„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,14-16)

Az asztalomnál dolgoztam, a nappaliból behallatszott a Híradó. Amit hallottam, az újabb szörnyű tragédia, szöges ellentétben állt azzal, amivel épp foglalkoztam. Abba kellett hagynom az írást, és sóhajtva hátradőltem a széken. A keserűség hulláma csapott át rajtam.

„Uram – imádkoztam hangtalanul -, tehetnék valamit a világban uralkodó sötétség ellen? Úgy tűnik, mindent elborít.”

Halk suttogást éreztem a szívemben: „Egyetlen módon lehet eloszlatni a sötétséget: világossággal.”

A sötétség a fény hiánya. Ha közvetlenül támadjuk a sötétséget, az olyan, mintha az árnyékunkat kergetnénk. Nem lehet zsákba rakni, és kidobni. Csak a fénynek van hatalma arra, hogy eltüntesse a sötétséget. A Hegyi Beszédben Jézus egyértelműen tudtunkra adja, hogy mi vagyunk a világ világossága. A világítás a hivatásunk. De a fény, melyet megosztunk, nem tőlünk származik.

A teremtés kezdetétől fogva Isten a fény forrása lelkileg és gyakorlatilag értve egyaránt. Ezt olvassuk a Teremtés könyve 1,2b-3-ban: „sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: ’Legyen világosság’, és lett világosság”.

Képzeld el a teljes sötétséget. Aztán elhangzik néhány szó, és fény borít be mindent.

Világunk minden élőlényének léte a fényen alapszik – a növényeké, állatoké és az emberé. Isten, aki fényt adott a világnak, nekünk is ad. Ahogy a 2Kor 4,6a mondja: „Isten ugyanis, aki azt mondta: ’A sötétségből támadjon világosság’, a mi szívünket is megvilágosítot”.

Az a legjobb ebben, hogy nem kell olyanok legyünk, mint a villanykörte, amelyik azt mondta: „Meg kell találnom a módját, hogyan világítsak!” Elment egy önsegítő csoportba, hogy tanuljon a világítani tudás belső képességéről. Könyveket olvasott arról, hogyan lehet fényesebb. Minden reggel, mikor felkelt, pozitív kijelentéseket ismételgetett: „Én villanykörte vagyok. Hiszek magamban. Világítani fogok!” De nem történt semmi.

Idővel a villanykörte elfáradt, elcsüggedt. Kezdett kételkedni saját valójában, képességeiben. Szinte teljesen kiégett. Szerencsére egy nap óvatosan becsavarták egy foglalatba. Fény gyulladt, és beragyogta a szobát. A villanykörte végre megvilágosodott.

Nem az a megoldás, hogy még jobban igyekszünk, hanem hogy csatlakozunk a forráshoz.

Magunktól világítani kimerítő lehet. Ehelyett azt a feladatot kaptuk, hogy szorosan csatlakozzunk Istenre, és maradjunk Benne. Ha ezt tesszük, az Ő világossága erős, ragyogó fénnyel szóródik szét általunk, és megváltoztatja a világot. Világításunk lehet, hogy nem kerül be a hírekbe, de nagyobb a hatása, mint amit mi látunk belőle.

Uram, köszönjük, hogy Te vagy bennünk a fény, és világíthatunk magunk körül a világban. Amikor úgy tűnik, eluralkodik a sötétség, használj fel minket, hogy ez megváltozzék. Arra kérünk, segíts, hogy főleg az évnek ebben a szakaszában megoszthassuk másokkal szeretetedet, örömödet, békédet. Te vagy a remény, amire szükségünk van, és az Egyetlen fény, mely nem alszik ki, nem győzhető le, nem homályosul el. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. december 16.