„Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg.” (2Kor 5,17)

Emlékszem arra az estére, amikor új lappal indult az életem.

Krónikus hátfájdalommal küzdő édesanyám gerincét megműtötték. Hiába küldtem sms-eket, hagytam üzeneteket, a műtét óta nem kaptam hírt felőle. Bátyámtól sem, aki közel lakik, és be tud járni hozzá a kórházba. Néhány zavaros sms érkezett anyukámtól, amiket nem tudtam kibogozni, egyszer meg hívott is, de senki se szólt bele a telefonba.

Azzal bátorítottam magam, hogy a bátyám úgyis hívna, ha baj lenne, meg Isten ura a helyzetnek.
Végre három nappal a műtét után meghallottam anyukám hangját. Alig ismertem fel. Este 9-kor hívott (náluk éjfél volt), nehezen formálta a szavakat, de azt megértettem, hogy elviselhetetlen fájdalmai vannak. Kapott fájdalomcsillapítót, de az orvos megtiltotta, hogy néhány órán belül újat adjanak neki.

Azért hívott, mert úgy érzi, nem éli túl az éjszakát.

Első reakcióm érzelmi volt. Azonnal beszélni akartam az éjszakás nővérrel, hogy adjon gyógyszert édesanyámnak. Fel akartam hívni a bátyámat, hogy leteremtsem, miért nem intézkedik személyesen. Rögtön meg akartam osztani az egészet a férjemmel és a lányommal, hadd tudják ők is, mi történik családom távol élő tagjaival.

De végül időt adtam magamnak, hogy felfogjam, jobban teszem, ha ahelyett, hogy három ponton is drámát szítok, Isten bölcsességéhez fordulok. Azt szeretném, hogy amit mondok vagy teszek, az Ő dicsőségét szolgálja.
Uram, adj bölcs szavakat, mit mondjak most édesanyámnak – fohászkodtam. Nagyon sajnálom, hogy ezt kell átélnie, mondtam neki a telefonba, imádkozom érte, hogy Isten „csendesítse le a vihart”, és legyen édesanyám Békessége, Gondviselője, Védelmezője és Orvosa ezen az éjszakán.

Anyukám megnyugodott, biztosított a szeretetéről, és lerakta a telefont. Én pedig valami új dolgot tettem. Nem hívtam fel a testvéreimet, hogy rájuk zúdítsam, mit éltem át pár perccel ezelőtt. Nem számoltam be kis családomnak sem a történtekről. Ehelyett csendesen megköszöntem az Úrnak, hogy segített megnyugtatni édesanyámat, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, és a pillanatnyi dráma elcsitult.

Akkor megértettem, hogy új korszak kezdődik: Krisztussal a szívemben drámamentes életet élhetek.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2017. április 17.