Így segítenek a máltaiak Pécsett

Mondják, hogy egy társadalom fejlettségét mutatja az is, hogyan bánik a legelesettebb emberekkel. Jót tenni néha, nagy ritkán könnyű annak, akinek ez egyáltalán megfordul a fejében, de minden nap már sokkal nehezebb. Mennyi erő és kitartás kell ahhoz, hogy ne adjuk fel, hogy legyen türelmünk, hogy tudjunk odafigyelni, sőt még mosolyogni is. Kevesen tudják, mennyire hasznos a Magyar Máltai Szeretetszolgálat sokrétű pécsi tevékenysége. Két jeles évforduló között kerestük fel őket.

A két évforduló: tavaly volt 25 éves a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Pécsett pedig 1991. március 1-jén alakították meg a csoportot önkéntesek dr. Nagy Ibolya vezetésével, így ők jövőre lesznek negyedszázadosak. Akkor mindent elsöprő erő hívta életre összefogásukat, mert elindultak a balkáni háborúból menekülők, s őket el „kellett” látniuk élelmiszerrel, gyógyszerrel, orvosi segítséggel, ruhaneművel. Azóta egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Jelenleg 122 önkéntes végez karitatív munkát, van, aki naponta, mások a hét több napján, de számolatlanul sokan besegítenek egy-egy akciójukba karácsonykor, adventkor és más ünnepek idején.

Többen szorgoskodnak a hajléktalanok karácsonyi ünnepségén is, a belvárosban, ahol a hajléktalanok nappali melegedő intézménye télen krízisszállóként is működik. Ha betérnek ide a rászorulók, kimossák a ruhájukat, ha szükséges, ki is cserélik egy jobb állapotúra, tisztálkodásra, pihenésre van lehetőségük, nem maradhat el a mentális segítség sem, mindig van kivel megosztaniuk gondjaikat, miközben zsíros kenyeret, péksüteményt, gyümölcsöt is kóstolhatnak. Állami normatíva alapján működnek, engedélyük napi ötven főre szól, náluk azonban az átlag 79 fő, telente sokszor 130-an is vannak, mert senkinek sem mondják, hogy nem jöhet. Mindezt szinte egy szuszra sorolja ifj. Csonka Pál (képünkön), a szervezet dél-dunántúli régiójának megbízott vezetője, akinek főfoglalkozása környezetvédő biológus, tervező mérnök, szaktanácsadó, egyszóval ő igazi máltai önkéntes.

– A hajléktalanok intézménye különösen fontos, mert a pécsi belvárosból ki vannak tiltva.
– Szokták mondani, hogy ez az intézmény vonzza a hajléktalanokat, de nem erről van szó. Azért jönnek a belvárosba, mert itt a kukákban esetleg több a maradék étel, s ha már itt vannak a közelben, a mi intézményünk esik hozzájuk a legközelebb. Átváltoznak nálunk. Egy másik ember lép ki a kapun, senki sem gondolná róla, hogy hajléktalan. Növekszik az illető önbecsülése, nagyobb esélye van integrálódni, munkába állni, egyszóval újból élni.

Az interjú elolvasható itt.

Létrehozva 2015. szeptember 6.