December huszonnegyedike, karácsony vigíliája böjti nap volt, a római katolikus családokban egészen az esti harangszóig böjtöltek. Karácsony böjtjének is nevezték ezért e napot, mely számos népszokást és hiedelmet vont maga köré. Ezek egyrészt a téli napfordulóhoz, illetve az évkezdethez, másrészt magához a karácsonyhoz kapcsolódtak.

A betlehemezés

Szenteste délutánján a gyerekek betlehemezni jártak. A 19–20. századi paraszti betlehemezés középpontjában hazánkban a kifordított bundát viselő betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes-táncos játéka állt. A betlehemezők házilag készített jászol vagy templom alakú betlehemet hordoztak magukkal. Ezt idézi Fekete István Betlehem című novellájának részlete: 

„A konyhában ültünk a földön és a tűzhely meleg fénye kiugrott néha meg-megsimogatván arcunkat. Hallgattunk, de magunkban megvallottuk, hogy a mű tökéletes, és nem is vettük le a szemünket róla. Tornya volt, ajtaja volt, ablakai voltak, ahol be lehetett tekinteni, és ha bent meggyújtottuk a kis gyertyát, kivilágosodott az egész épület valami boldog, meleg világossággal, mint a szívünk ablaka abban az időben. Egyszóval: Betlehem volt. A Szent Család kicsit oldalt állt előtérben a jászollal s a jászolban Jézuskával, aki mosolygott, és kövér kis kezét ökölbe szorította, ámbár, mi akkor még nem gondoltunk arra, hogy ha ez a kéz egyszer kinyílik, mekkora ragyogás árad belőle a világra.” 

A betlehemezés kezdődhetett a szálláskereséssel – József és Mária szállást keresnek, de a király, gazdag ember, kovács stb. nem ad szállást, és az istállóba utasítja őket; a következő jelenetben az angyal költögeti a mezőn alvó betlehemi pásztorokat, és az újszülött Jézushoz küldi őket. A pásztorok elmennek a kisdedhez, és ajándékokat visznek neki. A betlehemezést adománykérő formulák zárták.