„Az Úr parancsai egyenesek, földerítik a szívet, útmutatása érthető, megvilágítja a szemet.” (Zsolt 19,9)

Nem tudom, nem azért szalasztjuk-e el a legjobb alkalmakat a bizonyságtevésre mi, keresztények, mert mindig rohanunk valahová. Nemrég történt. Minden gondolatomat lefoglalták előttem álló tennivalóim.

Mialatt a stoplámpánál álltam, felhívott egy ismerősöm, és panaszkodni kezdett, hogy a fia reggel otthon felejtette az uzsonnáját és az iskolai egyenruhához tartozó övet. Ismerősöm hiába próbálta hívni a férjét, aki iskolába vitte a gyereket. Ő maga egy újszülöttel volt otthon, nyűgösen az álmatlan éjszaka után. Ez az egész tehetetlenség nagyon nyomasztóan hatott rá.

Biztos kap a gyerek ennivalót a barátaitól, akik meg fogják osztani vele a maguk uzsonnáját, de az öv, az nehezebb dió. Amikor észreveszik, hogy nincs öv a gyereken, fel fogják őt hívni, hogy vigye be. Kocsival 20 perc az út az iskoláig.

Ahogy ültem a lámpánál, és hallgattam panaszkodását, jobbra fordítottam a fejem, mert tudtam, ott van egy áruház. Ahol öv is kapható meg ennivaló is.

Döntenem kellett: van módom segíteni? Igen, tudnék segíteni, ha az előttem álló tennivalókat kicsit átcsoportosítanám. Akarok segíteni? Az ismerős nem kért tőlem segítséget, örült, hogy valakinek elmondhatja a bajait, viszont tudtam, mekkora kő esne le a szívéről, ha segítenék.

Ma nem fogom hagyni, hogy betervezett dolgaim fontosabbak legyenek, mint a fölülről érkező jelzés, mely megzavarja elképzelt programomat. Így hát segítettem.

Nem tudhatom biztosan, de szerintem az ismerősöm Jézustól kért segítséget. Nehéz fél éjszakát fenn lenni egy ébren lévő kisbaba miatt. Nehéz rátalálni egy új ritmusra, mikor valamiért az élet addigi rendje megváltozik a családban. Nehéz segítségre szorulni, mikor tudod, hogy mindenki rohan a maga dolga után, és utálod megzavarni őket.

Elismerem, feladatorientált ember vagyok, nem vágyom arra, hogy megzavarják eltervezett programomat.

De ott, a jelzőlámpánál felismertem a szünettartás erejét. Csak addig tartani szünetet, hogy Jézusnak legyen ideje megkocogtatni a szívemet, és megkérdezni: „Meg tudod tenni? Meg akarod tenni? Ne úgy fogadd, mint egy kellemetlen zavaró tényezőt, hanem mintha a mai napon ez lenne a legfontosabb feladatod.”

A Biblia azt tanítja, hogy az egyik legfontosabb parancs a szeretet parancsa. Amikor szeretünk másokat, Jézus üzenetét keltjük életre. És mit mond a 19. zsoltár 9. verse? „Az Úr parancsai egyenesek, földerítik a szívet, útmutatása érthető, megvilágítja a szemet.”

Ó, hányszor elszalasztottam a szünettartás örömét, amikor Jézusért élhettem, szerethettem, világíthattam volna! Attól félek, jóval többször megtörtént, mint amit szívesen elismerek.

De nem akarok beleragadni a sajnálkozásba, hogy mennyit mulasztottam. Inkább úgy tekintek erre a felismerésre, mint egy ébresztő jeladásra. Szellősebbé fogom tenni a programomat, hogy Istennek lehetősége legyen teletűzdelni szeretetalkalmakkal.

Uram, kérlek, segíts, hogy ma is megálljak, és tudatosítsam magamban újra, hogy a bizonyságtétel legtökéletesebb formája, ha egyszerűen készen állok mások szeretésére. Mutasd meg, hol van alkalmam szeretni. Tégy bátorrá, hogy el tudjak térni gondosan megtervezett programomtól. Használj fel, hogy válaszod lehessek ma is valaki imájára. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2015. június 24.