Legyen a hitem olyan, mint a pókháló
„Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből.” (Ef 6,10)
Egy erdő mélyén van a házunk. Aki erdőben lakik, gyakran kerül szembe Isten változatos teremtményeivel. Sok aranyos van közöttük: „Anyu, nézd, milyen cuki!”-félék. Mások undorítóak ez a „Pfuj, taposd el!” – kategória. Számomra a pókok ez utóbbiba tartoznak.
Nem igazán díjazom, ha valami mászik. Szeretnek megtelepedni az ablakok sarkában, hálót szőnek az autószárnyék oszlopai közé. Ha nem figyelek, átmegyek a hálón, és magammal viszem a ragacsos fonalakat a pókkal együtt. Brrr.
Alig vártam, hogy eljöjjön az ablakmosás napja, és eltüntessem őket az otthonukkal együtt. Fogtam egy hosszú nyelű kefét, beszappanoztam az ablakot, majd a slag szórófejét a pókhálóra irányítottam. Megnyomtam a nyele – a vízsugár meg se kottyant a hálónak. Állt szilárdan. Nagyobb nyomásra van szükség – gondoltam. Maximumra állítottam a víz nyomását, és újra próbálkoztam. Megint semmi.
Közelebbről kell. Meg kell próbálnom közelebbről. Kihoztam egy fellépő létrát, hogy közelebb kerüljek a hálóhoz. Ezzel a taktikával sikerült csuromvizessé lennem, de a háló a helyén maradt. Erős volt, szilárd és ellenálló, nem akarta megadni magát a nyomásnak, amit rá gyakoroltam. Szárítkozás közben megvilágosodtam: ilyen hit kell nekem, mint a pókháló. Mely ellenáll a nyomásnak, legyen az alacsony vagy magas, jöjjön bármilyen közelről.
A háló ereje és rugalmassága kíváncsivá tett, kicsit utánanéztem, és három dolgot tanultam meg a pókhálókról.
1. A pókháló összetett szó, egybeírjuk. Ez mondjuk nem sokat számít a lelki életem szempontjából, de jó tudni.
2. TS – ez egy mutató, ami a nyúlékonyságát, a szakításnak való ellenállását mutatja egy anyagnak. Nos, a pókfonál TS-e nagyobb, mint az azonos tömegű acélszálé, és legalább annyira rugalmas.
Kísérletek folynak, hogy a pókfonalat felhasználhassák lövésálló mellények és műinak készítéséhez. Hogyan? Nos ez meghaladja az én kompetenciámat. De áttérve a spiritualitás területére: olyan hitet szeretnék, ami ellenáll az élet nyomásának.
3. A pókháló, ha összetömörítenék, gyakran akár a hússzorosa is lehet az őt készítő pók tömegének. Szeretném, ha a hitem sokszor nagyobb lenne nálam, és biztonságban tartana viharok közben is.
Az erős szél meghajlítana, de nem repítene el.
Michele barátnőm hite jut eszembe, ami sok próbát kibírt. Michele kétszer is felülkerekedett a rákon, utána az édesapjánál diagnosztizálták a betegséget. Barátnőm hite tántorítatlan maradt, mialatt végignézte édesapja bátor küzdelmét és végül vereségét a bajjal szemben. Mi jöhet még?
Tavaly ősszel váratlan hírt kapott. Négy éven belül harmadszor támad a rák. Hogy hogyan reagált? „Béke vesz körül. Mély, mindent átható, félelem nélküli béke. Miért? Mert már ismerem ezt. Már voltam kilátástalan helyzetben. És Isten mindig – MINDEN EGYES ALKALOMMAL – megmutatkozott. A félelem hiábavaló energiapazarlás egy ilyen Szabadító jelenlétében.”
A te hited mennyire áll ellen az élet nyomásainak? A Szentírás megígéri, hogy megerősödhetünk az Úrban az Ő mindenható erejéből (Ef 6,10). Hitünk túlnőhet rajtunk, rezzenetlenül állhatja az élet kemény viharait. Mit tanulhatunk a nyolclábú takácstól?
A pók teljesen átadja magát a célnak. Annak, hogy erős hálót épít. Erre koncentrál, hosszú órákon át sző körkörösen, vigyázva, hogy belülről kifelé feszesen tartsa a selyemszálat. Mi úgy építhetünk erős hitet, ha célként Isten megismerését tűzzük magunk elé. Tanulmányozzuk az Igét, összpontosítunk Isten üzeneteire, és hagyjuk, hogy az igazság belülről kifelé megerősítsen minket. Ha Isten Igéje áll a középpontban, biztosítja hitünk szilárdságát a minket érő nyomással szemben.
Nem mondanám, hogy megkedveltem a pókokat, de csodálom kitartásukat, céltudatos munkájukat, hogy erős otthont építsenek. Én is erős otthont akarok építeni magamban az Úr számára. Tényleg azt akarom, hogy olyan legyen a hitem, mint a pókháló.
Uram, apró teremtményeidet használtad fel, hogy valami fontosat taníts nekem. Segíts, hogy úgy építsem ki a hitemet, ahogy a pók a hálóját. Legyen erős és rugalmas, mégis elmozdíthatatlan. Jézus nevében, Ámen.
(forrás: lelekerosito.hu)
Létrehozva 2015. január 29.