“Leszállt az ember Teremtője, az Isten Bölcsessége, nem erőben, hanem erőtlenségben. Jött, nem hogy követelést érvényesítsen, hanem hogy adósságot fizessen. Jött gazdagság helyett szegénységben, megbecsültetés helyett gyalázatban, boldogság helyett szenvedésben…

Ó, te szeszélyes ember! Elégedetlenkedel először, mert nagyon távol van az Isten tőled, és elégedetlenkedel azután, hogy közeledbe jön, panaszkodol először a fensége, panaszkodol azután az alázatossága miatt! Te hajthatatlan! Mikor szűnsz meg magadat tenni saját központoddá és mikor kezded megtanulni, hogy az Isten végtelen mindenben, amit tesz. Végtelen, amikor uralkodik a mennyben, végtelen, amikor szolgál a földön! …

Imádásra méltó örökös nyugalmában, imádásra méltó udvarának dicsőségében, imádásra méltó művei szépségében, de legimádásra méltóbb, legkirályibb, legmeggyőzőbb megalázottságában…”

(The mystery of divine condescension, 1849; Dic. to Mix. Congr.: 14.)

Létrehozva 2015. december 25.