Barsi Balázs: Annak van jövője, aminek múltja van
A szélsőliberális felfogás lejáratja a tekintélyt, mert egy másfajta abszolút tekintélynek akarja alávetni az ifjúságot, annak az ideológiának, amelyet hirdet – mondta Barsi Balázs ferences szerzetes a Demokratának. A közkedvelt hitszónokkal nyolcvanadik születésnapja alkalmából a boldogság természetéről, az elszemélytelenítő mesterséges intelligenciáról, Robert Sarah bíborosról és a régi rítusú szentmiséről is beszélgettünk.
– Balázs atyára nagyon sokan figyelnek, rengetegen szeretik. Hogy érzi magát?
– Hogy hogyan érzem magamat, arra sosem érek rá gondolni. Valamelyik kerek évfordulóra, talán az ötvenéves érettségi találkozónkra mentem vissza Győrbe. A buszon gondolkodtam el magamban: de jó időszak volt, milyen boldog voltam bencés diákként, kisgyerekként! De aztán majdnem elnevettem magam, ugyanis nem voltam boldog. Kis vidéki parasztgyerek voltam a sok pesti mellett, a tudós bencés atyák között, szinte állandóan készülve, tanulva, sok izgulással. Mégis – és ez a mégis szó nagyon fontos! – telve voltam a vággyal, hogy azért tanulok és azért szeretnék ezeken a feladatokon, dolgozatokon, vizsgákon túl lenni, hogy végre beléphessek a szemináriumba és pap lehessek. Boldog az, akinek oka van a boldogságra. És könnyen lehet, hogy abban a szakaszban, amikor én egyáltalán nem éreztem, hogy boldog vagyok, ott és akkor mégis okom volt a boldogságra.
– Korán megérlelődött az elhatározás, hogy pap akar lenni?
– Igen, már három-négy éves koromban.
– Ennyire korán?
– Ez nagy kegyelem volt. Persze az ember nem tudja, miért akar pap lenni. Ez egy olyan szent ösztön, mint az, hogy más férfi meg csak arra gondol, hogy megnősül és gyermekei lesznek. A gimnáziumban került a kezembe Szent Ferenc élete, noha már akkor tudtam, hogy ez giccs, nincs jól megírva. Mégis annyira megfogott, hogy ez a valaki kicsoda. És eldöntöttem, nekem ott kell lennem. Sokan fölteszik a kérdést: a bencések ellenére lettem ferences? De én azt szoktam mondani, hogy amikor a ferences rendbe beléptem, én akkor lettem Szent Benedek lelki gyermeke. Hiszen ő az egész nyugati szerzetesség atyja.
– Az is hamar megérlelődött Balázs atyában, hogy tanítani, prédikálni szeretne?
– Hogy oroszt meg magyart szeretnék tanítani, az nem olyan valami volt, amit szerettem volna. Sokan már nem tudják, hogy minden rendben numerus clausus volt, csak két embert vehettek fel évente. Ha valaki nem végzett egyetemen és nem tanított, elbocsáthatták a rendből, mert nem tudták alkalmazni, és csak foglalta mások helyét. Váradi Béla atya, a provinciális megnézte a bizonyítványomat – mindenből jeles voltam – és azt mondta: „nekünk most orosz és magyar szakos tanár kell”. Nagyot nyeltem. Azt hittem, megúszom és hittanár lehetek. De itt jön az engedelmesség. Ez fantasztikus dolog: az embert kiveszi egy önmagát, a sorsát megszerkeszteni akaró görcsös akarásból, hogy táguljon a horizontja. Rengeteget kaptam az orosz tanszéken, ami felkészített az igehirdetésre. Kamaszokat tanítani évtizedeken keresztül hittanra, ez hiányzik a mai papnak!
– Mi volt a titka, hogy ennyire szerették a tanítványai?
– Talán tényleg szerettek… Tudja, miért? Mindig rossz érzések kavarogtak bennem, amikor láttam, hogy milyen rondán tud viselkedni egy kiskamasz, milyen csúnyán szól oda a társának. Aztán egyből felötlött bennem: na, de ha ő lesz a püspöki kar elnöke? Vagy egy hatgyerekes családapa? Egy olyan becsületes ember, akire mindenki számíthat? Hát, hol vagyok én ettől? A gyerekek megérezték, hogy így tekintek rájuk.
– Egy kamasz meg akarja váltani a világot, és Balázs atyától nagyon egyenes, hogy mást ne mondjak, radikális dolgokat lehet hallani: az igen igen, a nem nem. Ez fogja meg a fiatalokat?
– Igen, mert őnekik is el kell igazodniuk abban a zavarban, amelyben élünk – és nekem is. Ha nem tudjuk, hogy végül is ez igaz, az pedig hazug dolog, ez jó, az pedig rossz és hogy van egy végső jó, akkor nem tudunk eligazodni. Jézus azt mondja, „ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket”. Semmi más nem szabadít meg minket, mint az igazság.
Az interjú elolvasható itt.
Létrehozva 2026. január 11.