A délelőtti előadás alatt vágy volt bennem közbenjáró imát kérni. A hivatalos program szerint, ha jól emlékszem, ez délután 1 óra utánra volt kiírva.
A sátor jobb oldalán ültünk, Denny Donahue ott imádkozott másokért. A csoportból az egyik hölgy biztatott, hogy menjek most imát kérni, mert délután sokan lesznek, de nem volt bátorságom.
Húsz évvel ezelőtt tapasztaltam meg személyesen a Szentlélek kiáradását. Ez a tapasztalat megújította a szentmiséhez való hozzáállásomat és papi életemet. Ezután mélyebben éltem át a szentmise alatt Jézus jelenlétét és közelségét. De valahogy most az elmúlt hetekben kezdett bennem összeállni az egész! Vagyis az, hogy a katolikus karizmatikus megújulás célja nem más, mint hogy a lehető legteljesebb legyen a Jézussal való szentségi találkozás. Ez a találkozás az ember számára döntő jelentőségű. Amikor Zakeus találkozott Jézussal (Lk 19,1-10), minden megváltozott benne. A bűnös vámos szentté lett. Amikor a bűnös asszony találkozik Jézussal a farizeus házában (Lk 7,36), ott is tanúi lehetünk egy új ember születésének. Ezekből levonhatjuk azt a következtetést, hogy aki Jézussal találkozik, az megváltozik.
A Biblia egyik legcsodálatosabb kijelentése, amikor Istenről, mint Atyáról beszél. De neked mi jut eszedbe, mikor ezt a szót hallod: „atya”? Egyből védelemre, gondoskodásra, melegségre és gyöngédségre gondolsz? Vagy az „atya” szó egészen mást juttat eszedbe? Isten úgy jelenti ki magát az Igében, mint gyöngéd, megbocsátó édesapa, aki életünk legapróbb részletei iránt is érdeklődik. Ez nemcsak szép kép, de igaz is. Ennek ellenére általában mindenkinek más elképzelése van Istenről, mert akaratlanul rávetítjük a földi szülőkkel vagy vezetőkkel kapcsolatos tapasztalatainkat, benyomásainkat. A jó megtapasztalások közelebb visznek az Isten, mint Atya helyes megismeréséhez, míg a rossz tapasztalatok eltorzítják azt a képet, amelyet Isten irántunk érzett szeretetéről alkotunk.
Interjú Georgij Mitrofanovval, szentpétervári Lelkészképző Akadémia egyháztörténész professzorával az orosz ortodox egyház állapotáról
Georgij atya! Kirill pátriárka minden hatalmát bevetve csalogatja az ifjúságot az egyházba. Vonzó-e a papi hivatás?
Egyre kevesebb jelöltünk van. Egyrészt az 1990-es évek óta visszaesett a születések száma, másrészt csökken az ortodox egyház iránti érdeklődés. Mivel nálunk nincs felvételi vizsga, főként olyan fiatalok jönnek hozzánk, akik iskoláik elvégzése után sehol másutt nem tudnak elhelyezkedni. Ennek megfelelően alacsony a képzettségük és társadalmi státusuk.
1. Boldogok, akik a világ minden kincsénél jobban szerették Krisztust, és a világtó távol, de Istenhez közel élnek, paradicsomi örömben, már itt a földön.
2. Boldogok, akik rejtve élnek, és nagy erényekre tettek szert anélkül, hogy a legkisebb nevet szerezték volna.
Beszélgetések
Ma a legfontosabb: ne simuljunk hozzá a világ szellemiségéhez. Ez tanúságtétel Krisztusról. Igyekezzünk, amennyire lehetséges, ellenállni ennek a folyamnak, ne engedjük, hogy a világ magával rántson minket.
A hiábavalóságokat a sátán irányítja
– Atya, miért nevezik a sátánt evilág fejedelmének? Hát tényleg ő irányítja a világot?
– Még csak az kéne, hogy a sátán irányítsa a világot! Azt mondván, hogy „a világnak fejedelme” (Jn. 16, 11), Krisztus nem arra gondolt, hogy a sátán a világ ura és irányítója, hanem arra, hogy ő uralja a hiábavalóságokat, a hazugságot.
Pünkösdhétfő, reggel fél 6, Szeged.
A Katolikus Karizmatikus Megújulás Máriaremetén tartandó Országos Találkozójára gyülekező testvérekkel együtt várom a buszokat. Többen az utolsó napokon törölték a jelentkezést, mások nem ígérték biztosra, hogy jönnek. Azért maradtunk valamennyien.
Egy franciaországi életközösséghez tartozó testvérünktől kaptunk meghívást, hogy az ünnepi örökfogadalom tételére utazzunk el a közösség Normandiai otthonába. Ilyen hosszú út megtételére alkalmas gépkocsink nem volt, ezért azt mondtuk, hogyha sikerül autót szereznie, akkor szívesen nekivágunk a 2000 km-es útnak, jóllehet két család számára, 7 kicsi gyerekkel még ez sem ígérkezett egyszerűnek.
Hit és megtérés
Laci: A mi lelkiségünk, a Házas Hétvége ereje a házaspárok egymás iránti szeretetében rejlik. Ezért úgy gondoltuk, hogy ezt az erőt mutatjuk most be nektek.
Kata: Nem tudunk és nem ismernénk sem hitről, sem megtérésről teológiai fejtegetésekbe bocsátkozni, de személyes példánkat, átélt tapasztalatainkat szeretettel hoztuk közétek.
Kedves Testvérek !
Tudom, kicsit későn írok a szegedi találkozóról, tanév eleji teendőim elszólítottak a géptől.
Közösségünk 12. alkalommal vett részt a találkozón, 30-an utaztunk Mágocsról /Baranya megye/ különbusszal. Eddig nagyfiam is többször eljött, most nem ért rá. 9 éves kislányom előző este megkérdezte, hová is megyek, mi lesz ez, stb.
Megpróbáltam lebeszélni az utazásról, hogy 5-kor indulunk, későn érünk haza, stb., de ott mindig nagyon jó együtt lenni. Elhatározta, hogy eljön velem, mindent “elvisel”, csak hogy velem lehessen. /Mindig ilyen édes!/ 6 évesen ugyanilyen megfontolásból képes volt eljönni velem Kecskemétre lelkigyakorlatra.
46 éves voltam, amikor megtértem. (Meg voltam keresztelve, eljutottam a bérmálásig is – akkor már csont hitetlenül 14 évesen; hit és Isten nélkül éltem 46 éves koromig. )
Sok év után ismét Keszthelyre indultunk, hogy egy hetet töltsünk a Balaton partján lévő egyetemi üdülőben. Útközben, mint mindig, megálltunk Sümegen és bementünk a Kegytemplomba, hogy elmondjuk a hála, a köszönet és a kérés szavait.
Győzelem a keresztben
A betegek világnapján szeretnék néhány gondolatot megosztani, mivel magam is a szenvedő, a betegséget jól ismerő emberek közé tartozom.
Miért van betegség, szenvedés, halál? Ez a kérdés minden ember életében felmerül.
Az Ószövetség a betegséget Isten büntetésének tartotta. Sajnos, ez a büntető istenről alkotott kép még ma is sokakban él. Pedig Isten, szerető mennyei Atyánk Krisztusban olyan Istenembert küldött a földre, Aki a mi betegségünket viselte, a mi fájdalmaink nehezedtek rá, a mi bűneinkért szúrták át és az Ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. (vö. Izajás 53,4-5)
A szenvedés nem büntetés, hanem részesedés Jézus Krisztus megváltó szenvedéséből.
93 éves, hólyagrákban szenvedő édesapámnak, a múlt év (2002) nyarán döntenie kellett, hogy hozzájárul-e egy cső veséjébe való beültetéséhez vagy sem. Ő ezt a lehetőséget első hallásra kereken elvetette mondván: „93 éves vagyok. Idáig jó mozgású, ép elméjű emberként élhettem. Nem akarom csővel, zacskóval folytatni az életemet; igaz közölte velem a főorvos, hogy így csak néhány napom van hátra még és beáll a mérgezés.