La Salette, 1846

La Salette egy Isten háta mögötti kis falucska az Alpokban. 1800 m-es magasságban fekszik, a franciországi Dauphiné tartományban, Isère megyében, a grenoble-i püspökség területén. A természet fensége lenyűgöző erejű, grandiózus, de kietlen. Reggelente a völgyben csodálatos felhőjátéknak lehetünk tanúi. Isten mindenhatóságának erejét tükrözi minden.

Esténként a hegytetőn lélekzetelállító csöndben hívogat a harang a gyertyás körmenetre. La Salette Grenoble-tól 75 km-re, délkeletre fekszik, és egy 15 km hosszú, kiszélesített hegyi úton lehet eljutni oda. Az út kiindulópontja Corps-ban van, a Route Napoleon (N 85)-ról, amely a Grenoble-ból Gapba vivő út.

Tizenhat évvel ezelőtt (1830-ban) jelent meg a Szent Szűz először, mégpedig Párizsban, a Rue de Bac utcában, ahol Labouré Katalin novíciának adott útmutatást és egy “csodás érmet”. De a Szent Szűz ezen közbenjárása ellenére a rossz továbbra is folytatódik a világban. 1846. szeptember 19-én, a Fájdalmas Szűzanya ünnepén Szűz Mária azonban ismét megjelenik, ezúttal la Salette-ben.

A látnokok a következők:

• Maximin Giraud, 11 éves, becenevén Mémin, 1835. augusztus 27-én, Corps-ban született. Apja kocsikészítő volt. Édesanyját nagyon korán elvesztette. Apja újra megnősült, és mostohaanyja szívtelen asszony volt, aki a kisfiút gyakran étlen-szomjan zavarta ki a házból. Apja szerette első házasságából származó fiát, de nem merte megvédelmezni a mostohával szemben. Emiatt az alkoholban keresett menedéket. Maximin nagyon ideges gyermek volt, és meggondolatlan természetű. Misehallgatás helyett inkább rosszalkodni szeretett.
• Melanie Calvat, vagy Mathieu, majdnem 15 esztendős, aki 1831. november 7-én született Corps-ban. Sovány és félénk kislány volt, alig látszott 11 évesnek. Apja, Pieter Calvat koldusszegény, és alkalmi munkákból tengeti életét, mint kőműves és favágó. A család sokszor hetekig nem látja őt. Melanie házaknál koldult. 8 éves korától kezdve gazdáknál őrzi a birkanyájat. Igy került 1846 tavaszán Baptiste Pra gazda birtokára, Les Ablandis falucskában. A leányka tanulatlan és lassú felfogású volt. Imádkozni alig tudott.

Ezen a napon a szeszélyes Maximin helyettesíti Pierre Selme gazda juhászát, aki beteg. Igy találkozik az alkalmi pásztor Maximin a hivatásos pásztorlánykával, Melanie-val, fenn a hegyekben, a legelő tehenek között. Melanie hirtelen egy csodálatos tűzgömbre lesz figyelmes. Odahívja Maximint is.

Mindketten látják, amint a tűzgömb lassan kettényílik, és hirtelen megpillantanak egy gyönyörű Hölgyet, akinek alakját napsugarak veszik körül. Egy sziklán ül, egy kiszáradt forrás mellett, és könyökét térdére támasztva, arcát kezébe temetve sír. Melanie az ijedtségtől elejti pásztorbotját, de Maximin így bíztatja: “Melanie, vedd fel a botot, én is készenlétben tartom az enyémet. Majd jól odasózok neki, ha bántani merészel bennünket.”

A fehér selyemruhába öltözött Hölgy lassan felemeli fejét, és karjait ünnepélyesen keresztbeteszi. Halk, szomorú hangon szól: “Gyertek közelebb, gyermekeim, ne féljetek. Én azért vagyok itt, hogy nagy újságot mondjak nektek.” A gyerekek félelme hirtelen elmúlik. Maximin, Melanie és Loulou, a kis pásztorkutya körbeveszik a Hölgyet. Melanie közelről látja ezt a szomorú, de fenséges Hölgyet. Maximint ezzel szemben elvakítja a ragyogó fény. A kiskutya elalszik.

A szép Hölgy könnyes szemmel, tiszta franciasággal szól a gyermekekhez, akik ezt nem értik, mert csak a saját tájszólásukat beszélik. A későbbiek során ezerszer fogják ismételni a hallott szavakat, anélkül, hogy azok jelentését felfognák: “Ha az én népem nem akarja megadni magát, kénytelen leszek Fiam kezét rájuk bocsájtani. Már olyan súlyos ez a kéz, hogy nem tudom többé visszatartani.”

Maximin elgondolkodik a szavakon. Azt hiszi, hogy ez a Fiú az Édesanyját akarja megütni, és öklét összeszorítva ugrik közlebb, hogy megvédje a szép Hölgyet. A mennyei hang folytatja: “Már olyan régóta szenvedek miattatok. Ha azt akarom, hogy Fiam el ne hagyjon benneteket, szüntelenül könyörögnöm kell értetek, és Ti semmit sem törődtök vele. Bármennyit is imádkoztok, bármit is tesztek, soha nem fogjátok tudni meghálálni nekem mindazt, amit értetek tettem.”

A Hölgy egyszerre a beszél első és harmadik személyben, mintha a teremtésben és megváltásban való közreműködését akarná hangsúlyozni. Igy folytatja: Hat napot adtam arra nektek, hogy dolgozzatok, s a hetediket magamnak tartottam meg, de még ezt is maguknak követelik az emberek. Emiatt oly nehéz Fiam keze.” Később a teológusok arról győzködik a gyerekeket, hogy a Szűzanya bizonyára azt mondta, hogy “a Fiam adta nektek”, nem pedig azt, hogy ”én adtam nektek”. A gyerekek mindvégig kitartanak az első változat mellett.  

Mária tehát Fia nevében beszél. Igy folytatja: “Azok, akik szekereken járnak, mást sem tesznek, mint káromkodnak és hiába veszik Fiam nevét. Ez a két dolog teszi Fiam kezét oly súlyossá.”A vasárnapi pihenésre vonatkozó parancs be nem tartása és a káromkodás. A Hölgy ezután a következményeket sorolja fel: “Ha a termés megromlik, ez csak a maguk hibájából ered. Az elmúlt évben súlyos kárt okoztam a burgonyában, hogy kinyíljon szemük. De nem szálltak magukba. Sőt, ha rothadt krumplira leltek, káromkodtak, és Fiam nevét megbecstelenítették. Ebben az évben tovább fog romlani a termés, és Karácsonyra semmi sem marad belőle.

Melanie Maximinhoz fordul, mivel nem érti, amit a Hölgy tiszta franciasággal mond. A szép Hölgy megelőzi a kérdést, és így szól: “Ó gyermekeim, ti nem értitek franciául. Hát akkor majd máshogy mondom. És corps-i dialektusban megismétli a mondottakat: “Ha a termés megromlik…” Épp úgy, mint ahogy 12 évvel később Bernadettel baszk dialektusban beszél. Majd folytatja; “Ha van vetőmagotok, ne vessétek el, mert az egész vetést el fog pusztulni a kártevők miatt, s az a kevés, ami még teremni fog, cséplés közben elporlad. Nagy éhinség lesz, de még azelőtt a hét évesnél fiatalabb gyermekek lázas betegségbe esnek és anyjuk karjai között halnak meg. A felnőttek az éhinséggel fognak bűnbánatot tartani. A diót féreg fogja megrágni, és a szőlő elrothad…”

Ezután a Hölgy csak Maximinhez szól. Melanie ebből semit sem hall. Ezután ennek a fodítottja történik, Melanie kap egy “titkot.” Majd a Hölgy mindkettejükhöz szól, ezúttal egészen más hangon: “Ha az emberek visszatérnek Istenhez, a kövek és sziklák gabonahegyekké fognak változni, és bőséges lesz a burgonyatermés is.”

Majd hosszú csönd után ezekkel a szavakkal fordul a gyerekekhez: “Jól imádkoztok-e gyermekeim?”… “Nagyon keveset, asszonyom…” “Ó, gyermekeim, ez nem helyes, minden reggel és este figyelmesen kell imádkozni. Ha nincs időtök rá, mondjatok el legalább egy Miatyánkot, és egy Üdvözlégyet.  De ha van időtök, még többet kell imádkoznotok.“ És így folytatja: Csak néhány öreg nénike jár el a misére. A többiek a nyári hónapokat mindannyian végigdolgozták, még a vasárnapokat is. S a télen, amikor ráérnek, csak azért járnak el a misére, hogy kigúnyolják a vallást. A böjti időszakban úgy keresik a húst, mint a kutyák.”

Ezután a Hölgy Maximin emlékezetébe idézi azokat a beszélgetéseket, amelyeket apja folytatott egy másik gazdával a megromlott gabonáról. Maximin rábólint. Végezetül így szól a Hölgy: “Menjetek gyermekeim, mondjátok el  üzenetemet egész népemnek.” A gyerekek elképedve térnek vissza a faluba és elmesélik a látottakat-hallottakat. A forrásból, amely eddig majdnem teljesen ki volt száradva, gazdag vízsugár tört elő, s azóta is bőven ontja vizét. Az üzenet az egész vidéken elterjedt, s a következő év tavaszán már érkeznek is az első népesebb zarándokcsoportok, és keresztutat állítanak fel.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2023. október 20.