A tanulmányok az élettársakkal kapcsolatban 13 kockázatot azonosítottak (nem számítva ide azt a veszélyt, amit ez a gyermekre nézve jelent).

A családi zsinat munkáját segítené az olyan pszichológiai tudományok jobb ismerete, melyek a katolikus család létfontosságú területeit érintik, mint például az együttélés, válás, a házastársi konfliktusok megoldása és a homoszexualitás kérdése. Ebben a cikkben az együttélés kapja a hangsúlyt.

A rendkívüli zsinat időközi és végső jelentései az együttélésről

A Zsinat időközi jelentése azt javasolta, hogy az Egyház méltányolja az élettársi kapcsolatok pozitív értékeit ahelyett, hogy az ilyen szövetségek kezelésének korlátait és hiányosságait hangsúlyozná, és azt ajánlották, hogy az Egyház figyeljen a még nem vagy már nem ideális helyzetek építő jellegű elemeire.

A végső jelentés megtartotta az alábbi tételt, amely 125 igen és 54 ellenszavazatot kapott:

A mai lelkipásztori tevékenység új eleme a polgári házasság és az ettől nyilvánvalóan különböző együttélés pozitív aspektusaira irányuló érzékenység A keresztény üzenetet egyértelmű megtartása mellett az egyháznak is kell jeleznie a még nem, vagy már nem ideális helyzetek építő jellegű elemeit. (no. 41).

A mentális egészség szakirodalma (ha van egyáltalán ilyen) kevés „konstruktív elemet mutat ezekben a helyzetekben.” Ezzel szemben a tanulmányok azt mutatják, hogy az együttélés komoly fenyegetést jelent a későbbi házastársi stabilitás és a boldogság valószínűségére, valamint az ilyen párkapcsolatból született gyermekek lelki egészségére. A legtöbb fiatal felnőtt és szüleik, valamint a zsinati atyák, akik a közbenső jelentést írták – és azok, akik jóváhagyták a végső jelentés 41. pontját – úgy tűnik, hogy nem ismerik az együttélés veszélyeivel kapcsolatos kiterjedt szakirodalmat.

Ez a cikk összefoglalja számos tanulmány megállapításait, melyek komoly kockázatot állapítottak meg az együttélő felnőttek esetében. Később számba vesszük azoknak a vizsgálatoknak az eredményeit, melyek az együttélés gyermekekre kifejtett hatásairól szólnak, hiszen a gyerekek jóléte függ a stabil, szeretetteljes házasságoktól és a családoktól.

Mennyire elterjedt együttélés?

Ma az együttélés az egyik legnagyobb kihívást jelenti a házassággal és a családi élettel szemben: 1960-ban 500.000 pár választotta ezt a párkapcsolati formát, ez a szám 2010-re 7.529.000-re nőtt (USA).

A házasságok több mint 60 százalékát előzi meg együttélés (W.B. Wilcox et al., „Why Marriage Matters,” 2011, p.1)

A jegyesoktatáson részt vevő párok többsége, együtt él és nemigen értik ennek az életmódnak a kockázatait saját maguk és gyermekeik jólétét illetően.

Az együttélésről szóló 2013. évi jelentés (National Center for Health Statistics) személyes interjúkon alapult, melyeket (15-44 év közötti) 12.279 nővel készítettek 2006 és 2010 között, kimutatta a következőket:

1. Első házasságkötéskor a nők 48 százaléka együtt élt férfi partnerével 2013-ban, ez a szám 43 százalék volt 2002-ben, 34 százalék 1995-ben;
2. Az első együttélés átlagos időtartama 22 hónap volt, 2002-ben ez legfeljebb 20 hónap, és 13 hónap volt 1995-ben;
3. A nők 19 százaléka teherbe esett és megszülte gyermekét az első házasság előtti együttélés első évében; és
4. Az érettségi nélküli nők 70 százaléka összeköltözött az első komoly kapcsolat során, míg ugyanez a felsőfokú végzettségű nők 47 százalékánál volt tapasztalható.

Az együttélés káros hatásai a kapcsolatokra

1. Egy 1992-es tanulmány (3300 esetet vizsgálva) megállapította, hogy azoknál a pároknál, akik együtt éltek a házasságot megelőzően, a válás kockázata mintegy 46%-kal volt magasabb, mint a nem-együttélők esetében („Journal of Marriage and the Family”, 1992. február).
2. A depresszió aránya az élettársi kapcsolatban élő párok között több mint háromszor magasabb, mint a házasságban élők esetében („Journal of Health and Social Behavior”, 2000. szeptember).
3. Az élettársi kapcsolatban élő nők sokkal nagyobb valószínűséggel szenvednek el fizikai és szexuális bántalmazást, mint a házas nők (National Marriage Project, Rutgers University, 2002).
4. Minél több hónapig tart az együttélés, annál kevésbé lelkesek a párok a házasságot és a gyermekvállalást illetően („Journal of Marriage & Family” (59), 1997).
5. Élettársi kapcsolatban élő pároknak alacsonyabb a boldogságszintje, alacsonyabb a szexuális kizárólagossága (monogámiája) és elégedettsége, és kevésbé ápolják a kapcsolatot a szülőkkel („Journal of Family Issues”, 1995. január).
6. Az együttélőknek általában nincs kötelezettségvállalási etikája, ami erős a nem együtt élőknél. Ez magyarázza a magas válási arányt az olyan párok között, akik együtt éltek a házasságkötés előtt („Journal of Marriage and the Family”, 1997. augusztus).
7. Az együttélés mint egybekelési forma inkább gyengíti a házasság intézményét és különleges veszélyt jelent a gyermekekre („Just Living Together: Implications of Cohabitation on Families, Children and Social Policy”, New Jersey: Lawrence Erlbaum Associates, 2002).
8. Az együttélés növeli a válás elfogadását a fiatalok körében („Journal of Marriage & Family”, [59]).
9. Az együttélés hozzájárulhat az önzéshez, majd később a gyerekek felé való nyitottság hiányához.
10. Azon válaszadók, akik együtt éltek válás után vagy együtt éltek partnerükkel egy későbbi házasság előtt, átlagban alacsonyabb boldogságszintről számoltak be az új házasságukban, mint azok az újraházasodók, akik nem éltek együtt a kezdeti válás után ((„Journal of Marriage and Family”, 68(2), May, 2006).
11. Összehasonlítva azokat, akik nem éltek együtt a házasság előtt azokkal, akik együtt éltek, utóbbiaknál magasabb a depresszió szintje, amely tovább emelkedett az együttélés hosszával együtt. (Alabama Policy Institute, 2006. augusztus).
12. Minél hosszabb ideig éltek együtt a párok házasság előtt, annál valószínűbb volt, hogy heves vitákhoz, veréshez és tárgyak dobálásához folyamodnak, amikor konfliktus keletkezett a későbbi házasság során. A hosszabb idejű együttélés során nagyobb gyakorisággal fordult elő heves vita. (Alabama Policy Institute: 2006. augusztus).
13. Az élettársi kapcsolatokban élő nőket kilencszer nagyobb valószínűséggel ölték meg, mint a házas nőket. Az élettársi kapcsolatokban a középkorú nőknél volt a legnagyobb a kockázata annak, hogy gyilkosság áldozatává váljanak. (T.K. Shackelford and J. Mouzos, “Partner Killing by Men in Cohabiting and Marital Relationships: A Comparative, Cross-National Analysis of Data from Australia and the United States,” “Journal of Interpersonal Violence,” 2005 (30:10); 1310-1324).

Csak remélni tudjuk, hogy a fiatal felnőtteknek, akik mérlegelik az együttélést, lesz bizalmuk saját szüleik felé, hogy megvitassák az együttélés veszélyeit saját magukra és a társadalomra nézve.

Mi is reméljük, hogy amikor a szinódusi atyák találkoznak 2015 októberében, mindannyian sokkal tájékozottabbak lesznek az együttélésnek a párokra és a társadalomra is veszélyt jelentő hatásaival.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2014. december 1.