Tucker karácsonya (2013)
Édesapja halála után George a nagyszülei farmján marad, miközben az anyja Minnesotába költözik a nővéreivel. Egy nap a nagyapja egy
Édesapja halála után George a nagyszülei farmján marad, miközben az anyja Minnesotába költözik a nővéreivel. Egy nap a nagyapja egy
A házasságról kérdezel? Figyelj, én nem szoktam erről beszélni. Igen, itt az ujjamon a gyűrű, de akkor is, ez magánügy.
Mindannyian ismerjük a három bölcset, akik 2000 évvel ezelőtt ajándékokat hoztak a kis Jézusnak. Sok népmese és mítosz övezi ezt
Ki a boldog? Mit kell tudnunk valakiről, hogy megjósolhassuk az örömteliségét? Miközben adathegyeket szitáltam át a The Pursuit of Happiness
A 12 éves Julien 1944-ben egy kolostori internátusban összebarátkozik egy zsidó fiúval, akit két társával együtt az iskolában rejtegetnek. A
A német katolicizmusról gyakran mondják, hogy de facto skizmában van. Ez nem megfelelő leírása a német válságnak. A zsinati út
Az első kérdés az, hogy miért jó nekünk, hogy gyónhatunk? Van egy szentírási rész, az evangéliumok közepén, Lukács evangélium 15.
A Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének alaphelyzetét és motívumait idéző filmben Michel meggyőződésből lett zsebtolvaj. Szerinte vannak emberek, akiknek szabad megszegniük
Dr. Barsi Balázs atya homíliája Szécsényből
A „Lelki harc ” szerzője Scupoli Lőrinc olasz szerzetes, 1530-ban a nápolyi tartomány Otrantó nevű városában született, 41 éves korában
Krzysztof Kieślowski tízrészes sorozata a Tízparancsolat egyes pontjaihoz kötődve, mindennapi történeteket mesél el, kitűnő színészek közreműködésével. Az egyes epizódok közvetlenül
Imák Az apostoli hitvallás Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában,