Az Eucharisztia alakját az Úr Jézusnak az utolsó vacsorán használt igéi alkotják.
Az Egyház a konszekráció (Úrfelmutatás) előtt elmondatja az utolsó vacsora történetét, amelynek folyamán a miséző pap a kezében tartott s esetleg a kiterített vászonkendőn (korporálén) előtte fekvő ostya fölé hajolva Krisztus nevében, személyében s hatalmával kijelenti:
Mert ez az én testem.
A szerzetesrendek a társadalom szerves részei. Jelenlétüket többek között az általuk nyújtott szolgálatok, intézményeik, a rászorulók lelki és testi gondozása által is érzékeljük. Emellett ott van az a “láthatatlan” cselekvés is, amit nap mint nap végeznek: imádkoznak embertársaikért, azaz értünk.
„Közel az Úr mindenkihez, aki hozzá kiált, mindenkihez, aki tiszta szívből hívja.” (Zsolt 145,18)
Minap a konyhapultot törölgettem, s a szemem megakadt a bekeretezett esküvői képünkön. Valaki elkapta a pillanatot, mikor vidáman integetve elindulunk az autóval.
Néztem a képet. 22 éve készült. – Milyen dús a hajam! – kuncogtam. – S mennyivel vékonyabb a derekam… – hervadt le a mosoly az arcomról. Úgy szerettem volna félrevonni fiatal menyasszony énemet, és ellátni néhány tanáccsal, ismerettel, amiknek nagy hasznát vettem volna.
Kedden, június 2-án 18 órakor a Szent István-bazilikában, a Püspöki Kar által 100 évvel ezelőtt végzett felajánlás évfordulóján, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai szentmise keretében ajánlják fel Magyarországot Jézus Szentséges Szívének.
„Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért.” (Mt 5,38)
Pár évvel ezelőtt ha megkérdezitek, tartom-e a szemet-szemért elvet, tiltakoztam volna. Pedig valójában így éreztem. Egy-egy sebesülés után nem hagytam, hogy Isten meggyógyítsa a szívemet. Mindig vártam még valamit.
Vártam a bocsánatkérést, ha valaki rosszat tett. Vártam, hogy megváltozzon az illető, mielőtt döntöttem volna. Vártam, hogy elismerjék, nem azt érdemeltem, ahogy velem bántak.
Gemma pupillák nélkül született. A legavatottabb szemészek kijelentették: teljesen reménytelen eset.
Amikor hétéves lett, a nagyanyja magával vitte San Giovanni Rotondóba az ártatlan és igen szerencsétlen gyermeket. Részt vettek Szent Pio atya hajnali szentmiséjén.
Elhangzott 2015. május 1-én Törökbálinton, a Regionális Katolikus Karizmatikus Találkozón
„Sárai, Ábrám felesége nem szült gyermeket, volt azonban neki egy Hágár nevű egyiptomi szolgálója. Sárai így szólt Ábrámhoz: „Nézd, az Úr nem adott nekem gyermeket. Menj be szolgálómhoz, általa talán gyermekhez jutok.” Ábrám megfogadta Sárai tanácsát.” (Ter 16,1-2)
Érthetetlen volt az egész. Az elvárások tökéletesen illettek rám. Tudtam, hogy Isten akarta, hogy észrevegyem ezt a lehetőséget, mert ismerte szívem vágyát a missziós munka iránt. De az ajtók bezárultak, én kívül maradtam, és nem értettem, miért.
Előadja: Nobuyuki Tsujii – vak zongoraművész (2013)
„Mert mindnyájan Isten fiai /gyermekei/ vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.” (Gal 3,26)
Mikor első gyermekem még kicsi volt, gyakran bevontuk vacsora előtt egy butácska játékba. Mikor hazajött az apja, és már az asztalnál ültünk, megkérdeztem izgő-mozgó gyermekemet: – Kinek a kicsi fia vagy? Sosem lehetett előre tudni, mit válaszol, de minden este élvezte a játékot.
A florenci szent zsinat tanítja, hogy az Eucharisztia anyaga a búzakenyér s a szőlőtőn termett bor. Krisztus ugyanis ezt használta az utolsó vacsorán.
A kenyér (ostya) tehát szükségképpen búzalisztből s vízből készüljön minden tej, bor, só vagy festőanyag (cinóber) vegyítése nélkül s egészen meg legyen sütve. Ellenkező esetben – ha ezek a kellékek nincsenek meg – az anyag tilos, sőt lényeges változtatás esetén érvénytelen. (Pl. a kalács, sütemény stb.) Az Egyház előírása s a kellő tisztelet továbbá megköveteli, hogy az ostya friss, ép, tiszta s kerekded legyen.
Írtam itt már egy rövidebbet a vasárnapi zárvatartásról. Írt erről Mike Károly is egy kiválót. Most írtam erről egy hosszabbat elemzőset, tudományoskodóbbat. Íme.