A megkülönböztetés ignáci szabályai: Bevezetés
Tombol körülöttünk a harc az örök lelkünkért. Mégis lehetséges, hogy nem vagyunk tudatában ennek a harcnak, még akkor sem, ha
Tombol körülöttünk a harc az örök lelkünkért. Mégis lehetséges, hogy nem vagyunk tudatában ennek a harcnak, még akkor sem, ha
1943-ban Auschwitz egyik rideg barakkjában várja a végzetét egy csapat férfi: egy fizikus, egy kesztyűkészítő, két rabbi, egy jogászprofesszor és
(LifeSiteNews) – A John-Henry Westen Show ezen epizódjában az exorcista Fr. Chad Ripperger leül velem, hogy mélyen belemerüljünk a Szent
Néhány évvel ezelőtt egy barátom javasolta, hogy negyedévente vonuljak el üzleti tervezés céljából. Elmondta, hogy neki ez segít abban, hogy
Talán elgondolkodtál már azon, hogy mikor (és miért) került be a szótárunkba a „throuple” [kiegyensúlyozott, konszenzusos és elkötelezett kapcsolat három
Marco Spanyolország legjobb kosárlabdacsapatának segédedzője. Egy nap ittasan vezet, és frusztrált viselkedése és kezelhetetlen indulatai miatt balesetet okoz. Bíróság elé
Halála előtt néhány hónappal, szentmise bemutatása közben Aquinói Szent Tamás misztikus tapasztalatban részesült: olyan dolgokat látott, olyasmit nyilatkoztatott ki neki
„Kereslek téged, apa.” – Néhány kis szó, amelyet sok gyerek mondhatna Martinique szigetén. Itt az édesapa igen gyakran hiányzik, és
Mindannyian hallottunk már a polgári jogokról és az emberi jogokról. De mik azok a szexuális jogok? Ez a különböző szervezetek
Egy keresztény nő (Delana Michaels) azt akarja, hogy egy újságíró (Greg Wynne) tegyen közzé egy cikket egy létező Egy Világ
A Kansas City Tattoo Arts Fesztivált nemrég rendezték meg a Missouri állambeli Kansas Cityben, a tekintélyes Sheraton Hotelben. A rendezvény
12. Egyházunk Krisztus titokzatos teste 1. A média romboló hatása miatt sok emberben teljesen hamis kép alakult ki az Egyházról.
Bukott és véges természetünk miatt mindannyiunkat terheli a bujaság problémája. De nem vagyunk áldozatok vagy tehetetlen teremtmények, akiket a biológiai
A Pluscarden apátság A Skócia északkeleti részén álló Pluscarden bencés apátságot 1230-ban alapították, ez az egyetlen középkori kolostor Nagy-Britanniában, amely