Beszélgessünk új állást kereső emberekkel, és óhatatlanul azt mondják, hogy ideális számukra az otthonról történő munkavégzés. Ez nem új ötlet.
Amikor az Úr imáját mondjuk, bizalommal mondjuk: „Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.” Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fatalizmus szellemében lemondunk minden cselekvési és kezdeményezési jogunkról. Szent Jakab mondja, hogy „Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog.” (Jak 2, 17-26) Ugyanez vonatkozik a szeretetre is. (Jak 2: 13-17) A hitet és a szeretetet cselekvésnek kell kísérnie, amelyet mindig a belső életnek kell inspirálnia. De külső tevékenységünknek soha nem szabad megengedni, hogy a bennünk lévő isteni élet lángját kioltsa. Ha ez megtörténne, munkánk meddővé válna, és nem kapnánk áldást Istentől.
Természetesen egy olyan exorcista, mint P. Candido, aki 36 év alatt megszokta, hogy démonokkal beszéljen, és aki megalapozott és biztos teológiai és szentírásmagyarázói tudással rendelkezik, képes arra, hogy gondolatokat alkosson olyan témákról is, melyekről a teológusok eddig inkább a „nem tudjuk” mondattal nyilatkoztak, mint például a bukott angyalok bűnének kérdéséről. Pedig minden, amit Isten alkotott, egyetlen nagy tervet követ, mely alapján minden rész befolyásolja a többit és minden árnyék a többit is elhomályosítja. A teológia igenis hiányos marad mindaddig, amíg nem foglalkozik behatóan az angyalok világával. Az a krisztológia, amely tagadja sátán létezését, töredékes marad és a megváltás értelmét sem érti meg teljesen.
A pápák, a nagy szentek mind Mária-tisztelők voltak, Avilai Szent Teréznek nem telt el egy napja sem úgy, hogy a rózsafüzért el ne imádkozta volna, bármennyire is fáradt lett már estére. A rózsafüzért a szegények evangéliumának is nevezik, egyszerre kérő és kontemplatív ima, aki imádkozza, azt Isten bölcsessége vezeti.
II. János Pál Pápa máriás volt, a ROSARIUM VIRGINIS MARIAE apostoli levelének már a címében is mindenkinek ajánlja: a püspököknek, a papságnak és a hívőknek. Már a bevezetőben meghatározza, mi is a rózsafüzér:
A Boldogságos Szűz rózsafüzére, mely a második évezredben a Szentlélek indítására fokozatosan alakult ki, olyan imádság, melyet sok szent szeretett, és a Tanítóhivatal buzdít imádkozására. A maga egyszerűségében és mélységében most, az épp megkezdődött harmadik évezredben is nagyon jelentős imaforma, s az a rendeltetése, hogy az életszentség gyümölcseit teremje. Nagyon jól beleillik annak a kereszténységnek a lelki útjába, mely 2000 év múltán sem veszített semmit a kezdeti frissességből, s érzi Isten Szentlelkének „evezz a mélyre” késztetését, hogy újra elmondja, sőt elkiáltsa a világnak, hogy Krisztus, az Úr és Üdvözítő, „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), „az emberi történelem célja, az a végpont, melyre a történelem és a civilizáció vágyai irányulnak”.