…avagy engedjük-e hozzá őket?

Létezik a katolikus hívőknek egy furcsa altípusa. Sőt, megannyi hívő évekig kénytelen átélni ezt a szerepkört. Egyikük nem tartotta tovább magában tragikomikus tapasztalatait.

Csilingelés, néma csend.

Gyerek (2,5 éves, az újságos asztal alatt ülve, egy ott található csavart elmélyülten vizsgálva): Anya, pisilnem kell!

Anya (32 éves, illedelmesen az asztal mellett térdelve, suttogva): Pszt, mindjárt…

Gyerek (lelkesen): Bepisiltem.

Anya (popsitörlővel sietve törölgeti a többszáz éves márványpadlót, körül sem nézve): Pszt, mindjárt…

Gyerek (egyre hangosabban, mert érzi, hogy valami nagyon rossz történt): Pisis mindenem! Bocsánat! Bocsánat!

Anya (gyerekkel a kézben, lehajtott fejjel, kacagógörcsét visszatartva) jobbra el

Csilingelés.

Nem egy autoriter arisztokrata családban felnőtt gyermek szobatisztaságért eltűrt szenvedéseit mutatja be ez a kis jelenet, hanem az utolsó miselátogatásunkat egy patinás templomban, amelyet nagyon szerettünk korábban, igényes prédikációi és közelsége miatt. Ez a látogatás pont úrfelmutatáskor ért véget, és valószínűleg nemcsak mi nem tudtuk az oltáron megtestesülő Jézus misztériumát átélni, hanem a körülöttünk térdelő idősebb hívők sem. Én pisifoltot törölgettem, a férjem a babakocsit szuszakolta ki a műemlék faajtón (leng, és utána karnyújtásnyira van súlyos, veretes társa, nyammm), majd húsz percet töltöttünk a gyermek átöltöztetésével (volt nálam csereruha, cserecipő, fertőtlenítő kendő, hiszen szobatisztaságra szoktató, felkészült anyuka vagyok), illetve a gyermek megnyugtatásával, hiszen ő nem tett semmi rosszat. Mert senki nem tett semmi rosszat, ugye?

Adva van egy gyerekes (!) katolikus házaspár, távol a nagyszülőktől később közelebb költözve a nem hívő nagyszülőkhöz, akik tudnak jobb vasárnapi programot maguknak a gyerekvigyázásnál. Nos, ők hitüket gyakorolva, nem mellesleg házasságkötésükkor és a gyermekük keresztelésekor tett ígéreteiket betartani igyekezvén minden vasárnap misét szeretnének látogatni. Szerencsések, mert városban laknak, sok mise közül választhatnak (a plébániai kötődést hagyjuk, az egy másik poszt témája lehetne). A gyermek születésétől fogva ez átalakul misezsonglőrködéssé.

A misezsonglőrködés fázisai a következők:

Első fázis: A mise időpontjával való zsonglőrködés. Szoptatáshoz, majd alváshoz igazítva. Mikor tud anya elslisszanni misére nagyobb sírás-rívás nélkül? Fél évig tart általában ez a szakasz, utána megjelenik az igény, hogy a házaspár EGYÜTT szeretne szellemi táplálékhoz jutni, el vannak kapatva és még szerelmesek, ugyanis.

Második fázis: A gyermek alvásával való zsonglőrködés. A cél, hogy a gyermek a mise egy részét, esetleg az egészet átaludja. Ezért előtte extenzív séta, bealtatás a taktika. Előnyben részesülnek a kiesebb vidékeken lévő, lehetőleg üvegajtós templomok, ahol a gyermeket akár kint is lehet hagyni, ameddig alszik (nem szentelek külön bekezdést a templomajtókon babakocsival való bejutás trükkjeinek, de minden tiszteletem kerekesszékes hívőtársainké). A maradék rész kibekkelése ölben tartva a gyermeket. Kulcs, mobiltelefon, pici könyvecskék külön, NEM ZÖRGŐS szatyorban mellettünk.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2016. június 2.