A néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer, 2018)
Igaz történet egy kelet-német osztályról, amely kiállt a magyar forradalmárok mellett. 1956 októberében pár érettségi előtt álló tinédzser Nyugat-Berlinbe látogat,
Igaz történet egy kelet-német osztályról, amely kiállt a magyar forradalmárok mellett. 1956 októberében pár érettségi előtt álló tinédzser Nyugat-Berlinbe látogat,
Megdöbbentő kézikönyvet adott ki a WHO, az Egészségügyi Világszervezet arról, hogy miként lehet a legbiztonságosabban végrehajtani abortuszokat a terhesség különböző szakaszaiban. A
A Jézus életét, halálát és feltámadását felidéző film Lukács evangéliumát dolgozta fel bibliai idézetek alapján.
A nyolcadik szabályban Szent Ignác arra bíztat bennünket, hogy legyünk türelmesek a vigasztalanságban, és alkalmazzuk a megtanult eszközöket, hogy harcoljunk
A Katolikus Karizmatikus Megújulás Arany Jubileuma 2017 júniusában, Pünkösd alkalmával, 127 országból, több mint 50 000 ember gyűlt össze Rómában,
Célunk A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz a mi lelki testvérünk. Vele akarunk élni és az Istenhez vezető úton az
Hogyan lehet megtörni a boszorkányságot és megszabadulni az átkoktól [anélkül, hogy visszatérnének] Amilyen mértékben az igaz hit felhígul a világban,
Tizennyolc év pereskedés után végleges bírósági döntés született, hogy le kell bontani a bukaresti Cathedral Plaza irodaházat, amelyet törvénytelenül a
A katolikus Egyház ma súlyos problémákkal küzd (botrányok, létszámcsökkenés stb.). Jézus mindezek ellenére arra hív minket, mai tanítványait: „Menjetek, és tegyetek
Röviden és velősen a Halloween nevű eseményről Sajnos a kordivatnak megfelel, amikor minden kritika nélkül, történelminek feltüntetett hivatkozással veszünk át
Sainte Foy apátsága, Conques, 1050 körül. Az apátság népszerű célpontja volt a zarándokoknak, akik a Santiago-i zarándok útvonalon sétáltak Santiago
A legtöbb lelkipásztor ismeri a sötétedés utáni járőrözés kellemetlenségeit a plébánia területén. Miután megzavartak egy fiatal párt, akik a parkoló
Dícsértessék a Jézus Krisztus! 🙏 Tanúságot szeretnék tenni a Pompeji Rózsafüzér erejéről. Három évvel ezelőtti megtérésem után, (ekkor voltam 58