Még a hitet is be kell csomagolni

„Olyan vagyok, mint egy darab a puzzle-ból, csakhogy nem illeszkedem a többihez” – szólt a nyolcéves Botond édesanyjához. A keresztény értékrendnek a családban, illetőleg a közösségben való átadásáról beszélve Kaplonyban a ferencesek magyarországi rendtartományának vezetője, Magyar Gergely.

Ilyen és hasonló emberközeli történeteket mesélt. Egyaránt szólt a nevelés nehézségeiről és szépségeiről a Nagykároly melletti község kolostorának Szent Imréről elnevezett közösségi házában. Immár harmadik éve tartanak ott találkozót a környék pedagógusainak, valamint első alkalommal, és nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal a kaplonyi szerzetesek szülőtalálkozót is szerveztek.

Rossz, esős őszi idő lepte be kedd délután Kaplonyt. Aki tehette, otthona, családja melegében pihent. A kaplonyi Ferenc-rendiek eredetileg a Szent Antal-templomba hirdették a szülőtalálkozót, ám végül mégis a közelben lévő Szent Imre Közösségi Házba vezették az érdeklődőket. Bő kéttucatnyi szülő érkezett, hogy a neves anyaországi vendég gondolataival megismerkedhessen. (Amúgy Magyar Gergely nem ismeretlen a településen, hiszen templombúcsút is celebrált már Kaplonyban.) Egykori magiszterét az egyik helyi szerzetes, Erik testvér mutatta be a jelenlévőknek, illetőleg kérte fel, hogy szóljon a nevelésről.

Gergely testvér mindenekelőtt leszögezte, hogy tulajdonképpen vajmi keveset tudhat a családi nevelésről, hiszen hivatásából fakadóan nincs családja a szó szoros értelmében. Az oktatásban is mindösszesen 8 évet tevékenykedett mint hittantanár. Eleinte kisebb, majd talán több sikerrel. Mindazonáltal ezekre alapozva igyekszik segítséget nyújtani a neveléshez, azaz támpontokat nyújtani.

A nevelés töréspontjai

Az angol John Spilsbury földrajztanár 1763-ban egy Nagy-Britannia-térképet ragasztott egy falapra, majd szétfűrészelte a grófságok határai mentén. Diákjainak az volt a feladata, hogy a térképet újra összeillesszék. Ebből a kirakós játékból alakult ki a mai puzzle.

Az értékrend átadásának mikéntjeit Gergely testvér puzzle-hasonlattal szemléltette. A türelemjátéknak a lényege, hogy a játékos megpróbálja a játék apró darabjait egy nagy, összetartozó képpé összeállítani. Az átadás is csak akkor sikerülhet, ha illeszkedik a gyermeket érő többi hatáshoz a szülő törekvése.

Merthogy Gergely testvér tapasztalatai szerint korunk szüleinek egyik nagy gondja az, hogy hitüket, értékrendjüket hiába igyekszenek átadni gyerekeiknek, nem akarják azt átvenni. Ő egy hétgyermekes felvidéki palóc családba született mint legkisebb gyermek. Ugyan római katolikus hitében erős volt a családja, egyszer megengedték, hogy ne tartson velük egy vasárnapi szentmisére. Amint mondta, megengedték, hogy éljen éppen nyíló szabad akaratával. Ez az engedékenység esetében meghozta a gyümölcsét: egyedül érezte magát az üres családi fészekben, bűntudata támadt, amiért nem ment el az Isten házába. Gergely testvér arra figyelmeztette hallgatóságát, hogy még a hitet se kényszerítsék. Szerinte csomagolás kérdése az egész. Silány burokkal bevont ajándéknak, bármily becses is az amúgy, nem úgy örülünk, mint a szépbe csomagoltnak. A szülőnek az értékrendet is szépen csomagolva kell átadnia.

Egy másik gond az átadással, hogy olykor hajlamosak a szülők olyat kérni, olyat mondani csemetéiknek, amit ők maguk sem tartanak be. Amint a magyar franciskánusok vezetője rámutatott, jelenleg például Európában gyakorlatilag nincs olyan ember, aki ne hallott volna az evangéliumról. Mégsem hisz az európaiak jelentős része Jézusban. Mindennek talán az a magyarázata, hogy nem hitelesen szóltak nekik a kereszténységről. Nem érdemes olyan értékrend átadásával megpróbálkoznia a szülőnek, amelyet nem alkalmaz ő maga sem az életében – vont tanulságot.

Posztmodern korszakunk egyik jellegzetessége, hogy számolatlanul érkeznek az értékek hozzánk. „Nehéz ma észnél lenni” – fogalmazott. A gyermek felnevelésének másik lételeme, a puzzle másik lényeges darabja, a közösség eltűnt. Amint mondta, nincs már falu. „És ebben az elfalutlanodott világban egyedül állnak a családok” – tette hozzá. Az emberek nem ismerik egymást, nincs idejük egymás meghallgatására. Nincs meg az a közösség, amely megmondja, hogy például az iskolákban mire tanítsák a gyermekeket. Holott az iskoláknak az a szerepe, hogy a gyerek nevelésében a család, a falu és a templom útmutatásait mintegy támasztékként használja fel, s erre építkezve oktasson. Gergely testvér példái révén rámutatott, hogy a mai oktatásban nem is az a fontos, hogy mennyi ismeretet adnak át, hanem az, hogy egyfajta szemüveget, látásmódot biztosítson a nebulóknak. Támpontokat, amelyekhez tudjon viszonyítani a gyermek. És ezeknek az alappilléreknek (amelyeket a családtól, a közösségtől, az iskolától szerezhet meg a gyermek) legalább alapkérdésekben egyezniük kell, különben Botond úgy érezheti, hogy ő egy olyan puzzle-darab, amely nem összekapcsolható a többivel.

Forrás: nagykaroly.szatmar.ro

 

 

Létrehozva 2011. október 9.