Evangelizáció

Miért kell harcolnunk

Amikor nagyon naiv tizenegy éves voltam, egy csapat fiú az iskolából elkapott a szomszéd udvarában, egyedül. Egy barátnőm volt velem, de ő elszökött. . Alig tudtam eleget ahhoz, hogy féljek, de azt tudtam, hogy nem szeretem, ha egy nálam nagyobb ember lefog.

Mivel egyértelműen túlerőben voltak, nem küzdöttem. Nem is beszéltem erről, egészen a húszas éveimig. Gondolom, olyan károkat okozott, amelyeket nem is értek, de Krisztuson keresztül a megbocsátásig jutottam, és az egészet magam mögött hagytam.

10 Minute
Életvédelem

Bocsánatot kérni a halott magzattól (1)

Interjú Dr. Paksy Mária pszichiáterrel, a Pacem in Utero egyesület alapító tagjával

Hazánk a lista élén áll Európában a művi terhességmegszakítások számát illetően. Sokan rutinbeavatkozásnak gondolják az abortuszt, pedig valójában nagyon komoly fizikai kozkázatai vannak, s ami talán ennél is elgondolkodtatóbb, az az abortuszok lelki, pszichés következménye, amiről a nők többsége egyáltalán nem tud. Dr. Paksy Mária pszichiátert, a Pacem in Utero egyesület alapító tagját kérdeztük a beavatkozások után fellépő testi-lelki problémákról.

6 Minute