Rettegsz-e a napi munkától vagy valamilyen feladattól az életben? Talán az egyetlen célja a 8-12 órás „keresztnek” egyszerűen egy-két pillanat, amikor valakinek a lelkét felemelheted és Jézushoz irányíthatod, aki ezután a mennyek felé irányítja őket. Ez kétszer fordult elő velem egyetlen éjszaka leforgása alatt.

Egy kis kedvesség a sietségben

Egy ősz hajú férfi kamasz lányával eszeveszetten intett le engem a Grand Central vasútállomásnál a 42. úton és megkért, hogy vigyem el őket a keleti 70. útra a kórházba egy speciális műtétre. Szeretett volna elérni egy 6:15-ös megbeszélését és megkérdezte, hogy meg tudom-e oldani. Azt mondtam, hogy valószínűleg meg tudjuk, és hogy az egyetlen probléma az, hogy nem tudunk visszafordulni egészen a 6. sugárútig, amely 5 háztömbnyivel arrébb volt. Minden kereszteződésnél illedelmesen megkérdezte, hogy nem tudnék-e meg fordulni itt. Udvariasan válaszoltam minden egyes alkalommal, hogy nem tudok, és rámutattam a „Nincs megfordulás este 7-ig” táblára. Magamban azzal viccelődtem, hogy a kórház talán hallás problémákkal foglalkozik.

Apránként haladtunk a sűrű forgalomban és végül elértünk a 42. útig. Annyira gyorsan vezettem, amennyire még biztonságosan tudtam, rátaposva a 4,6 literes motor gázpedáljára, hogy átjussak az éppen váltó rendőrlámpákon. Folytatta a panaszkodást minden megállásnál és kétszer szólt telefonon a kórháznak, hogy késni fog a forgalom miatt. Az idegeimre ment. Egyáltalán nem segített a helyzeten és úgy éreztem, hogy le kell őt ugatnom, de arra gondoltam, hogy megpróbálok jobb keresztény lenni és emellett itt a Nagyböjt, egy időszak a változtatásra, és ez mégiscsak egy kórházba igyekvő férfi. Amire szüksége van az nem egy beszólás, hanem kedvesség, könyörületesség és imádság. Tehát valahonnan a belülről a mélységekből úgy döntöttem, hogy összebarátkozom vele, elterelem a gondolatait a panaszkodásról és talán felemelem a gondolatait, talán egy kicsit elgondolkodtatom az Úrról.

„Látogatni megy valakit a kórházba?” – kérdeztem.

„Nem. A lányomat viszem az orvoshoz.” Meg tudtam állapítani a hangjáról, hogy nem szeretett volna beszélni lánya állapotáról. Azt mondta, hogy Connecticutból jöttek, de itt dolgozik a 34. út és a 3. sugárút kereszteződésénél. Elmondtam neki, hogy annak a közelében van a templom, ahova járok. Szeretett volna többet megtudni róla, ezért meséltem a világhírű George Rutler atyáról, aki a Szent Mihály templom lelkipásztora. „Oxfordban tanult és elképesztő beszédeket mond. Beszél Arisztotelészről, Ágostonról, Aquinói Tamásról és II. János Pálról a beszédeiben. Rengeteget tud történelemből, filozófiából és teológiából, de amit a legjobban szeretek, hogy olyan ismeretei vannak a Szentírásról és a teológiáról, amelyek megváltoztatták az életemet.”

A férfi továbbra is érdeklődve figyelt, szóval folytattam, „Kb. két héttel ezelőtt arról a jól ismert részről beszélt, amely arról szól, hogy „fordítsuk oda a másik orcánkat is” (Mt 5,39), és hogy Jézus mit értett ez alatt. Amikor egy úr a kézfejével megüti a szolga bal orcáját, azért tette, hogy megalázza. Ellenben, amikor azt mondjuk, hogy üss meg a jobb oldalon, mint egy egyenlő félt, azt értjük ez alatt, hogy méltósággal rendelkezünk, és hogy egyenlőek vagyunk. Jézus nem volt pacifista, hanem egyfajta harciasságról beszélt, amely az alázatban gyökerezik.”

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2014. július 14.