„Az égből szózat hallatszott: ’Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik’.” (Mt 3,17)

Nemrég történt. A mosogatónál álltam, próbáltam enyhíteni a stressz szúró érzését. Nagy volt rajtam a nyomás.

Beszélgetés közben türelmetlen voltam a férjemmel. Hajtottam a gyerekeket kifelé az ajtón. Rohantam a következő feladathoz, majd a következőhöz. Gyorsan főzzem meg a vacsorát, majd sürgettem a családomat, hogy mielőbb végezzenek vele. Rohanásra van beállítva az életem.

A kimerültség lyukakat rágott a szívemen, ideje volna lelassulnom. De hogyan? Bevállaltam dolgokat, és most a bevállalások irányítottak. Belőlük álltam össze. Én, egy végeérhetetlen elvárások örök pörgésében élő asszony.

Érezted már így magad? Azt hiszem, sokan válaszoltok igennel. Ideje észrevennem, hogy a két, legnagyobb hatalommal bíró szó a nyelvben az igen és a nem. Használatukkal határozom meg az időbeosztásomat. Az időbeosztásom megszervezése határozza meg az életvitelemet.

Az életvitelem határozza meg, hogyan költöm el a lelkemet. Ha lelkem felhasználásának fényében nézem a döntéseimet, nagyobb súllyal esik latba, hogy bölcs döntéseket kell hoznom. Minden egyes igen, amit kimondok, hatással van életem ritmusára.

Aki a túlzsúfolt időbeosztás nyomása alatt él, meg fogja érezni elhanyagolt lelkének szomorú fájdalmát. A túlzsúfolt időbeosztás szomjazó lelket eredményez, olyat, akinek bár van határidőnaplója, nagyon kevés komoly bejegyzés kerül bele.

Megértelek, ha te is rohanásban élsz. Azt hiszem, én azért zsúfolom úgy tele az életemet, mert attól félek, lemaradok valamiről, vagy nem felelek meg valamilyen elvárásnak.

Elég egy pillantás a szociális médiára, és úgy érezzük, mindenki más mosolyogva éli nyaktörő iramban az életét. Az ő gyermekeik jobban teljesítenek. Az ő vállalkozásuk eredményesebb. A házaséletük romantikusabb. Az otthonuk tisztább. És még arra is van idejük, hogy kerti partira hívják barátaikat. Huhh.

Érdekesnek tartom Isten időzítését, mikor Jézusról nyilatkozik a Mt 3,27-ben: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”.

Jézus ekkor még nem tett csodákat, nem tanította a tömegeket, nem ment föl a keresztre. És Istennek mégis kedve telt benne, mielőtt mindezt véghez vitte volna. Isten megállapította Jézus identitását, mielőtt Ő elkezdte volna tevékenységét.

Jézus hallotta Istent, hitt Neki, és továbbra sem sietett. Jézusban Isten új személlyé tett minket (Róm 6,4). De ellentétben Jézussal, mi el szoktuk felejteni.

Úgy feltöltjük napjainkat, életünket tennivalókkal, hogy mindezt csak rohanva teljesíthetjük. A stressz forrása az életemben mindenekelőtt az, hogy igyekszem tartani az időbeosztásomat. De mi van, ha helytelen irányba rohanok?

Valóban azt akarom, hogy az életem minél inkább olyan legyen, mint másoké? Vagy inkább azt szeretném, hogy olyan legyen, amit Isten nekem szánt? Isten azt szánta nekem, hogy átadjam magam a Tőle származó életnek és azoknak az embereknek, akik azt betöltik. Isten azt szánta nekem, hogy vegyem észre az Ő jelzéseit, az Ő hívásait, és feleljek örömteli igennel a Tőle kapott feladatokra.

Ha rohanás nélküli életet szeretnék, akkor bontsam le időbeosztásomat, hogy legyen Istennek lehetősége megtölteni lelkem naplóját. Éljünk minden percet identitásunk tudatában, mielőtt átadjuk magunkat egy tevékenységnek. Fogjuk fel, építsük be lelkünkbe ezt az igazságot: „Te az én szeretett gyermekem vagy, akiben kedvem telik”.

Kedve telik benned azért, aki vagy, nem azért, amit teljesítesz. Kedve telik benned a kifürkészhetetlen, feltétel nélküli szeretete miatt, amit nem kell kiérdemelned, amit egyszerűen megkapsz.

Uram, csendesítsd el bennem az iramot, mikor megtervezem a következő napomat. Abba akarom hagyni a rohanást, hogy át tudjam adni magam annak, ami a Te csodálatos terved velem. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. augusztus 21.