A kommunizmussal két alapvető probléma volt. Az egyik az, hogy nem értette az embert. A másik az, hogy nem értette a társadalmat. Ebből a kettőből következett, hogy félreértette a történelmet is. A kommunista ideológia olyan emberképpel dolgozott, amely a valóságban nem létezik. Az embert társadalmi konstrukciónak képzelte, amelyet neveléssel és erőszakkal rá lehet venni arra, hogy önmagát meghaladva ne akarjon többet, mint amennyi a másiknak van.

A kommunista ideológia a társadalmat osztályokra szakította, abban a hitben, hogy az osztályérdek felülírja a természetes és hagyományon alapuló kapcsolatokat. E két tévedés a világ kevésbé szerencsés felében brutális diktatúrákhoz vezetett, amelyek az embert és a társadalmat úgy próbálták keresztülnyomni egy élet- és valóságellenes rendszeren, mint ahogy egy ügyetlen kétéves próbálja a háromszöget átpasszírozni a négyzet alakú lyukon.

A kommunizmus a kereszténységtől kölcsönözte (Hegelen át) a történelem végével kapcsolatos optimizmusát, de Marx és Engels ideológiája ezt az optimizmust materialista alapokra helyezte. Azt tanították, hogy a lét határozza meg a tudatot, a gazdasági alap a társadalmi felépítményt, a munka az embert, a haladás a történelmet. Ma éppen száz éve kerültek hatalomra a bolsevikok Oroszországban (vö. Nagy Októberi Szocialista Forradalom), hogy megkezdjék a kommunista utópia megvalósítását. Egy másik százas adat: a kísérletnek nagyjából százmillió áldozata lett. A történelem eddigi legembertelenebb és legistentelenebb utópiájának mégis számos híve van ma is, többségük a nyugati egyetemek valamelyikén tanít. Hegel mondta, hogy aki nem ismeri a történelmet, arra ítéltetik, hogy újraélje azt. Isten legyen irgalmas hozzánk, hogy ez ne történjen meg.

Forrás

Létrehozva 2018. február 22.