Ha igen, hogyan lehetséges, hogy a történelem során voltak rettenetes erkölcsű és feladatukra alkalmatlan pápák is (akik esetében dicséret, ha “katolikusabbak vagyunk a pápánál”)? Ha a pápákat nem a Szentlélek választja, akkor viszont hogyan lehetséges Ferenc pápaságát azzal védeni, hogy „őt a Szentlélek választotta”, és mi a helyzet a Szentlélek biztosítékaival: azzal, hogy az Egyházon a pokol kapui sem vesznek erőt, illetve a pápai tévedhetetlenséggel?

A helyzet természetesen az, hogy szükségünk van még egy különbségtételre: „a Szentéleknek van-e szerepe a pápaválasztásban: igen/nem?”. Az egydimenziós kérdésfeltevés együgyű a valósághoz képest. Azt, hogy ez hogyan is működik tulajdonképpen, mind ismerjük; hadd szemléltessem a házasságkötés hétköznapibb analógiájával.

Nos, a Szentlélek választja-e a házastársakat egymásnak? Valamilyen értelemben igen: a Szentlélek sugalmaz, hogy a lehető legjobb döntés szülessék, erre a sugalmazásra lehet nyitott a házassulandó fél, vagy süketté is teheti magát az isteni tanácsra. A házasság mégis érvényes lesz, és isteni garanciát élvez arra vonatkozóan, hogy a felek az egymás iránti szeretet és hűség által Isten tervét valósítják meg életükben, és az üdvösség útján járnak, még akkor is, ha a házasság emberi értelemben rossz, vagy az egyik fél pocsék házastársnak bizonyul. Egyszóval Isten segít és vezet a házastárs választásában, viszont megengedi a rossz döntést is, az ember szabad akaratának érdekében. Amit a Szentlélek nem enged meg, az az, hogy a házasság rossz döntések miatt ne legyen érvényes, vagy ne az üdvösség útja legyen a házasságot kötők számára.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. augusztus 30.