A több mint 25 éve működő, kaliforniai székhelyű kutatócsoport, a Barna Group hatéves, átfogó projektje (Maximum Faith) során több mint 15 ezer telefoninterjút készítettek olyanokkal, akik az országos népszámláláskor kereszténynek vallották magukat.

A kutatás egyik legjelentősebb tanulsága, hogy a lelki fejlődésnek meghatározható állomásai vannak, ám a keresztények többsége valamelyiknél megreked. A felmérés szerint a keresztény ember lelki fejlődésének elsősorban a következő négy akadály vet gátat:

1. Az eltökéltség hiánya
Míg a magukat kereszténynek valló felnőttek 81%-a vallja, hogy Jézus Krisztus mellett döntött, és 78%-a nagyon fontosnak tartja a lelki életet, mindössze 18%-uk mondja azt, hogy elszántan tesz lelki fejlődéséért. Ez megmagyarázza, miért érzi úgy a keresztények több mint fele (52%), hogy a keresztény élet sokkal többet tartogat, mint amit megtapasztaltak. Ha az ember nem kezd teljes elszántsággal Krisztusért és krisztusi módon élni, megreked az átformálódást jelentő úton.

2. A bűnbánat hiánya
Noha a megkérdezett keresztények többsége (64%) válaszolta azt, hogy többször megvallotta bűneit Isten előtt, bocsánatát kérve, mégis csupán 12%-uk mondta, hogy érzelmileg komolyan megrendült, amikor rádöbbent bűnei súlyára. A lelki fejlődés utolsó állomásaira pedig – ahol az ember életét, akaratát teljesen átadja Istennek – a magukat kereszténynek valló válaszadók mindössze 3%-a jutott el.

3. Külső tevékenykedés
Teljesítményorientált világunkban rengeteg keresztény nem választja szét kellően a vallási tevékenységet és a lelki elmélyülést. A megkérdezett keresztények 39% százaléka például egy héten belül három „szokványos” vallási tevékenységet végzett (istentisztelet, ima, szentírásolvasás stb.), de kevesebb mint 10%-uk evezett mélyebbre (böjt, hosszabb elmélkedés, elvonulás, önmegtagadás stb.)   

4. Lelki közösség hiánya
A legtöbb keresztény, bár jól érzi magát az egyházi közösségben, nem veszi azt igazán komolyan. Mindössze 21% véli úgy, hogy a lelki érettséghez nagyon fontos, hogy valamilyen hívő közösséghez tartozzon.  

Mindezek alapján a szakemberek szerint három dologra érdemes figyelni és figyelmeztetni:
• Az igazi cél
A hívők, akiket az egyház mind nagyobb vallási aktivitásra biztat, könnyen megfeledkeznek arról, hogy a lelki fejlődés végső célja nem az emberi teljesítmény, hanem a krisztusi jellem. A számok azt mutatják, hogy a templomi programok szervezése, a jótékonykodás vagy valamiféle vallási vonatkozású eredmények elérése sokszor olyannyira leköti őket, hogy elhomályosul hitük célja: az életet átformáló kapcsolat Jézussal.
• A szenvedés szükségessége
A mai világban, amely irtózik a szenvedéstől – amely érlel és mélyít –, fontos segíteni a hívőket, hogy el tudják fogadni: a szenvedés és az önként vállalt áldozat elengedhetetlen, ha teljesen át akarják adni magukat Istennek. Megtöretés nélkül elakadunk a krisztusivá formálódás útján.

• A közösség
A közösség döntő fontosságú az istenkapcsolat erősítése szempontjából. A keresztények 25%-a tartozik olyan kisközösséghez, ahol rendszeres összejöveteleken Szentírást olvasnak, imádkoznak, beszélgetnek. Fontos azonban, hogy a résztvevők valóban megnyíljanak, és felelős odafigyeléssel kísérjék egymást, másként a találkozók kellemes, szellemileg építő alkalmak lesznek, de ritkán indítanak bárkit arra, hogy valóban megváltozzék.

Alapvetően fontos tehát, hogy tudatosítsuk: a keresztény élet út, amelynek célja, hogy a hívő ember Istent és az embereket szerető (Mk 12,30-31), új teremtménnyé legyen Krisztusban (Gal 6,15). Ha tudjuk, milyen útszakaszokra és milyen akadályokra számíthatunk, utasként is, vezetőként is könnyebb elkerülnünk a buktatókat, és napról napra egy-egy lépéssel közelednünk a Célhoz.

Létrehozva 2012. február 9.