A pokol, mint sötét verem: az Úr szeretetének alkotása
C.S. Lewis ragaszkodik hozzá, hogy minden, ami megkérdőjelezheti Isten létezését vagy jóságát rendkívül fontos a számunkra, és komolyan veendő, mert egy csapásra cáfolhatja a kereszténységet – és ki hihetne a kereszténységben, ha az már meg lenne cáfolva? Sokszor a világban található fájdalmat és szenvedést hozzák fel, mint bizonyíték egy jóságos Isten léte ellen (ezt itt cáfolom).
Ám legalább ennyiszer hallhatjuk, amint a pokol létezésének tanítását citálják elő, mint Isten elleni bizonyítékot. A gondolat érdekessége abban áll, hogy a Biblia híján a pokolról alkotott mai elképzelősünk sem létezne. Az érv úgy foglalható össze, hogy még ha a Biblia Isten létezne is, akkor is maga a Biblia tesz tanúságot Isten jósága ellen a pokol tanításával, vagyis Isten vagy nem jóságos, vagy még inkább nem is létezik. Mindegy igazából, hiszen a kereszténységet mindkettő cáfolná.
C.S. Lewis nagyon szeretett ilyen kérdéseken elmélkedni, és a következő megoldást ajánlja az ellentmondás feloldására: A sötét verem az Úr utolsó jócselekedete azok számára, akik semmi jobbat nem hajlandók elfogadni tőle.
Az “A Pilgrim’s Regress” című allegóriájában C.S. Lewis arról ír, hogy a pokol is a szerető Isten műve. A gonosz csak egyre gonoszabb lenne, mert képtelen az önkorrekcióra – különben nem lenne gonosz –, éppen ezért a pokol a fenék nélküli sötétség és a végtelen gyűlölet megfékezésének szerepét tölti be azáltal, hogy az Isten teremtett egy olyan állapotot, ami a legrosszabb a világban, aminél rosszabbá nem válhat egy lélek helyzete sem, aminél nagyobb szenvedés nincs. A gonosz a pokolnál is izzóbb gyűlölet felé örvénylene, és mélyebbre menne a reménytelenség katlanában, de a “sötét veremnek”, ahogy Lewis allegóriájában nevezi a poklot, van alja, és ez Isten irgalmának köszönhető.
Az írás elolvasható itt.
Létrehozva 2016. december 15.