„Azt nem kerülhetjük el, hogy madarak repüljenek el a fejünk felett, de azt már megakadályozhatjuk, hogy fészket rakjanak a hajunkban.” Luthernek ez a szemléletes mondása két tényt fejez ki a kísértéssel kapcsolatban: mindenkit érhet kísértés, de ellenállhatunk és győzhetünk felette.
Mivel ebben a fejezetben szinte kizárólag az utóbbi igazsággal foglalkozunk, először szóljunk néhány szót az elsőről.
Vannak, akik nem hisznek a Sátán létében, vagy nem tulajdonítanak különös jelentőséget működésének. Ők azok, akik a legbiztosabban az uralma alatt állnak.
„Mennyire sajnálatra méltók is vagyunk, ha nem támad minket hevesen a Sátán! Minden látszat ellenére a Sátán barátai közé számítunk. Engedi, hogy veszedelmes békességben éljünk; elaltatja éberségünket azzal, hogy elhiteti velünk, hogy teszünk néhány jó cselekedetet, adunk némi alamizsnát, és kevesebb rosszat teszünk, mint mások.”
Mindig küszködést jelentett a családunkban az esti ima elvégzése, amikor a gyerekeink még kicsik voltak, mivel nem akarták, hogy imádkozzunk. Az egyik este annyira zsúfolt volt a programunk, hogy elnéztük az órát, és elfelejtettünk Hédivel és Karcsival imádkozni és Szentírást olvasni. Lefektettük őket.
Pár perc múlva hallottuk Hédi hangját, amint lekiabált az emeletről: „Apa, ma elfelejtettünk veszekedni.” „Veszekedés” általában ez jellemezte a családunkat esti ima idején!