Hideg karácsonyeste volt Chicagóban. Az öregember benn ült az autószerelő műhelyében. Mióta a felesége meghalt, nem ment sehova ilyenkor. Nem díszítette fel a műhelyt, nem volt karácsonyfája, nem gyújtott ünnepi fényeket. Ugyanolyan nap volt számára, mint a többi. Nem gyűlölte a karácsonyestét, csak nem talált okot az ünneplésre. Gyermekei nem voltak. A felesége elment.

Üldögélt az ablaknál, nézte a havazást, ami egy órája tartott már, s az életén töprengett, amikor kinyílt az ajtó, és egy hajléktalan oldalgott be rajta.

Az Öreg George, ahogy a kliensei nevezték, ránézett, s ahelyett, hogy elküldte volna, beljebb invitálta a tűzhely mellé, hogy melegedjen egy kicsit.
„Köszönöm, de nem akarom zavarni”, mondta az idegen. „Látom, még nyitva a műhely, szusszanok egy kicsit, ha megengedi, aztán megyek tovább.”

„Majd megy, ha már került valami meleg étel a gyomrába”, fordult George a kredenchez. Lecsavarta egy ételhordó termosz tetejét, s egy kanállal együtt odaadta az edényt az idegennek. „Nem sok maradt, de még meleg és finom. Pörkölt. Én csináltam. Utána majd iszik egy kávét, az is forró még, az előbb lett kész.”

Ebben a pillanatban megszólalt az udvari csengő. „Elnézést, ki kell mennem, jövök mindjárt”, szólt George, és indult, hogy megnézze, kinek van szüksége a munkájára.

A kapu előtt egy öreg 53-as Chevy állt. Gőz áramlott ki a motorházból. A vezetője kétségbeesve ragadta meg George kabátujját. „Uram, segítsen!” mondta erős spanyol akcentussal. „Az asszony vajúdik, most vinném a kórházba, de lerobbant az autóm.”

George felnyitotta a motorház fedelét. Úgy tűnt, a motorblokk megrepedt a hidegtől. A kocsinak annyi. „Hát ezzel nem fognak menni sehova egyelőre”, morogta.

„Az nem lehet, könyörgöm, segítsen”, nyöszörgött a férfi. George megfordult, és bement az irodába. A tábláról leemelte öreg járgányának a kulcsát, s visszament az udvarra. Hátra került a garázshoz, beindította az autót, kigurult vele az útra, s megállt a házaspár mellett.

„Itt van, menjenek ezzel”, mondta. „Nem valami szép látvány, de nagyon jól megy.” Segített az asszonyt átszállítani a lerobbant autóból, majd hosszan nézett utánuk, ahogy tovahajtottak az éjszakába. Megfordult, és visszament a házba.

„Örülök, hogy oda tudtam adni az autót. A kerekeik is nagyon kopottak voltak. Az én öreg járgányomon új gumik vannak…” George ekkor vette észre, hogy magában beszél. Mialatt kint volt, a hajléktalan elment. Az edény az asztalon állt üresen, mellette egy használt kávéscsésze.

„Legalább került bele valami, ki tudja, mióta nem evett”, gondolta az öreg. Visszament az utcára, megpróbálta beindítani a Chevyt. Többszöri nekirugaszkodásra beindult a motor. Úgy látszik, mégsem az ment tönkre. Bevitte az autót a garázsba az öreg járgány helyére. Gondolta, megbütyköli, legalább csinál valamit. Karácsony este úgysem jönnek kuncsaftok. Ahogy megvizsgálta, kiderült, hogy tényleg nem a motor ment szét, hanem a hűtés alsó csöve repedt el.

„No, ezt ki is tudom cserélni azonnal”, gondolta, s úgy is tett. „Ezekkel a gumikkal nem húzták volna ki a tél végéig.” Leszedte a védőhuzatot felesége régi Lincolnjáról. Gondolta, kicseréli a kerekeket, ezek egészen újnak látszanak, s úgysem akarta használni az autót.

Mialatt dolgozott, lövést hallott. Nem volt szokatlan a környéken, de azért lecsapva a kezében lévő dolgokat, kirohant az utcára. Egy rendőrautó állt az úton, mellette a földön egy sebesült, egyenruhás férfi feküdt. Mikor meglátta az öreget, megszólalt, és segítséget kért. George megpróbálta felidézni emlékezetében a hadseregben tanultakat a sebesültek ellátásáról, felsegítette a férfit, bevezette a házba, és lefektette. Tudta, hogy sürgősen el kell látni a sebet.

„Nyomókötést alkalmazunk, hogy elálljon a vérzés”, gondolta. Aznap reggel hozták el a tiszta ruhát a mosodából, előszedett egy törülközőt, azzal meg ragasztószalaggal kötözte be a sebet.
„Azt mondják, a ragasztószalag mindenre jó”, próbálta felvidítani a rendőrt. „Valami fájdalomcsillapító is kellene”, gondolta.

Előszedett egy pirulát, amit hátfájásra használt. „Ez jó lesz”, mondta, s egy pohár vízzel odaadta a rendőrnek. „Maradjon így, amíg hívok egy mentőt”. Hiába próbálkozott, nem volt vonal. „Majd beszólok a központba a rendőrautó adóvevőjén”, jutott eszébe, és kiment.

Kiderült, hogy a golyó a rádióban állt meg, használhatatlanná téve azt. Mikor visszament a házba, a rendőr már felült. „Mindent köszönök”, mondta. „Ott is hagyhatott volna, hisz a támadóm nem mehetett messzire, magára is rálőhetett volna.”

George leült mellé. „Sosem hagytam cserben egy sebesültet a hadseregben, nem fogom most sem.” Mondta egyszerűen. Benézett a kötés alá, hogy ellenőrizze a vérzést. „Rosszabbnak tűnt, mint amilyen valójában”, mondta. „Átment magán a golyó, de semmi fontos dolgot nem ért. Ha a seb begyógyul, olyan lesz a válla, mint újkorában.” Felállt, és töltött egy csésze kávét. „Jöhet?” kérdezte.

„Nem, köszönöm”, mondta a rendőr. „Márpedig meg fogja inni. A legjobb az egész városban. Fánkot sajnos nem tudok hozzá adni.”

A rendőr elnevette magát, s elvette a csészét. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, s egy fiatalember ugrott be az irodába, lövésre kész fegyverrel a kezében. „Adja ide a pénzt! Azonnal, vagy lövök!”, üvöltötte. A fegyver remegett a kezében, s

George biztos volt benne, hogy ez a szerencsétlen még sosem fogott pisztolyt senkire.
„Ez az alak lőtt rám!”, kiáltotta a rendőr. „Fiam, mire jó ez?”, kérdezte nyugodtan az öreg. „Tedd el azt a pisztolyt, még megint megsebesítesz valakit.”

A fiatalember összezavarodott. „Fogja be, öreg, mert lelövöm. Adja ide a pénzt!” A rendőr a saját fegyveréért nyúlt. „Hagyja csak”, szólt rá George. „Már így is a kelleténél több fegyver van ebben a szobában.” Majd odafordult a fiatalemberhez. „Fiam, karácsonyeste van. Ha pénzre van szükséged, tessék, itt van. Nem sok, de nekem is csak ennyi van. Tedd már el azt a pisztolyt.” Kivett a zsebéből 150 dollárt, és átnyújtotta a férfinak, mialatt a másik kezével elvette tőle a fegyvert.
A fiatalember eleresztette a pisztolyt, a földre rogyott, és sírni kezdett. „Erre sem vagyok jó, mi? Nem akartam én semmi rosszat, csak venni valamit a feleségemnek meg a gyereknek”, zokogta. „Kirúgtak a munkahelyemről. Nem tudom kifizetni a lakbérünket. Az autómat már elvitték múlt héten…”

George átadta a fegyvert a rendőrnek. „Fiam, mind kerülünk szorult helyzetbe olykor. De nem így kell megoldani a bajainkat.”

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. december 24.