Olvasnivaló

Égned és világítanod kell!

Micsoda ellentétek feszültek bennünk és körülöttünk!

A gyönyörű idő hegyet mászni, erdőt lépni, messzibe bámulni csalogatott, – mi viszont a temetőt jártuk… Körülöttünk és bennünk minden az élet után kiáltott, – mi pedig halottainkra és az elmúlásra gondoltunk… Vakító napsugár hullajtotta ránk szívmelengető sugarait, – mi, ehelyett pislákoló gyertyák fényébe merengtünk…

2 Minute
Tanúságtétel

Imádkozz mindig mindenért akkor is, ha apróság

„Szüntelenül imádkozzatok” (1Tessz, 5,17)

Szépen be volt karikázva a naptárban a nap, amikorra kiírtak – de a csecsemők híresek arról, hogy nem nézik meg a naptárt. Két héttel a várva-várt nap után azon töprengtem, vajon hajlandó-e valaha is bemutatkozni a világnak a kisfiunk.

Természetesen az volt nekem is a legfontosabb, hogy egészséges legyen, de azért apró kis önmagamért is aggódtam, hogy sikerül-e majd eljátszanom a szerepemet. Na jó, nem is olyan apró…

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

XVI. Benedek az igazság fontosságáról

Capitulum Laicorum Sancti Michaelis Archangeli (a Szent Mihály Laikus Káptalan), amely a hagyományos római (ún. tridenti) rítusú misék magyarországi résztvevőit, kedvelőit tömöríti, közli XVI. Benedek lemondása óta tett első első nagy megszólalásának magyar fordítását.

XVI. Benedek ezen üzenete, amelyet a Pápai Urbaniana Egyetemnek küldött, amikor annak frissen újjáépített aula magnáját róla nevezték el – a családokról tartott szinódus utáni napokban került nyilvánosságra.

2 Minute
Olvasnivaló

Miért káros az együttélés a gyermekekre

Nemrég írtam a párok együttélésének negatív hatásairól. Tézisem az volt, hogy ha a szinódusi atyák ismerték volna, hogy mennyire káros együttélés a párok jóléte szempontjából, akkor nem utaltak volna ennek “konstruktív elemeire”.

Ma azt nézzük meg, hogy a kutatások szerint a párok együttélése hogyan hat a gyerekekre, hiszen ők az egyre növekvő számú, ártatlan harmadik fél az ilyen alkalmi egyezségekben.

7 Minute
Olvasnivaló

Ne vess meg senkit

Ne vess meg senkit azért, mert nem találod meg benne azokat az erényeket, amelyeknek véleményed szerint meg kellene benne lenniök;

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Feltűnés nélküli hitvallás

,,Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen fekvő város.” (Mt 5,14)
Megváltónk hegyi beszédének e szakaszában azt parancsolja, hogy hitvallásunkat minden ember előtt nyilvánítsuk ki. ,,Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen fekvő város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy véka alá tegyék, hanem a gyertyatartóra, hogy világítson mindazoknak, kik a házban vannak. Úgy világosodjék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jó tetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, ki mennyekben vagyon.” (Mt 5,14-16)

Mégis ezt mondja egyidejűleg: ,,Mikor alamizsnát adsz, … mikor imádkozol, … mikor böjtöltök, … ne lássanak az emberek, hanem a te Atyád, ki rejtekben vagyon.” (Uo. 6,2-18) Miként egyeztethetők össze e parancsok? Hogyan valljuk magunkat keresztényeknek és titkoljuk el mégis, ugyanakkor kereszténységünkből fakadó szavainkat, tetteinket és önmegtagadásainkat?

11 Minute
Néznivaló

Tánc a vízen

Ha csak egy könyvet kellene említenünk, amit azon nyomban el szeretnénk olvasni, ez lenne az. Forrás

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A személyre szabott nevelés

Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van az rendjén. (Ef 6,1-9)

Milyen legyen a szentpáli – illetve krisztusi – mintát követő szülő? Autoriter vagy megengedő? Egyik sem, hanem támasszon komoly elvárásokat gyermekeivel szemben, miközben nem tulajdonságaik és teljesítményük szerint szereti őket, hanem ingyenes, vagyis létüket megelőző és feltétlen szeretettel. Ez a szeretet ugyanakkor személyre szabott is, mert sem szeretni, sem nevelni nem lehet egyformán.

3 Minute
Olvasnivaló

Karácsonyi marathon

Az idei október is úgy indult, hogy már megjelentek a kis csoki mikulások az áruházakban. Egy éve ilyenkor kifejtettem, hogy az adventkor elsősorban arra készülünk, “megkapjuk… a megtestesülő élő Isten igéjét, és részesüljünk drága testéből” (Tesszalonikai Simeon).

Most is erre kapunk lehetőséget, nem arra, hogy tömött sorokban vásároljunk.  

2 Minute
Olvasnivaló

Mitől függ valaminek az értéke?

„Ugye két fillérért öt verebet is adnak. Mégis az Isten nem feledkezik meg egyetlenegyről sem. Sőt még a fejeteken a hajszálakat is mind számon tartja. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek ti, mint a verebek.” (Lk 12,6-7)

Ők csak haszontalan ócskaságnak látták. De nekem értékes kincs volt. Évekkel ezelőtt egy hideg téli reggelen a konyhaasztal körül ültem a gyerekekkel, és arról beszélgettünk, ki mit szeretne karácsonyra. Mikor kislányom elmondta, hogy ő egy új babára vágyik, régmúlt emlékek törtek fel bennem.

5 Minute