“Senki nem hasonlítható hozzá” – mondta a császár 200 éve Szent Ilona szigetén

Korábbi posztunkban a történelem híres alakjainak mondásait gyűjtöttük össze Jézusról. A válogatásban szerepelt egy idézet Bonaparte Napóleontól, aki Szent Ilona szigetén hasonlította össze a nagy hadvezérek, birodalomalapítók – beleértve önmagát is – művét Jézus földi tevékenységének eredményeivel. Sokan kérdezték az idézet forrását, amely egy jóval hosszabb szövegrészből származik.

Napóleon 200 éve, 1815. október végén érkezett az Atlanti-óceán déli részén fekvő szigetre, ahol élete utolsó hat évét töltötte. Itt születtek emlékiratai, amelyben részletesen – és megrázó realitással – értékeli rendkívüli pályafutásának főbb állomásait. A szöveget többször filozofikus elmélkedések gazdagítják, egy ilyen alkalommal beszélt a császár arról, mit gondol Jézusról, az evangéliumokról és a kereszténység hatásáról. Az alábbi szöveg forrása itt található, a beszélgetés rövidített változatban John S. C. Abbott 1855-ben megjelent Napóleon élete című művében is szerepel (I. kötet, 246. o.).

Egyik nap Napóleon Krisztus isteni mivoltáról beszélgetett Bertrand tábornokkal, aki a következőket mondta neki: „Nem tudom felfogni, uram, hogy egy olyan nagy ember, mint ön, hogyan hihet abban, hogy egy Felsőbb Létező emberi formát öltött: testtel, arccal, szájjal, szemekkel. Gondoljon akármit Jézussal kapcsolatban – hogy ő a legmagasabb intelligencia, a legtisztább szív, a legnagyobb törvényhozó, és minden bizonnyal a valaha létezett legegyedülállóbb lény: ezt elismerem. Mégis, egy egyszerű ember volt, aki ugyanúgy tanította a tanítványait, az áltatott hiszékeny embereket, ahogyan azt Orpheus, Konfuciusz vagy Brahma tette. Jézus okot adott arra, hogy imádják, mert az elődei, Isis és Osiris, Jupiter és Juno is büszkén tették magukat az imádat tárgyává. Jézus felsőbbsége saját kora felett hasonlított a mítoszok isteneinek és héroszainak a felsőbb voltára. Még ha Jézus tömegeket is érintett meg, még ha forradalmat is hozott létre a világban, ebben csak a géniusz erejét látom, a kimagasló szellemet, amely leigázta a világot, ahogyan annyi hódító is tette – Nagy Sándor, Ceasar, ön is és Mohamed – fegyverrel.”

Napóleon válaszolt:

„Ismerem az embereket, és azt mondom, hogy Jézus nem ember. Felszínes gondolkodás hasonlóságot látni Krisztus, valamint a birodalomalapítók és más vallások alapítói között. Ilyen hasonlóság nem létezik.

A kereszténység és akármely más vallás végtelen távolságra van egymástól.

Minden más vallás alapítójáról elmondható, hogy nem isten, nem tagja a Szentháromságnak. A hazugság misszionáriusai ők, akik ugyanabból az agyagból formáltattak, mint a többi halandó. Ugyanazok a vágyak fűtik és bűnök kísértik, amelyek nem teszik különbekké őket. A templomaik és papjaik hirdetik az eredetüket. Ily módon a lelkiismeret tiszta ítéletével kell bárkinek is megvizsgálnia a pogány isteneket és templomokat.

Görögország bölcsei soha nem fogadták el igazságként a pogányságot, sem Szókratész, sem Pitagorasz, Platón, Anaxagorász, sem Periklész. Másfelől azonban a legkiemelkedőbb gondolkodóknak – a kereszténység megjelenése után – volt hitük, élő hitük, valóságos gyakorlati hitük az evangélium titokzatosságában, tanításában. Nemcsak az igehirdető Bossuet-nek és Fenelonnak, hanem Newtonnak, Leibniznek és Pascalnak, Corneille-nek és Racine-nak, Charlemagne-nak és XIV. Lajos királynak is.

A pogány vallások emberi szülemények. Csak saját ostobaságunkról árulkodnak. Mi többet tudnak ezek az istenek más halandóknál, amelyre oly büszkék? Mi többet tudnak a nagy görög vagy római törvényhozók: Numa, Lükorgosz; az indiai vagy memphiszi papok; Konfuciusz vagy Mohamed? – bizonyára semmit. A halandók között ők tökéletes káoszt teremtettek. Egyikük se mondott semmi újat sem a sorsunkra, lelkünkre, sem Isten lényegére, sem a teremtésre vonatkozóan. Ha valaki belép egy pogány szentélybe: akkor a tökéletes káoszba érkezik, ellentmondások ezreibe ütközik, istenek viszályaival, mozgásra, cselekvésre képtelen szobrokkal, az egység felosztásával és változtatásával, rothadó fával, bálvánnyal és egy pappal találkozik… Ezek mind Istent dicsőítik, vagy megszégyenítik Őt? Össze lehet-e ezeket a vallásokat és isteneket a kereszténységgel hasonlítani?

Ami engem illet, azt mondom, hogy nem. Beidézem az egész Olümposzt a bírói székem elé. Megítélem az isteneket, de messze vagyok attól, hogy leboruljak hiábavaló képmásuk előtt. Az istenekben, India, Kína, Róma és Athén törvényhozóiban nincs semmi, amely lenyűgözne engem. Nem arról van szó, hogy igazságtalan vagyok velük szemben. Nem. Becsülöm őket, mert tisztában vagyok értékeikkel. Tagadhatatlan, hogy azok a hősök, akik oly erősen élnek az emlékezetben mint a rend és hatalom, erő és szépség megtestesítői, nem hétköznapi emberek voltak.

Lükorgoszban, Numában és Mohamedben csak a törvényhozót látom, államfők voltak. A legjobb megoldás után kutattak, hogy választ találjanak a társadalmak nagy problémáira, de ebben nem látom semmi jelét annak, amely az istenséget kinyilatkoztatná. Ők maguk sem emelkedtek az elbizakodottság ilyen magas fokára. Ami engem illet, ezeket az isteneket és ezeket a nagy embereket olyan lényeknek tekintem, mint amilyen én magam vagyok. Maguk idejében kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, ahogy én is. Semmi nem teszi őket istenivé. Pont ellenkezőleg, számos hasonlóság van közöttük és közöttem – gyarlóságok, gyengeségek, hibák, amik őket hozzám és az emberiséghez kötik.

De ez Krisztusról nem mondható el. Vele kapcsolatban minden ámulatba ejt. Szelleme lenyűgöz, akarata teljesen megrendít.”

Az írás megtalálható itt.

Létrehozva 2016. január 11.