„Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél.” (Mt 10,31)

Kinéztem a konyhaablakon, épp akkor érkezett meg egy madárka az etetőhöz.

Nem volt feltűnő, alig vettem észre. Olyan mindennapi , közönséges kismadár volt. Szürkésbarna, apró, jelentéktelen. Alig egy pillanatra szállt rá az üres ásványvizes palack szélére, már repült is tova.

Lelkiismeret furdalásom volt, hogy nem talált eleséget, ezért kiáltottam egyet, hátha valamelyik fiam a háromból hallótávolságon belül van. A középső szerencsére meghallott. Még sosem töltötte meg az etetőt, ezért előbb megsaccoltam, eléri-e egy székről az eresz deszkájába csavart kampót, amin a palack lóg. Majd mondtam, hogy vigyen ki egy széket, akassza le az etetőt, és hozza be.

Nemsokára be is jött a konyhába. Egy kis segítséggel lecsavarta a kupakot, berakott egy tölcsért a palack szájába, és feltöltötte az etetőt madáreleséggel. 9 éves nagyfiam visszavitte a palackot, és néhány sikertelen próbálkozás után visszaakasztotta a kampóra.

Látnod kellett volna, hogy ragyogott az arca a büszkeségtől. Megetette a madarakat, és ezzel biztosította néhány napra az életüket. Az ő apró cselekedetének nagy jelentősége volt a hozzánk látogató madarak életében. A kis dolgokban vannak a nagy dolgok.

Nem sokkal később a konyhaasztalnál ültem a fiaimmal, reggeli áhítatunkat végeztük, mielőtt elindultak volna az iskolába. Mi volt az aznapra szóló bibliai szakasz? Eltaláltad:

„Ugye két verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre” (Mt 10,29).

Kinyitottuk a családi áhítatos könyvet, és felolvastuk, hogyan gondoskodik Isten az Ő gyermekeiről. Nem kell aggódnunk, mert az az Isten, aki törődik az ég madaraival, gondját viseli övéinek, ismeri szükségleteinket, és tesz róla, hogy ezek kielégüljenek.

A gondoskodó szülő büszkeségével tettem hozzá ahhoz, amit olvastunk, reggeli élményünket, mely szemléltette a Biblia szavait. Hamar szétfoszlott anyai glóriám, mikor 6 évesem közbeszólt:

„Akkor, anyu, Isten fog nekem adni egy iPodot?”

A nemjóját!

Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. Hogy tudta ennyire félreérteni?! Olyannyira leragadt a „nagy dolgoknál”, hogy a többi már nem ért el hozzá. Figyelj, barátnőm, mi vajon nem szoktunk elsiklani a lényeg fölött?

Előfordul, hogy teljesen lefoglalnak a szükségleteim, pontosabban mondva, a vágyaim. Aggódva töprengek olyasmin, ami sosem fog megtörténni, vagy túl sok figyelmet fordítok olyan vágyakra, amelyek nem tesznek elégedetté. Azon ábrándozom, amit remélek, és közben elsikkad a lényeg: Isten szépsége, Aki hűségesen kielégíti minden egyes valódi szükségletemet.

Mert kedvesem, ez a lényeg. Az a nagy dolog, hogy Isten kitartóan és szeretettel viseli gondunkat a kis dolgokban. Mikor kísértést érzünk, hogy azzal foglalkozzunk, amire vágyunk, tudatosan fordítsuk figyelmünket arra, ami Isten jóságát bizonyítja. Az az „apróság”, hogy napi szinten biztosít ruhát, élelmet, fedelet a fejünk fölé, milyen hatalmas dolog valójában! Isten „kis” tettei mekkora hatással vannak a mi életünkre, és azokéra, akikkel megosztjuk otthonunkat!

Uram, hálás vagyok hűségedért a mindennapokban. Kérlek, bocsásd meg, hogy hálátlan voltam, nem figyeltem kegyelmedre, jóságodra, amivel körül veszel. Állhatatosan gondoskodsz rólam. Mivel néha úgy érzem, „szürkésbarna, apró, jelentéktelen” az életem, hálás vagyok, hogy figyelmeztettél ma, hogy igenis számítok, látsz engem, és törődsz velem. Ha figyelmem elsiklik a lényeg fölött, segíts, hogy tudatosan élesszem fel szívemben a hálát, amivel tartozom Neked. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2015. május 22.