Három barátommal tizenkét nap alatt körbeutaztunk egy észak-afrikai muzulmán országot. Városról-városra, faluról-falura járva mindenütt a müezzin hangos imára hívó szavára ébredtem. A müezzin a négy égtáj felé hirdeti ki naponta ötször: „Allahu akbar, Allahu akbar, Allahu akbar, Allahu akbar….” A teljes ima magyarul ismétlések nélkül így hangzik: „Allah a legnagyobb. Tanúsítom, hogy nincs más isten, csak Allah. Tanúsítom, hogy Mohamed Allah prófétája. Gyertek imádkozni! Gyertek az üdvösségre! Allah a legnagyobb. Nincs más isten, csak Allah.” Volt, hogy már fél hatkor elkezdett énekelni a müezzin, hogy hatkor hatalmas crescendóban törjön ki az Allahu akbar, mint egy vulkán, amely mindent beterít, ami az útjában áll.

Lenyűgözött az ima ereje, határozottsága, komolysága és mindenütt jelenvalósága. A muszlimok egy pillanatra sem felejthetik el, hogy miben hisznek. A müezzin hangja nem sófár vagy harang, hanem parancsoló emberi szó, amelynek világos, megkerülhetetlen jelentése van. Kihirdeti, hogy Allah a legnagyobb, kihirdeti, hogy Mohamed a prófétája, és hívja a muszlimokat imádkozni. A férfiak előveszik az imaszőnyegüket vagy felveszik az ünnepi dzsalabát és elindulnak a mecset felé. Ereje van ennek a hangnak. És egyben ijesztő is. Ez a hang kérlelhetetlen. Agresszív. Nem ad lehetőséget a bizonytalanságra, hezitálásra, kételkedésre. Parancsol és fenyeget.

Én is minden reggel elővettem a Bibliámat, hogy találkozzak Istennel. Két hangot hallottam: egy erőset és egy csendeset. A müezzin hangját és a Szentlélek hangját. Utóbbi volt az Istené, akit ismerek. Allah idegen volt számomra. Olyan volt, mintha valamelyik keleti palota kényura magasztosult volna isteni rangra, és most onnan parancsolna a szolgahadnak, hogy tegyék a dolgukat. Mennyire más a Biblia Istene! Talán soha nem éreztem olyan fontosnak a kijelentést, hogy Isten szeretet, mint a müezzin imája alatt. Mi is kihirdetjük Isten nevét, de azét az Istenét, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott ki bennünket, annak a nevét, aki nem csak prófétát küldött, hogy megalázkodásra kényszerítsen, hanem maga jött el emberi formában, megalázva magát, hogy meghaljon értünk. Mennyire más ez az Isten!

A muzulmán kultúrának vannak gyönyörű oldalai, de ijesztő az istene. Ha az iszlám mélyére hatolnék, legjobb esetben is Allah könyörületével találkozhatnék, de ő nem a szeretet. Ha a keresztény hit mélyére hatolok, a szeretet Istenével találkozom, aki az életét adta értem. A keresztény hit mélyén Jézus Krisztus és az ő golgotai keresztje áll. A müezzin hangja a kettő közötti szakadékra emlékeztetett. Allah nem a legnagyobb. JHVH a legnagyobb, mert ő a szeretet (1Jn 4,16). Hozzá képest Allah olyan, mint Zordon az Oroszlánkirályban. Trónbitorló, aki erőszakkal és megfélemlítéssel tartja fenn uralmát. Az igazi király hangja nem a müezziné, bármilyen acélos határozottsággal is szólal meg. Jézus Krisztus az Isten valódi képe, aki a megrepedt nádat nem töri el, a pislogó mécsest nem oltja ki. Őbenne áll fenn a mindenség. Ezt a jó hírt kell a muzulmánoknak is meghallaniuk. Ki megy el követségbe hozzájuk?

Forrás

Létrehozva 2019. november 11.