Sétálok egymagamban egy kedves német kisvárosban, csodálom azt a sok szép növényt, virágot, mely mindenünnen egészségesen, szépen kikandikál a békés otthonok közül. Gondozott, ízlésesen beültetett kertek, udvarok, az ablakokban virágok, lakható világ, mindenütt szorgalmas generációk kitartó munkájának igazgyöngyei. Visszafogott jómód vidám ragyogása, színek, formák összhangja, itt semmi sem bántó, semmi nem oltja ki a gyönyörködő emberben fellobbanó örömet, lángot.

Ahogy a költeményben a szavak tisztán csengenek, vagy az átelmélkedett szép gondolatok fönséges rímekbe pompáznak, ugyanúgy ragyog a táj, a környezet, okosan, szelíden hirdetve a bölcs, szorgos, a szépet kereső ember jelenlétét. Versek, festmények, csodás zeneművek villannak be az elmémbe, sétálok magányosan, és úgy érzem, hogy ugyanazokból a mesterkezekből került ki e szép rendezett táj. Igen, a civilizációnk hatalmas tölgyei között, pajkos ragyogással pompázó kis virágok összhangban, harmóniában vannak az otthonokkal, a szép költeményekkel, nagy mesterek alkotásaival, és ezért egyszerűen jó itt lenni.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2012. január 27.