„Mennyi terv van az embernek szívében! De (csak) az maradandó, amit az Úr határoz.” (Péld 19,21)

Fiatal lányként szerettem ötéves terveket készíteni magamnak. A szívemben hordoztam egy listát mindarról, amit el akarok érni, meg akarok tapasztalni, meg akarok valósítani. Amikor szóba került ötéves tervem, úgy tettem, mintha butaságnak tartanám, nevetnék magamon. De valójában… Nagyon, de nagyon fontos volt. És tíz körömmel ragaszkodtam hozzá.

Húszéves koromban az ötéves tervben az szerepelt, hogy befejezem a tanulmányaimat,  egy évig tanítok, egy évre beiratkozom egy bibliai főiskolára, és aztán irány a misszió. Mindez logikusnak tűnt.

Nyolcévesen határoztam el, hogy tanár leszek. Tizenkét éves voltam, mikor egy misszionárius előadást tartott a gyülekezetben, és elvetette lelkemben a távoli népek iránti szenvedély magját. Terveimbe belekerült, hogy amint elvégzem a főiskolát, megvalósítom ezeket az elképzeléseket. Hiszen Isten ültette ezeket az álmokat a lelkembe. Az én dolgom, ugye, hogy beteljesítsem őket. Tökéletesen hangzott!

Ötéves tervemet a harmadik évben megszakította egy magas, szőke fiatalember, aki nem szerepelt hosszú távra szóló határidőnaplómban. Már első randink előtt megmondtam anyukámnak, hogy nem az esetem.

Aztán hozzámentem.

Furán hangozhat az előzőek alapján, és az is volt. Kilenc hónappal azután, hogy kijelentettem, Barry Carroll „nem az esetem”, hosszú, hófehér fátylat húzva magam után ott lépkedtem a padsorok között a vőlegényem felé. Úgy magával ragadott a szerelem és az esemény méltósága, hogy alig tudtam kinyögni az eskü szavait.

Idén ünnepeljük az ezüstlakodalmunkat. Vőlegényem a valaha volt legcsodásabb megszakítása lett terveimnek. Igazolódott az ige: „Mennyi terv van az embernek szívében! De (csak) az maradandó, amit az Úr határoz” (Péld 19,21).

Előfordul, hogy tökéletesen elgondolt tervünk megszakad, hogy a számunkra tökéletes terv megvalósulhasson.

Fiatal koromban azt hittem, a terveket előre megkapjuk, de aztán rájöttem, hogy az élet kibontakozik. Mi lett a tervekkel, amiket lánykoromban a szívembe ültetett Isten? Egyenként szépen szertefoszlottak az elmúlt huszonöt évben. És most olyan álmokat élek, amiket nem én álmodtam meg.

Szoktál tervezni? Nagyon jó! Tervezz nyugodtan, de tenyeredet, melyre a terveidet helyezted, tartsd nyitva, és szíved álljon készen a várakozásra.

Ma reggel, ahogy a 2Péter 3-at olvastam, találtam néhány tervet, amit szorosan megmarkolhatnánk, miközben hagyjuk, hogy Isten kibontakoztassa életünket. „…szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét” (2Pét 3,11b-12a). Azt kellene megterveznünk, hogy milyen emberek legyünk, ne azt, hogy mivel fogunk foglalkozni.

Zavar, hogy neked nincsenek terveid? Sose bánd! De tényleg. Attól még Isten ugyanúgy irányítja az életedet, mint az örök tervezőkét körülötted. Várakozz. Figyelj, és hagyd, hogy terve kibontakozzék. Talán még jobb is neked, mint nekünk, tervezgetőknek, akik egész életünkben küszködünk álmaink elengedésével, és az Isten működésére való ráhangolódással. Segíthetnéd tervekkel bajlódó barátaidat, hogy lazítsanak, és adják át magukat az isteni működés áramlatának.

Feladtam ötéves tervemet, és minden reggel gyakorlom, hogy felkelés után készen álljak szinkronba hozni a napomat Isten terveivel. Ő életem hűséges kibontakoztatója.

Uram, bízom Benned, hogy végbeviszed életemre vonatkozó terveidet, sajátjaimat alárendelem a tieidnek. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2015. szeptember 2.