Ötven évvel ezelőtt, 1965. október 4-én mondta el francia nyelven VI. Pál pápa történelmi jelentőségű beszédét az Egyesült Nemzetek Szervezetének székházában. A beszédnek eddig csak részletei jelentek meg. Most először teljes terjedelmében olvasható, Tőzsér Endre fordításában.

(1965. október 4.)

Amikor szót kapunk a világ ezen egyedülálló hallgatósága előtt, mindenekelőtt szeretnénk kifejezni mély hálánkat Thant Úrnak, az Önök főtitkárának, aki kedvesen meghívott minket, hogy meglátogassuk az Egyesült Nemzeteket e világméretű intézmény alapításának huszadik évfordulója alkalmából, amely a békét és a földön élő népek együttműködését szolgálja.

Hasonlóképpen köszönetünket fejezzük ki a közgyűlés elnökének, Amintore Fanfani Úrnak, aki hivatalba lépése napján oly kedves szavakat intézett hozzánk.

Köszönet Mindnyájuknak, akik itt jelen vannak, a jóindulatú fogadtatásért. Szívélyes és tiszteletteljes üdvözletünket fejezzük ki Mindnyájuknak. Az Önök barátsága hívott meg és enged most e gyűlés elé: barátként mutatkozunk be Önöknek.

Személyes tiszteletünk kifejezésén túl a most Rómában ülésező Második Vatikáni Egyetemes Zsinat üdvözletét is hozzuk Önöknek, amelynek kiváló képviselői a minket elkísérő bíborosok.

Az ő nevükben, miként a mi nevünkben, Mindnyájuknak megbecsülésünk és üdvözletünk!

Egy találkozó egyszerűsége és nagyszerűsége

Ennek a találkozónak, miként jól tudják, kettős jellege van: egyszerűség és nagyszerűség jellemzi. Egyszerűség, mert aki Önök előtt áll, ugyanolyan ember, mint Önök; az Önök testvére, és Önök között, szuverén államok képviselői között az egyik legkisebb, aki egy kicsiny, szinte jelképes e világi szuverenitással van felruházva – ha ebből a szemszögből kívánnak ránk tekinteni –, amely megadja a feltétlenül szükséges keretet ahhoz, hogy szabadon teljesíthesse lelki küldetését, és amely biztosítja azt, aki vele tárgyal, hogy független minden e világi szuverén államtól. Nincs semmilyen e világi hatalma, sem törekvése, hogy Önökkel versengjen. Voltaképpen nem kívánunk semmit sem kérni, és nem akarunk semmilyen kérdést sem felvetni, legfeljebb egy vágyunkat szeretnénk kifejezni és egyetlen dologhoz szeretnénk engedélyt kérni, hogy tudniillik önzetlenül, alázattal és szeretettel szolgálhassuk Önöket abban, ami hatáskörünkbe tartozik.

Ez az első kijelentés, amelyet tennünk kell. Amint látják, ez annyira egyszerű, hogy jelentéktelennek tűnhet e közgyűlés számára, amely ahhoz van szokva, hogy rendkívül fontos és nehéz ügyekkel foglalkozzon

Mégis azt mondtuk Önöknek, és mindnyájan hallhatták, ennek a pillanatnak egyedülálló nagysága is van: nagyszerű számunkra és nagyszerű Önöknek.

Először is számunkra. Ó! Önök tudják, kik vagyunk. És bármi legyen is véleményük a római pápáról, ismerik küldetésünket: mi egy, az egész világhoz szóló üzenet hordozója vagyunk. És nemcsak a mi személyes nevünkben és nemcsak a nagy katolikus család nevében vagyunk ez, hanem azoknak a keresztény testvéreknek a nevében is, akik osztoznak az általunk itt kifejezett érzésekben, és különösképpen azokéban, akik kifejezetten megbíztak minket azzal, hogy őket is képviseljük.

Követként vagyunk itt, mint aki egy hosszú út végén átadja megbízólevelét. Így mi is tudatában vagyunk annak, hogy kiváltságos pillanatot élünk át, ha még oly rövid is e pillanat, amelyben teljesül egy olyan vágyunk, amelyet majdnem húsz évszázada hordozunk szívünkben. Igen, emlékezhetnek: hosszú idő óta úton vagyunk, és hosszú történelmet hordozunk magunkkal. Mi itt annak a fáradságos zarándokútnak a végét ünnepeljük, amelynek az a célja, hogy az egész világgal beszélhessünk; azt a parancsot kaptuk ugyanis: „Menjetek, és vigyétek el az örömhírt minden nemzetnek!” Önök pedig itt a világ minden nemzetét képviselik.

Hadd mondjuk el Önöknek, hogy van egy üzenetünk Mindnyájuknak, igen, egy örömteli üzenet, amelyet Mindannyiuknak át kell adnunk.

Erkölcsi és ünnepélyes ratifikálás

1. Üzenetünk mindenekelőtt erkölcsi és ünnepélyes ratifikálása kíván lenni e magasztos intézménynek. Ez az üzenet történelmi tapasztalatunkból származik. Az „emberségben szakértőként” hozzuk ennek szervezetnek a mi legutóbbi elődeink, az egész katolikus püspöki testület és saját magunk támogatását, meggyőződve, ahogy vagyunk, hogy ez a szervezet a modern civilizáció és világbéke kötelező útját képviseli.

Ezt mondván, tudatában vagyunk annak, hogy magunkévá kell tennünk a holtak és az élők hangját: a holtakét, a borzalmas háborúkban elesettekét, akik a világ egyetértéséről és békéjéről álmodtak; az élőkét, akik életben maradtak, és akik elítélik szívükben azokat, akik ismét háborút akarnak szítani; aztán további élőkét: a mai fiatal nemzedékekét, akik bizakodva haladnak előre, akik joggal álmodnak egy jobb emberiségről. Magunkévá tesszük a szegények hangját is, aztán a kitagadottakét, a szerencsétlenekét, akik igazságosságra, méltó életre, szabadságra, jólétre és haladásra áhítoznak.

A népek úgy fordulnak az Egyesült Nemzetek felé, mint az egyetértés és a béke végső védelmezője felé. Mi bátorkodunk idehozni a miénkkel együtt az ő megbecsülésük és reményük adóját. Íme, ez az oka, amiért Önöknek is nagy ez a pillanat.

A teljes beszéd elolvasható itt.

Létrehozva 2015. október 5.