A modern világ egyik legdurvább hazugsága azt feltételezni, hogy az élet könnyű és kényelmes. Egy másik felfogás szerint, amit el is hisznek a modern emberek, úgy vélik, hogy jogosultak a kényelemre és a nyugalomra. Azt hiszik, hogy ezek valamiféle alapvető emberi jogok.

Sokan közülünk így gondolkodunk, még akkor is, ha nem is fogjuk fel. Amikor elér a baj bennünket, amikor az élet kellemetlen vagy nehéz, szinte dühösek vagyunk ezekre az igazságtalanságokra. Mintha valamiféle kozmikus bűncselekmények lennének, melyek megsértik azt az egyszerű életet, amiről azt gondoljuk, hogy nekünk jár. Panaszkodunk és Istent okoljuk álmaink megzavarásáért, amit nagyon kegyetlen dolognak gondolunk.

A tény az, hogy az élet nem mindig igazságos. A dolgok nem mindig könnyűek, és nem is akartak azok lenni. Ez nem jelenti azt, hogy ezért bárkit hibáztathatunk, a legkevésbé Istent nem. Néha a dolgok pont olyanok, amilyenek. És elfogadni ezt a tényt az első lépés a valódi szabadsághoz.

A régebbi, robusztusabb generációnak volt egy gyakran elhangzó mondása: „Az élet kemény, és aztán meghalsz.” Első hallásra ez egy brutális és pesszimista mondás, mintha az élet egy hosszú, nyomorúságos gürcölés lenne az üresség feketeségével. De más megvilágításban nézve ez a kijelentés egy mélyebb igazságot takar:

csak akkor tudsz valóban örömmel élni, ha elfogadod az életet, olyannak, amilyen.

Azok az emberek, akik a gépesített modernitás megjelenése előtt éltek, realisták voltak. Távol a légkondicionált kényelem életének érzésétől, azt várták, hogy az élet kemény lesz, és akár fájdalmas is. A megélhetés megkérdőjelezhetetlenül magában foglalja a munkát, a verejtékezést és az áldozatot. Fájdalomat vártak útjuk közben. Ez az elvárás azonban messze nem hátráltatta őket abban, hogy élvezzék az egyszerű örömöket, amelyeket teljes mértékben megkaptak. Ha a dolgok bekeményednek, annál jobban fogod élvezni a könnyedséget.

A modern, szekuláris társadalom célja sok szempontból egy hosszú törekvés volt a szenvedés felszámolására. Egy Isten nélküli és tárgyilagos értelem nélküli világban a szenvedés nem lehet a legnagyobb gonoszság. Mi, akik felnőttünk ebben a szekularizált világban, úgy neveltek bennünket, hogy azt higgyük: jogunk van egy fájdalommentes, élvezet-maximalizált életre. Ha végül nem tudunk elmenekülni a szenvedéstől betegség vagy más okok miatt, akkor akár addig is elmegyünk, hogy elkerüljük a saját életünket.

Paradox módon azonban az elvárás, hogy az élet fájdalommentes legyen, a legnagyobb szenvedést okozza számunkra. Az élet során a fájdalom valóban elkerülhetetlen. Valamilyen formában és fokozatban meglátogat bennünket. Az ősi Salve Regina szavaival élve a „könnyek völgyében” élünk. A kísérletek egy rendezetlen, bukott világban rejlenek. Minél több belső erőfeszítést teszünk, hogy ellenálljunk ennek a megváltoztathatatlan ténynek, annál több szorongást, haragot és keserűséget okoz a szenvedés, amellyel szembesülünk.

Az öröm az életben, amit megtapasztalunk, közvetlenül kapcsolódik tudatunkhoz. „Boldog az, aki nem számít semmire” – mondta G.K. Chesterton, „mert mindent élvezni fog.” Ha megkönnyebbülést, kényelmet és végtelen örömet várunk, durva és rettenetes sokkot okoznak a nehézségek. De ha arra számítunk, hogy az élet fájdalmat, sőt bánatot jelent, akkor nem fogunk meglepődni, amikor bekövetkezik. Inkább türelmesen elviseljük, és Isten kegyelmének elkéréséhez ragaszkodunk.

Az öröm és az élvezet ajándékait is megkapjuk minden olyan alázatos csodával kapcsolatban, amely váratlanul és nem megérdemelt meglepetéssel érkezik, mondjuk teljes szívvel: Benedicamos Domino – áldjuk az Urat!

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2021. január 22.