„A szerzetes nem a magányt keresi, hanem az Istennel való csöndet, ami néha azért kibírhatatlan, mert az ember olyannyira elvadult Istentől, mint a macska, akit a nagytükör elé cipeltem gyerekkoromban: forgatjuk a fejünket, csak szembenézni ne kelljen.” Barsi Balázs ferences szerzetes biblikus témából doktorált Párizsban, népszerű lelkivezető. Hatása messze túlterjed a sümegi rendház falain kívül. Prédikációi és elmélkedései sokak szemét nyitják föl az élet valódi értékeire.

– Ha egy menedzsertől vagy egy politikustól kérdezném: hová jutna a világ menedzserek vagy politikusok nélkül, alighanem megbántódnának. Holott a közvélekedés szerint nem sok jó származik a működésükből. Ám ha azt kérdem: szerzetesek nélkül mire vinnénk, a ferences hogyan válaszol? Mi a ferences létforma üzenete a modern világ számára?

– Azt mondom erre: baj lenne a világgal, ha nem lenne jó és szentéletű menedzser, jó és szentéletű politikus és jó és szentségre törekvő szerzetes.

A magunkfajta átlag szerzetes nem menti meg a világot. De ha törekszünk arra, amit Szent Ferenc atyánk javasolt: állandó megtérésben élni, ez óriási ifjúságot ad az embernek. Az élő Istennel találkozni mindennap, megújulni az élet forrásánál óriási dolog! Nem számít, hogy tegnap milyen voltam. A régi misekánon úgy fogalmazott: „megörvendezteted ifjúságomat”. Van az emberben valami, ami nem öregszik. Az én, a személy. Hogy miért? Mert az nem „az állatból” van. Darwin nagyszerű élettan-tudós volt, de igen gyatra filozófus! Ami szabad, nem jöhet létre abból, ami nem szabad. Az én, az ego – csoda!

Szent Ferenc éppen ezt fedezte fel – a másikban! A személyt.

Viktor E. Frankl mondja, hogy egy elmebetegnek is egészséges a személye. Olyasvalami ez, mintha Liszt Ferenc kapna egy lehangolt zongorát. Amikor egy tönkrement ember kezét megsimogatom, azt a szeretetet nem „az állat” fogadja, hanem a személy. Szent Ferenc ebben volt zseniális. Az egész kereszténység erre épül: újra és újra rádöbbenünk, mit is jelent az, hogy személy. Aki szerethető, és aki szeret. Ilyen az egész Univerzumban nincs! India nagy aszketikus vallásában például épp ez leértékelődik. Azt, hogy te meg én, el kell felejteni, hisz az csupán illúzió. El kell felejteni a szeretetet is meg a gyűlöletet is, mert illúzió. Ez az igazi hinduizmus. Ferenc csodája ezzel ellentétben az, hogy újra fölfedezi a személyt. A koldusban is, de a pápa úrban is. Ő nem hajlong előtte. Egyszerűen szereti.

A te meg az én. Krisztus ezt erősíti meg, amikor kinyilatkoztatja: én és az Atya egy vagyunk. Egy egyszemélyes Isten, egy én, aki öröktől fogva és mindörökre egyedül van, maga lenne a pokol. Ferenc, aki mindenben a gyökerekig megy, odavan ezért a Szentháromság Istenért. A legtöbb keresztény nem jut el eddig, pedig ennek a szeretetközösségnek a mintájára lettünk teremtve.

Ferenc nagyon jól megkülönbözteti a birtoklás világát a tiszta létezés világától. Az, hogy személy vagyok, a tiszta létezés világa. Hogy férfi vagyok vagy nő vagyok, az már inkább küldetés. Abban a pillanatban azonban, ha hatalomként gyakorlom, jön a megoszlás, kezdődnek a veszekedések, tombol a férfiuralom vagy a nőuralom. Európa még mindig nem értette meg, amit Ferenc mondott: milyen nagy dolog, hogy te vagy. Ahogyan Pilinszky mondja: „Lehunyt szemmel sírok azon, hogy élsz.”

Ferenc a kereszténységet fedezi fel a maga őseredetiségében. Így aztán nem foglalkozik a társadalmi osztályokkal. Tudja, hogy a paraszt paraszt, a lovag lovag, a rabló testvér pedig – mert így nevezi – rabló, briganti. De ember! Valaki, akinek a bordái mögött ott dobog egy szív!

Az interjú ellvasható itt.

Létrehozva 2014. október 10.