Olvasnivaló

Megújult a pálos rend honlapja

Hosszabb ideje nem volt elérhető a rend honlapja, amit bizonyára többen észleltek az elmúlt hónapok során. A várakozás meghozta gyümölcsét, frissített tartalom, alkalmazkodó megjelenés, a pálos lelkületnek megfelelő letisztult stílus jellemzi az új honlapot.

1 Minute
Tanúságtétel

Miért ne a vonaton is? – Imre atya írása

Még Németországba való érkezésem idején történt. A frankfurti magyar paptestvérem szokásos húsvéthétfői meglátogatására indultam Königsteinból. Kisvonat vitt be a metropolisba. Mivel szabadnap volt, rengetegen voltunk rajta. Figyelmemet egy nagymama, helyesebben az ölében ülő kis unokája keltette fel. Ugyanis a fiú hirtelen csengő hangon egy húsvéti énekbe kezdett: „Dicsőség Néked, Istenünk, Fiadhoz is imát küldünk…” Minden jel arra vallott, hogy a templomban többször is hallhatta ezt a szép éneket, s mivel nagyon megtetszhetett neki, most kikivánkozott belőle.

2 Minute
Tanúságtétel

A szent nevetés, mint a Lélek ajándéka

A szánk megtelt nevetéssel.” (Zsolt126.2)

Korábban, mint Toronto Blessing/szent nevetés hallottam és olvastam róla, de személyesen nem találkoztam vele egészen addig, amíg Margharita nővér lelkigyakorlatán második alkalommal részt nem vettem Máriabesnyőn.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Életige, 2015. március

Tematizálás.  Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban ! Az élet küzdelem és harc: Könnyű erre rábólintani, mert valamennyien küzködünk, s ezt úgy rendesen át is éljük. De küzködéseinknek nem sok az eredménye, s ez az észrevételünk elviszi lelki harcaink kedvét, s így egyre bágyadtabb és eredménytelenebb helyzetben találjuk magunkat. Ennek oka talán az, hogy lelki harcaink átláthatatlanok és nagyon bonyolultak. Megérett így az a felismerés, hogy minden erővel keresni kell minden vonatkozásban az egyszerűséget és átláthatóságot.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Az igazi szeretet vérzik

„Azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19)

Egyik konferencia szünetében azon kaptam magam, hogy a standoknál nézelődöm. Legtöbb árus olyan portékát kínált, ami alkalmas rá, hogy a szolgálatunk eszközévé tegyük, mert segítségével valakinek vagy valakiknek az életét megváltoztathatjuk. Mikor belegondoltam, hogy olyasmit vehetek, amivel – legyen bármilyen apróság, de – hozzájárulhatok az Ország építéséhez, célzottabban kezdtem keresni valamit, amit magamon viselhetek, használhatok, vagy otthon kirakhatok.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Simon, alszol?

„Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta őket”(Mt 26, 40).

Ilyenek vagyunk mi, papok, emberek: egy kőhajításnyira tőlünk játszódik le isteni haláltusád: minden idők legnagyobb harca a gonosszal szemben – és reánk nagyobb hatással van a lelkünket megfekvő szörnyű álmosság. Nem a bűn, nem a részvétlenség, a nemtörődömség álma ez?

2 Minute
Olvasnivaló

Te legyél te

„Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak.” (Fil 2,3)

Ezelőtt néhány hónappal volt egy viszonylag húzós beszélgetésem egy barátnőmmel. Azért mondom, hogy „viszonylag” húzós, mert olyan a kapcsolatunk, hogy mindig elmondhatjuk egymásnak, amit akarunk, aztán léphetünk tovább. Ezzel együtt, nem volt kellemes.

4 Minute
Olvasnivaló

A gyerek szája

“Amikor elromlott a biciklim, a nagypapa megoperálta”.

“Az én nagypapám a fején mezítlábas.”

1 Minute
Olvasnivaló

Mi a baj a homeopátiával?

Az egyik legnagyobb baj az, hogy a témáról folytatott vitákban sokszor az érzelmek, és nem az érvek dominálnak, így az érdemi diskurzus gyakran elsikkad, a végletekben gondolkodók a kritikus hozzászólót azonnal valamelyik “lobbi” tagjai közé lökik. A következőkben megkísérlem, hogy összefoglaljam magánbejáratú érveimet a homeopátia ellenében és mellett.

2 Minute
Néznivaló

Missziós terület (1)

Misszionáriusok Ha a fel nem fedezett, meg nem hódított területek elfogynak, a misszió szó új tartalmat nyer. Magyarországon megint egyre

2 Minute