Mindig egyszerűen az Apostolok Cselekedeteire gondolok. Ha keresztények intenzív módon együtt élnek és imádkoznak, akkor az Úr folyamatosan vezet hozzájuk embereket (ApCsel 2,43-47). Egyszerre megérinti az embereket. Megszólítanak: „Te már egész héten feltűntél nekem, szeretnék veled beszélni.” És akkor beszélhetünk.
Néhány gondolat arról, hogyan adjunk elő egy próféciát vagy magyarázatot. A mód, ahogyan kimondunk valamit, fontos a hatás szempontjából. A próféta beszéljen elég hangosan, hogy mindenki hallja, viszont ne beszéljen olyan hangosan, hogy félelmet keltsen. Nehogy azt gondolják: „Most jön az utolsó ítélet.”
A próféta Istenhez illő módon mondja ki az üzenetet. A megnyilvánulásnak Istenhez illőnek kell lennie!
5. Legyen bátorságunk haladni a hitben!
Nekünk nem a hit érzésére van szükségünk, hanem bátorságra, hogy továbbhaladjunk a hitben.
Bátorságra van szükségünk a hitben való haladáshoz, bátorságra a cselekvéshez. Hitem növekszik, ha megteszem a szükséges lépéseket! Sokan kényelmesen várakoznak arra, hogy Istentől valamiféle injekciót kapjanak, és hogy Isten kimozdítsa őket kényelmességükből. Ez így nem megy! A megfelelő lépéseket nekem kell megtennem. Azokat a lépéseket, amelyeket képes vagyok megtenni. És amikor cselekszem, észreveszem, hogy tudok cselekedni. Amikor lépéseket teszek, akkor látom, hogy képes vagyok rá. Így lesz a hit készséggé bennünk. Vannak, akik egyáltalán nem akarják magukat megerőltetni. Ők azt akarják, hogy Isten lökje, tolja és vigye előbbre őket. Holott azokat a lépéseket, amelyeket én is meg tudok tenni, nekem kell meg tennem. Járás közben veszem majd észre, hogy tudok járni.
Arról van szó, hogy valóban kérjük Istent, hogy szóljon hozzánk mások által, mégpedig a szavakban megnyilvánuló karizma valamilyen formájában.
A Lélek adományainak gyakorlásában nagy akadályt jelenthet, ha Istent nem hagyjuk szóhoz jutni. Megállás nélkül imádkozunk és nem engedjük, hogy az Úr szóljon. Folyton mi beszélünk hozzá, Ő azonban sohasem szólhat hozzánk. Nem tartunk szüneteket, amikor figyelnénk rá. Ha pedig valóban Istentől kapunk egy igét, legyen az egy szentírási ige, vagy Isten más szava, akkor többnyire azonnal hálát adunk, vagy dicséretet mondunk, pedig lehet, hogy egészen másra vonatkozott. Ez egy lehetetlen magatartás, mert ez nem az Úrra való figyelés.
Az intenzív imacsoportban intenzív bizalmi kapcsolatnak kell lennie! Nem titkolódzás kell, hanem bizalom. Világosan szólva, olyasvalamire van szükség, mint a gyónási titok esetében, vagyis ha valaki a személyes dolgairól szól, megbízhat a jelenlévőkben. Biztosnak kell lennie abban, hogy amit mondott, azt másnap nem fogják gúnyolódva és nevetve dobra verni. Ebben mutatkozik meg az igazi életközösség. Házastársunktól is nagyon közönséges eljárásnak tartanánk, ha az utcán bárkinek, akinek semmi köze sincs a családhoz, személyes dolgokat mondana el rólunk, olyasmit, amit bizalmasan mondtunk el ne ki. Ez a bizalommal való visszaélés lenne a közösségben.
„Törekedjetek a szeretetre! Keressétek buzgón a lelki adományokat, különösen pedig azt, hogy prófétálhassatok” (1Kor 14,1)
Pál tehát nemcsak azt mondja, hogy „legyetek készen, ha Isten akarja” – bár ez is fontos –, hanem azt mondja, hogy „törekedjetek” utánuk… Ezt nem önző módon gondolja, hanem Krisztus testének érdekében mondja. Ismétlem: az előfeltétel a lelki élet! Ha ez meg van, akkor Isten szilárd alapot ajándékoz az imacsoportnak. De ezután törekednünk kell!
Marana Tha sorozat 32.
Kiadó:
Az Emmausz Katolikus Karizmatikus Közösség Marana Tha 2000 Alapítványa
Budapest 1994
A mű eredeti címe:
DIE GABEN DES HEILIGEN GEISTES
Veritas Verlag
Linz
“Csak az a keresztény gyakorolja hitelesen a Lélek adományait, aki vállalja az önátadás keresztjét.” Hans Buob könyvét ajánljuk vigasztalásul most elsősorban azoknak, akiknek nincs lehetőségük (anyagi vagy egyéb okok miatt) lelkigyakorlatra menni, vagy nincs módjuk találkozni hitüket gyakorló testvérekkel. A könyv régi kiadású (1994, Marana Tha Kiadó), jó olvasást kívánunk hozzá.