A pokollal riogatás és ítélkezés margójára (2023)
A kiugrott papos írásomban azt fejtettem ki többek között, hogy ha nem bánják meg az Istennek tett esküjük megszegését és nem igyekeznek
A kiugrott papos írásomban azt fejtettem ki többek között, hogy ha nem bánják meg az Istennek tett esküjük megszegését és nem igyekeznek
Varga László püspök tanítása MKKMSZ 32. Országos találkozója, 2024.10.12
Leibowitz Sámuel brooklyni zsidó taxisofőr New York-i látogatása alkalmával elrabolja a keresztény egyház vezetőjét, IV. Albert pápát. Sámuel családja legnagyobb
A kárpátaljai lókai templom felszenteléséről hazafelé tartó Romzsa Tódor görög katolikus püspök lovas kocsiját Ivány közelében felborítja a felbérelt gyilkosok
A kilencedik szabályban Szent Ignác elmagyarázta nekünk a három fő okot, amiért a vigasztalanságot megtapasztaljuk. A tizedik szabályban megtanuljuk, milyen
Az észak-olaszországi Vigevanóban található San Dionigi-templomot 2009 óta az egyházmegye egy banki alapítványnak adta kölcsön. A Halloween rendezvény témája az
A Magyar Hospice Alapítvány 1991-ben jött létre Polcz Alaine vezetésével, azzal a céllal, hogy méltóságteljes és humánus ellátást nyújtson azoknak
Forrás: papanyaloka.hu (2018)
Jézus átélte a halálra vertek jajkiáltásait, a haldoklók kétségbeesett sírását, a mindenüktől megfosztottak félelmeit, a kitelepítettek emberi méltóságának sárba tiprását,
Idén száz éve, hogy a Szűzanya 1917. május 13-án, majd októberig minden hónapban megjelent három fatimai pásztorgyermeknek, Jácintának, Ferencnek és
Nemrég az egyik nagymamám eléggé meglepődött, mikor mondtam neki, hogy nem nézek híradót, mert szerinte rendkívül fontos dolog a tájékozódás.
A katolikus tanítás szerint mindannyiunknak van egy angyala, aki életünk első és utolsó pillanatától kezdve vigyáz ránk. A szent őrangyalod
Lázár Ervin a mese és a valóság elemeit ötvöző történetében Peti beköltözteti az elhagyott pajtába az öreg oroszlánt, aki Bruckner