Ezek egy ószövetségi próféta feddő szavai is lehetnének. Ön ilyen horizonton látja ezeket az eseményeket keresztényként? Isteni figyelmeztetés?

Feltétlenül. Ez az Isten közbeavatkozása.

Tudom, hogy ha vége lesz ennek a járványnak, akkor már nem lehet majd tovább ugyanúgy élni;

akik Isten nélkül akarják megoldani az életüket, kevesebben lesznek, és többen olyanok, akik Istenhez fordulnak. Ez egy figyelmeztetés, hogy Őrá figyeljünk. Jézus azt mondja: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”. Rossz döntés az, ha Nélküle akarunk élni.

Vannak, akik azt mondják, hogy ha ezen a válságon is túl leszünk, minden ugyanúgy fog folytatódni, és vannak, akik szerint más világ fog kezdődni, át fog rendeződni a gazdaság és a társadalom. Ön e téren is változásra számít?

Reménységem szerint jó irányú változás történhet az emberek gondolkodásában. Elgondolkodtam azon, hogy miért van az, hogy ezerszámra halnak meg emberek némely országban a koronavírus következtében, itthon pedig húsz elhalálozott honfitársunkról tudunk?

Miért van az, hogy mi, magyarok ilyen döbbenetes kegyelemben részesülünk? Hogy ilyen mértékben védelmet élvezünk?

Én tudom azt, hogy…

Egy pillanat, ha megengedi… Mi a válasza erre?

Van Jézusnak egy példázata: egy ember szőlőt telepített, majd bérbe adta szőlőműveseknek, és idegenbe ment. Amikor eljött az ideje, elküldte szolgáját a járandóságáért. Azok összeverték, elzavarták. Hasonlóan tettek még több alkalommal: a szolgákat megverték, megölték. Végül elküldte szeretett fiát, mondván: azt majd megbecsülik; de őt is megölték, és kidobták a szőlőből. Ekkor Jézus megkérdezte a hallgatóit, hogy mit gondolnak: mit fog tenni a gazda a bérlőkkel? Azt válaszolták: bizonnyal elveszejti őket, és másoknak adja ki a szőlőt. Szerintem a szőlőt mi, magyarok kaptuk. Az, hogy ilyen kevés ember halt meg idáig a járványban Magyarországon, az is a mérhetetlen kegyelem jele.

De mi lehet az oka, hogy – ahogy ön állítja – a magyarokat nagyobb kegyelem éri, mint másokat?

Én is szeretném tudni. Csak csodálkozni tudok és hálálkodni.

Kósa Ferenc 1976-ban önről készített filmjében, a Küldetésben elhangzik az a mondat a szájából, hogy „Rájöttem, hogy nem magamért futok”. Ilyen összetartozás-élménye lehet sokaknak most? Feladják ugyanígy egyéni céljaikat, mert megértik, hogy van egy magasabb értelmű, közösségi cél?

Egy ilyen példának jóval több a tudatalatti összetevője, mint gondolnánk. Én csak azt tudtam, hogy sokakért vagyok felelős. Szerintem hasonló felelősségérzet táplál, bátorít sokakat.

Az a dolgunk most, hogy amennyire lehet, segítsünk a bajbajutottakon.

Ahol jogos és égető szükséget szenved valaki, ott pótoljuk a hiányt, enyhítsük a fájdalmat. Mindez csak úgy lehetséges, ha tudjuk, hogy van Valaki, aki pártfogol és tanácsol minket.

Az öttusa kemény és magányos sport, minden versenyző elsősorban a saját határaival küzd meg. Milyen tapasztalatokat lehetett szerezni belőle, ami a mai kor emberének is fontos lehet ahhoz, hogy rendben legyen magával?

Nagy fokú önismeretet. Az öttusában mindenki meg lesz gyóntatva. A szellemi és fizikai kimerültség állapotában nem marad erő a színlelésre, az ember vizsgázik: kiderül róla minden. Így egyre jobban megismeri önmagát és versenyzőtársait is. Csapatverseny esetén a közös cél elérése nagy energiát szabadít fel.

Megtanultam továbbá veszíteni. Aki nem tud veszíteni, nyerni sem tud.

Tisztában vagyok azzal is, hogy váratlan dolgok vannak, de véletlenek nincsenek. Nem szabad belemenni abba az utcába, hogy: mi lett volna akkor, ha nem így lett volna, hanem amúgy? Weöres Sándor írta: „Mert ami egyszer végbement / azon nem másít semmi rend, / se Isten, se az ördögök: / múlónak látszik és örök”. Verseny során az volt a lényeg, hogy mikor befutottam a célba, bármit mondhassak, csak azt nem, hogy maradt még erőm. A belső béke forrása az a tudat, hogy mindent megtettem a cél érdekében.

Ha valakit a sikerei büszkévé tesznek, jobb lett volna, ha sikertelen marad.

A büszkeség nagy átok. Aki érdemet saját magának tulajdonít, az az Istent lopja meg. Gyönyörűség azt látni, amikor a küzdő sikerében az ég felé mutat! A Szentírásban ez áll: „Az én erőm erőtelenség által végeztetik el”. Ez nem azt jelenti, hogy Jézus ereje van fogytán, hanem az enyém. Amikor én az erőm végére elérkezem, akkor lép közbe Isten, és adja azt az állapotot, amire mindig is vágyakozik az ember – és ez több és más, mint amit elképzelünk.

A teljes cikk elolvasható itt.