Kármel hegyének csodálatos Szűze
Júliusban ünnepeljük Kármel hegyének csodálatos Szűzét, aki az egész világ kereszténysége számára oly kedves, és különleges kapcsolatban áll Kármel hegyének nagy családjával. Gondolatban felkeresem a szent hegyet, amely már a Bibliában is a kegyelem, az áldás és a szépség jelképe volt. Ezen a hegyen szentelték a kármeliták első templomukat Szűz Máriának, az Úr Anyjának, Kármel virágjának (flos Carmeli), aki minden erény szépségével ékes, ily módon is kifejezve, hogy teljesen neki ajánlották magukat és hogy Szűz Mária szolgálatát össze kívánják kötni Krisztus szolgálatával.
A kármeliták nagy misztikusai úgy értelmezték életük istenkeresését, mint a „tökéletesség útját” (Lisieux-i Szent Teréz), mint „feljutást a Kármel hegyére” (Keresztes Szent János). Szűz Mária jelen van ezen az úton. A kármeliták Édesanyjuknak, Pátrónájuknak és Nővérüknek szólítják őt, aki sokak számára válik mint egészen tiszta Szűz a szemlélődő élet példájává, mert nyitott volt Isten Szavának meghallgatására és megfontolására, és engedelmesen fogadta az Atya akaratát a Fiú és a Szentlélek közvetítése által. Ez az oka annak, hogy a Kármelben és minden kármelita jellegű lélekben kivirágzik a Szent Szűzzel való bensőséges kapcsolat és bizalom mint új módja annak, hogy Istennek éljenek és a Földön is kövessék Jézusnak Édesanyja iránti gyermeki szeretetét.
Az a különös kegyelem, a kármelita skapuláré, amit Szűz Mária a kármelitáknak adott és amit a tiszteletreméltó hagyomány Stock Szent Simonnak tulajdonít, a lelki gyümölcsök bőségével ajándékozta meg a keresztény népet. Kapcsolatot létesít a Kármelita renddel, hogy viselője részesedjen annak lelki javaiból és ezáltal kifejezze a Szűzanya iránti gyengéd gyermeki szeretetét. A skapuláré viselésével a Kármelhegyi Boldogasszony tisztelői kifejezik akaratukat, hogy életükkel Szűz Mária, az Anya, a Pátróna, a Nővér és a tiszta Szűz példáját követik, megtisztult szívvel fogadják Isten szavát és buzgón szolgálják testvéreiket.
Kérem Szűz Mária tisztelőit, forduljanak bensőséges imádságban hozzá, hogy közbenjárására minden ember hűségben járja életútját és „örömmel érkezzen Kármel szent hegyéhez, mert ott van a mi Urunk, Jézus Krisztus.”
1988. július 24.
Létrehozva 2017. július 8.