„Veled van az Úr, a te Istened, az erős Szabadító! Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével, örül majd neked ujjongó örömmel” (Szof 3,17)

Szerettem volna, ha megnyílik a padló, és mindenestül elnyel engem. Tűnjek el a mélységben, rejtsen el, szabaduljak el innen.

Fájdalmas egyedül lenni egy emberekkel teli helyiségben. Mindenkinek volt beszélgetőtársa. Csevegtek, kacagtak, a kapcsolat szimfóniája felemelte a lelküket. Körbenéztem, de egyetlen ismerős arcot sem fedeztem fel.

Az agyam azt parancsolta, menjek oda valakihez, akárkihez, és mutatkozzam be. De a szívem ellenkezett, mert jól láthatóan mind térdig jártak valamilyen témában, és zavart keltett volna, ha megszakítom a beszélgetésüket.

Hát nem furcsa, hogy szó szerint testközelben vagy egy csomó emberrel, és közben végtelenül egyedül érzed magad? A közelség, az aktivitás nem mindig jelent kapcsolódást.

A felszínen úgy tűnhet, hogy a kapcsolódáshoz nem kell más, minthogy én kapcsolódjam másokhoz, és ők kapcsolódjanak hozzám. Tudom, hogy az az összejövetel csak extrém példája volt a tömegben való magányosságnak, de ez az érzés nem csak az ilyen helyzetekben törhet ránk.

Ezt érezhetem akkor is, ha családon belül elhidegülünk egymástól, és körülvesz a csend. Mélyen magamban érzem, hogy csak bocsánatot kellene kérnem, de büszkeségem visszatartja a szavakat. Így továbbra sem szólunk egymáshoz. S bár egy légtérben vagyunk, nem nevezhető kapcsolatnak, ami köztünk van.

De feltörhet ez az érzés akkor is, ha együtt vagyok más lányokkal, asszonyokkal, és képtelen vagyok bekapcsolódni a beszélgetésbe. Szidom magam, miért nem vagyok ékesszólóbb, miért nem vagyok naprakész a világ eseményeiről vagy az aktuális divathullámokról. Ők mindenről könnyedén tudnak társalogni.

Az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben emberek között vagyok, mégis gyötör az egyedüllét.

És titokban azon morfondírozom, hogy ott az összejövetelen mindenki levizsgázott: csak önmagukkal és régi bajaikkal törődnek, érzéketlenek és figyelmetlenek. Pedig nem a többi emberrel volt a gond. Nem a családtagjaimmal vagy a nőcsoporttal. Én nem voltam kellőképpen felvértezve, feltöltekezve. Ezt a feltöltést csak Isten tudja elvégezni.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2017. március 11.