Az őrangyalokról
Ki ne illetődne meg azon, hogy Isten értelmes szellemi lényeket olyan természettel és arra teremtett már az anyagi világ előtt,
Ki ne illetődne meg azon, hogy Isten értelmes szellemi lényeket olyan természettel és arra teremtett már az anyagi világ előtt,
A jó hír az, hogy a pornófüggőséggel küzdők közül sokan szeretnének segítséget kapni. Olyan felépülési csoportokat akarnak, amelyek segítenek újra
– Honnan jött az ötlet, hogy Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című festményéből animációs filmet kellene készíteni? – Már több mint negyven
Az egyházi rend és a házasság szentsége, abban különböznek a többi szentségtől, hogy mindkettő másokért, a közösség szolgálatáért van, nem
A pompeji rózsafüzér kilenced 54 napig tart. Az első 27 nap a kérő rész (ami 3 kérő kilencedből tevődik össze),
Skrabski Fruzsina filmjének alapgondolatát Böjte Csaba ferences szerzetes ihlette, aki azt mondta, hogy a múlt bűneinek feltárása helyett – Bűn
Az 1922-es esztendő tavaszának egyik napján a portugál Madeira sziget Funchal városának székesegyházában 30.000 ember gyűlt egybe, hogy a 34
Ami nekem Új Húsvét után Új Pünkösdöt hozott Az eredményeket és hatásokat szavakba önteni szinte lehetetlen. Az egész egy nagy
A műsor ismertetése: Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal
Oltalmad alá futunk (lat. Sub tuum praesidium): a legrégibb (3-4. sz.) ismert Mária-ének és -imádság, a Decius (ur. 249-52) vagy a
Jason és Crystalina Evert válaszol (ötperces videó) „Nincs két ember, akinek egyforma a hite.” „A házasság szövetség, amelyben szentté válhatunk.
Most szeretném elmondani neked, hogyan kell jól gyónni. Először imádkozz a Szentlélekhez, hogy föltárja a szíved előtt a bűneidet, és
1981, Lengyelország. A keményvonalas katonai rezsim betiltja a Szolidaritás szakszervezetet és bevezeti a szükségállapotot. Egy katolikus pap nyíltan felemeli a