Keczely Károly atya vasmisés
Ha megkésve is, de ezúton adunk hálát Karcsi atya szolgálatáért, sok-sok tanításáért. A szerk.
90 évesen 65 év papság után is misét tartott az atya
Kerekesszékben mutatta be vasmiséjét Keczely Károly atya, aki 65 éve szolgálja az egyházat. Keczely Károly atya a szertartás végén megható szavakkal búcsúzott el a hívektől.
hogy öt évvel ezelőtt a gyémántmiséjét, úgy a vasmiséjét is a kétújfalui Szent Mihály-plébániatemplomban mutatta be Keczely Károly atya, immár kerekesszékbe kényszerülve. A Kaposvári Egyházmegye legidősebb papját, a hazai karizmatikus megújulás jeles személyiségét, akit 65 évvel ezelőtt szenteltek, Klózer Gyula polgármester köszöntötte elsőként. A vasmise végén Varga László kaposvári megyés püspök adott hálát jubiláns paptestvére életéért, szolgálatáért.
– A vasmisét egy kicsit rozsda marja; rozsda marja, nem ragyog, de én magyar katolikus pap vagyok – kezdte Petőfi-parafrázissal fűszerezett szentbeszédét az atya, aki arra is utalt: a templomban akadnak, akik utoljára látják őt, mint ahogy vélhetően ő is utoljára látja a híveket. Mint megjegyezte, ezért a rokkantkocsiból is jó szemügyre veszi a padokban ülőket, s nem tagadta: igencsak meghatódott azon, hogy ily sokan részesei szerettek volna lenni vasmiséjének.
– Isten elém hozta a régi emlékeket azzal, hogy eljöttetek – folytatta. – Az életfolyamatok kimenetelét maga az Isten adja, és mind ajándék. A 90 év mellett a 65 évnyi papság is. Ti is Isten ajándékai vagytok számomra. Ő az örömünk, Ő a tiszta forrás, ám, ha nem tiszta a forrás, az öröm sem tiszta. Ez is Istentől van, de ez a tőle valóság másfajta, Ő nem akarja a bűnt, csak megengedi, hogy legyen. Életünk egy próba; ezért születtünk, s az a feladatunk, hogy kiálljuk a próbákat. A próbatételek során pedig győzni kell, nem pedig veszíteni.
Keczely atya homíliájában kiemelte: a próbához egy alternatív létalap szükséges. A jó és a rossz megkülönböztetésének morális alapja, amelyet már az első emberpár is bevetett, így volt képes dönteni. Ha hiszünk Jézusban, akkor üdvözölünk. Aki hisz, boldog lesz. Erre az elmúlhatatlan boldogságra vagyunk teremtve.
A teljes cikk elolvasható itt.
Létrehozva 2025. október 24.