Kilenc idézet a szent arsi plébánostól

Jézus Krisztus módot talált rá, hogy felmenjen a mennybe és ugyanakkor itt maradjon a földön. Megalapította az imádásra méltó Eucharisztia szentségét, hogy velünk maradhasson és táplálhassa lelkünket; hogy vigasztalhasson és társunk lehessen.
(Szentbeszéd a szentáldozásról)

„A Jóisten – mondta az arsi plébános – megadta nekem a nagy kegyelmet, hogy semmit sem kaptam, amire támaszkodhatnék: sem tehetséget, sem bölcsességet, sem tudást, sem erőt, sem erényt. Ha megkísért a kétségbeesés, egyetlen menedékem van: a tabernákulum elé vetem magam, mint kiskutya a gazdája lábához.”
(Az arsi plébános benső élete)

Boldogabbak vagyunk azoknál, akik Jézus földi élete idején éltek, amikor csak egy helyen tartózkodott, hiszen ma a világ minden pontján megtalálhatjuk az Oltáriszentségben.
(Elmélkedés az Eucharisztiáról 2.)

Szent Elek anyja a saját fiára ismert annak a koldusnak élettelen testében, aki harminc évig a palotája lépcsői alatt élt. „Ó mily későn ismertelek fel!” – zokogott. A lélek az élet elmúltával látja meg azt, akit az Eucharisztiában birtokolt…
(Elmélkedés az Eucharisztiáról)

Ha Urunk látja, hogy tiszta lelkek jönnek meglátogatni őt az Oltáriszentségben, rájuk mosolyog. Azzal az egyszerűséggel jönnek, ami oly kedves előtte.
(Katekézis a valóságos jelenlétről)

Létrehozva 2017. november 4.