix: A liberalismus bűn c. könyvében jelent meg)
“… De igen sokan – Lucifert követve, akinek gonosz jelszava az, hogy „nem szolgálok” — a szabadság neve alatt bizonyos képtelen és hazug szabadosságot értenek.”

3 Minute
Olvasnivaló

Gondolatok a Szentáldozásról és az Egyház megújulásáról (8)

Végszó

A legszegényebbek és legvédtelenebbek iránti szeretet elsőbbsége

1.

Az eucharisztikus Jézus, vagyis Jézus Krisztus, aki valóságosan, személyesen és lényegileg jelen van az eucharisztikus színek alatt Testével, Vérével, Lelkével és Istenségével, valójában a legszegényebb, leggyengébb és legvédtelenebb lény a világon. Van-e nagyobb szegénység, mint az eucharisztikus színek szegénysége?

14 Minute
Olvasnivaló

Mi köti össze a Festetics-kódexet egy Kawasaki motorral?

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Magyar Pálos Rend közös rendezésében, Pécs városának támogatásával a pálosok 80 évvel ezelőtti visszatelepüléséhez és a rend 25 évvel ezelőtti újraindulásához kapcsolódóan PÁLOSAINK, A FEHÉR BARÁTOK címmel nagyszabású rendtörténeti, művelődéstörténeti, kultúrtörténeti, multimédiás, időszaki kiállítás nyílt a pécsi Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában (Pécs, Papnövelde u. 5.).

A csaknem négy hónapig (2015. február 8.) látható tárlat 2015 februárjában egynapos rendtörténeti tudományos konferenciával zárul a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán.

3 Minute
Tanúságtétel

Bakancslista – abortusz helyett

Jenna Haley három hónapos terhes volt, amikor gyermekét halálos betegséggel diagnosztizálták. Ezt a betegséget úgy hívják szakszóval, hogy anencephaly, ami azt jelenti, hogy mindössze az agytörzs fejlődik ki.

A babák általában születés után nem sokkal meghalnak, hiszen életképtelenek. Persze csak ha hagyják őket megszületni…

1 Minute
Imáink

Damiani Szent Péter imája

Ó, Nagyasszony, tudom, hogy te végtelenül jó vagy, s legyőzhetetlen szeretettel szereted azokat, kiket Fiad és Istened benned és általad

1 Minute