Dr. John Jackson idén ötven éve foglalkozik a Torinói Lepel tudományos kutatásával fizikusként. Egy amerikai kutatócsoport vezetőjeként az eredeti Torinói Leplet 1978-ban öt napon keresztül vizsgálta és gyűjtött róla adatot. Az adatok elemzése és újabb kutatási eredményekkel való együttértelmezése mind a mai napig leköti a fizikus professzort, aki erre a célra alapítványt is létrehozott. Dr. Jackson szerint „az Egyháznak a tudományhoz kell fordulnia” a Lepellel kapcsolatos kérdésekkel. Dr. John Jacksonnal telefonon beszélgettem a Torinói Lepellel kapcsolatos tudományos ismereteinkről, továbbá hogy hívőként mi a helyes hozzáállás a Lepelhez. Többek között megkérdeztem egy új, a Lepel alapján különleges mérési technikákkal készült szoborról is, amelyről nemrégiben be is számoltunk. Dr. Jackson közelgő magyar útjáról is beszélt.

Dr. Jackson, kérem, mesélje el, hogyan lett ön a Torinói Lepel kutatója, aki a kezei közt is tarthatta a Leplet, mintát gyűjthetett róla, és mi az, ami miatt mind a mai napig ezzel foglalkozik?  

Köszönöm a kérdést! Épp a múlt hónapban jegyeztem meg magamnak, hogy kerek ötvenévnyi tudományos munka van a hátam mögött a Torinói Lepellel kapcsolatban. Ötven éve, a fizikus mesterképzés alatt egy tavaszi szünetben olvastam először a Lepelről, ez a könyv indított el az Lepelről való tudományos gondolkodás útján. Már 1968 márciusában diplomamunka tervezetet javasoltam a témavezetőmnek a Torinói Lepelről. Ebből akkor semmi nem lett, egyéb tanulmányaim miatt, de a téma nem hagyott nyugodni. Képzésem szerint az elméleti fizika doktora vagyok, általános relativitáselmélet és kozmológia specializációval, de a Torinói Lepel iránt való tudományos érdeklődésem egyre mélyebbé vált. 1978-ban én vezettem azt a harmincfős amerikai kutatócsoportot, ami a Leplet öt teljes napon át közvetlenül vizsgálhatta. Tekintélyes mennyiségű tudományos adatot gyűjtöttünk a Lepelről, aminek az elemzése mind a mai napig folyik különféle kutatásokban. Ezekben a kutatásokban többnyire részt is veszek valamilyen szinten.

Az ön nevéhez kapcsolódik a Torinói Lepelben rejlő háromdimenziós információ feltárása…

Az ötlet Monsignor Giulio Ricci kriminalisztika szakértőtől származott, hogy a Leplen nagyrészt az a helyzet örökítődött meg, amelyet a test a kereszten vett fel. A többi a képintenzitás kérdése. Már több mint száz éve tudjuk, hogy a Torinói Lepel úgymond „negatív”, vagyis a fényképnegatívját nézve (ami ebben az értelemben a pozitív volna) a szemünk számára értelmezhetőbb kép rajzolódik ki, meglepően magas felbontású kép egy test részleteiről. De mi lehet a változó képintenzitás oka? Az igen egyszerű ötlet az volt, hogy ez megfelel a Lepel és a test távolságának. Az orr hegye, mint természetes érintkezési pontja a testnek a Lepellel intenzív (nagyon világos vagy nagyon sötét, attól függően, hogy az eredeti Leplet vagy a negatívat nézzük), míg az arc halványabb. Ennek a jelentősége az, hogy ha meg tudjuk mérni a szín intenzitását, akkor ki tudjuk számolni a test és a Lepel közti távolságot. 1978-ban volt lehetőségünk rá, hogy számítógéppel kiszámoljuk ezt és következtessünk a Leplen képet hagyó test háromdimenziós formájára.  

A Leplen a képmást nem a vér okozta. Vér is van a Leplen, de mi a tudományos magyarázat a képmásra?

A tudományos módszert kell alkalmaznunk a Torinói Lepel kutatására. Az adatok azt mutatják, hogy a Leplen találunk vérfoltnak tűnő részeket, és ott a képmás is. Kezdjük a vérrel: valóban vérről van-e szó, vagy valaki csak azt a látszatot akarta kelteni valamilyen hamisítással? 1978-ban több mintát is vettünk a Leplen található piros, megszáradt anyagból. A publikált tudományos szakvélemények alapján ez egyértelműen vér. A képmás azonban nem hozzáadott anyag a Lepelhez, hanem kémiai változás, az anyag rostjainak belső elszíneződése, tehát kizárt, hogy festve vagy színezve legyen. Ezt a tényt együtt véve a háromdimenziós információval, fel lehet állítani bizonyos hipotéziseket, amelyeket egyéb tudományos módszerekkel is vizsgálni kell. Ezáltal szűkíthetjük a hipotézisek körét, míg el nem jutunk olyan hipotézisig, amiben nincsenek alátámasztatlan feltevések. 

A képmást, ami tehát nem festett, lehetséges reprodukálni mai technológiával? Hogyan állhatott ez elő?

Az anyag belső elszíneződéséről van szó, mely kémiai elváltozást jelent. 1973-ban készült az első színes felvétel a Lepelről. Engem meglepett, hogy a képmás színe szinte megkülönböztethetetlen az 1532-ben keletkezett égési nyomoktól. 1978-ban, amikor öt napon keresztül éjjel-nappal a Lepel elemzésével foglalkozott a kutatócsoportom, profi fényképész megvilágításban 15 percet azzal töltöttem, hogy szabad szemmel próbáltam a képmásnak és az égési nyomoknak a színét megkülönböztetni. Nem tudtam különbséget tenni.

A szín az anyag kémiai összetételéből fakad. Ahogy az égés megváltoztatta az anyag színét a sérült területeken, úgy változott volna meg az anyag a képmás mentén is? Az égett részek és a képmás színbéli jellegzetességeit az Alkalmazott Optika folyóirat is teljesen megegyező spektrumúnak találta. A Bűnügyi tudományok folyóiratban megjelent kutatás alapján a képmásban nincs hozzáadott színezék, hanem a Lepel anyagának megváltozását hőhatáshoz hasonló esemény okozhatta. Ugyanakkor a képmás egyéb jellegzetességei nem hasonlítanak az égéshez: a képmás csak a Lepel felületén található, a színelváltozás nem hatol be az anyagba. A fizikai ismereteink szerint például ibolyántúli sugárzás képes ilyen felületi és színelváltozást és magas felbontású képet eredményezni, ami nem elképzelhető a diffúziós hőhatás esetében.

Okozhatta-e a képmást a feltámadás eseménye?

Vigyáznunk kell, hogy a feltevéseink ne mondjanak ellent a Lepelről ismert adatainknak. Ha feltételezzük, hogy a Torinói Leplen a képmást sugárzás hozta létre, az önmagában is radikális gondolat. Semmi ehhez foghatót nem ismerünk, és mégis ez a legvalószínűbb. A keresztény tanítás a feltámadásról szintén radikális gondolat. Talán a képmás annak az eseménynek az eredménye, amelyet a kereszténység kétezer éve tanúsít a világ előtt. Ez nagyon nagy gondolat. Rebecca, a feleségem, és én, beszéltünk erről II. János Pál pápával, aki azt mondta:

Egyháznak nincsen semmilyen különleges kompetenciája, hogy kijelentse, a Torinói Lepel Jézus eredeti halotti leple. De az Egyház azt mégis mondhatja a tudományos ismeretek alapján, hogy az, amit a Torinói Leplen látunk, nagyon közel van ahhoz, amit az Egyház Jézus halálával és feltámadásával kapcsolatban mindig is hitt.

A Torinói Lepel ebben az értelemben nagy tisztelettel nevezhető a hit ikonjának.

Annak érdekében, hogy el tudjuk dönteni, hogy a Torinói Lepel vajon Jézus temetési leple volt-e, az Egyháznak a tudományhoz kell fordulnia. Sok tudományos adat abba az irányba mutat, hogy ez így van, vagyis a Torinói Lepel maga takarta be Jézus halott testét, és ha ez igaz, akkor ebben a Lepelben történhetett meg a feltámadás eseménye is. Ez is nagyon nagy gondolat! De ahogy II. János Pál is mondta, a tudomány illetékes abban, hogy megmondja, mi bizonyítható a Lepellel kapcsolatban. Én nem veszem könnyelműen ezt a kérdést. Nem tudom ugyanis, mi lenne a rosszabb: ha hamis lenne a Lepel, de mi igaziként tisztelnénk, vagy ha az igazi Lepel lenne birtokunkban, de nem tudnánk ezt róla. Mindkettő rossz, csak különböző okból.

Tudni kell továbbá, hogy a sok eredetiségre utaló tudományos adat mellett létezik egy C14-es radiokarbon-vizsgálat is, amely szerint a Torinói Lepel nem lehet Jézus halotti leple.

Mit szól a nemrég bemutatott szoborhoz, amely az alkotói szerint „mérethű, háromdimenziós ábrázolása a Leplen látható férfinak”, és az ennek alapjául szolgáló tanulmányhoz, ami az Igazságügyi Tudomány és Technológia folyóiratban jelent meg? 

Tudományos szempontból nem újdonság, hogy háromdimenziós képet tudunk alkotni a Leplen látható férfiról.  A Leplen található kétdimenziós kép másolatához a mi kutatócsoportunk is megpróbált egy háromdimenziós testet igazítani. Esetünkben a háromdimenziós test élő embereké volt. A testet úgy igazítottuk, hogy a lehető legjobban kövesse a képmást a Leplen, és ebből lehetett következtetni a kereszten függő test helyzetére.

A Leplen található kétdimenziós képmásnak 3 centiméterrel hosszabb a lába, mint amit normális emberi arányok alapján várnánk. Erre mi a magyarázat?

Erről az 1984-ben Applied Optics folyóiratban megjelent cikkemben írtam. Ha nem volnának torzulások a kétdimenziós képmáson a háromdimenziós emberi testhez képest, akkor aggódnunk kéne, hogy a képmás hamisított. A legnagyobb torzulások amúgy a test széltében vannak, és nem a hosszában. A kutatócsapatunk 100 különböző méretű férfitestet illesztett a Lepel másolatához, és azt találtuk, hogy a legjobban illeszkedő test öt láb és tíz és fél inch magas (~179 cm), miközben a mindenki által ismert első képmás hossza hat láb és három inch (~190 cm). Ez teljesen normális.

Az interjú elolvasható itt.