„A szelíd felelet csillapítja a haragot, a sértő szó felkorbácsolja az indulatot.” (Péld 15,1)

Vadul verni kezdett a szívem, mikor megláttam a hívó számát a mobilomon. Semmilyen porcikám nem kívánta ezt a beszélgetést. Vérig sértett, vagy még azon is túl. Megbántott. Feldühített. És belefáradtam az állandó félreértésekbe.

Két dolog sarkallt, amikor válaszoltam a hívásra: hogy bebizonyítsam, nekem van igazam, és azt is, hogy neki meg nincs.

Szerinted jó volt ez a beszélgetés? Nem igazán. Öt éve volt ez a konfliktus, az akkori nyers érzelmek már megszelídültek, és már látom, mennyire helytelen volt a hozzáállásom. Tanultam abból a konfliktusból. Remélhetőleg minden konfliktusból tanulok – főleg a reakcióimban szeretnék fejlődni. Annyi sikálnivaló van még a glóriámon…

De fejlődöm. Ha egy nézeteltérés felmerül, első gondolatom most is az, hogy „majd én megmutatom, kinek van igaza”, de már eljutottam oda, hogy a reagálásomba nem szivárog be ez a hozzáállás.

Hogyan sikerül visszatartanom magam? Megtanultam, hogy tegyek fel magamnak három kérdést, mielőtt reagálnék.

1. Mi az én szerepem a konfliktus létrejöttében?

Minden vitának két oldala van. És egyik oldal sem tökéletesen igaz vagy teljesen téves. Ha a beszélgetés előtt tisztázom a saját szerepemet és azt, amiért nekem kell bocsánatot kérnem, nagyobb eséllyel maradok higgadt, amikor sor kerül a beszélgetésre. Alapigénket fejből tudom, és nagyon sokszor mondom magamnak. „A szelíd felelet csillapítja a haragot, a sértő szó felkorbácsolja az indulatot” (Péld 15,1).

2. Hogyan lágyíthatnám meg a szívemet, hogy tisztelni tudjam az illetőt függetlenül a reakcióitól?

Ez nehéz. Nagyon nehéz. De tudom, hogy a megbántott emberek adják tovább a bántást. Az illetőnek, akivel a konfliktusom van, lehet valami a múltjában vagy a jelenében, ami táplálja az indulatait, és rávetül a reakcióira. Könnyen lehet, hogy ennek nincs is hozzám semmi köze, de hatására az illető a köztünk lévő ellentétet is túlreagálja.

Könnyebb meglágyítanom a szívem, ha arra gondolok, hogy az illetőt bántja valami, még ha nem is tudom, mi az. Ha sikerül félretennem a büszkeségemet, tiszteletben lesz részem. „Megalázza kevélysége az embert, az alázatos lelkűt pedig tisztelet övezi” (Péld 29,23).

3. Ha tudnám, hogy felveszik a beszélgetést, és olyan embereknek játsszák le, akikre felnézek, másként beszélnék?

Mi lenne, ha a bibliaórán, amin én is részt veszek, a lelkészünk mindenkit a képernyő elé hívna, hogy megmutasson egy példát a helytelen reagálásra? És megjelenne a saját arcom. Ne. Kérlek. Kegyelmezz. Én. Most. Biztos. Elájulok.

Azzal együtt, hogy igencsak valószínűtlen, hogy felvegye valaki a beszélgetésünket, hogy lejátssza másoknak, többnyire mégis van, aki hallja-látja. A gyermekeink. Munkatársaink. Barátaink. És van egy fültanú, aki biztosan hallja, és ettől összeszorul a szívem: Jézusom biztosan jelen van. A filippieknek írt levél figyelmeztet: „A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt. Az Úr közel!” (Fil 4,5).

Minden konfliktusnak lehetnek olyan változói, amikre oda kell figyelni mindezeken túl is.  Előfordulhat, hogy annyira elmérgesedik, hogy szakember segítségét kell igénybe venni. Gondoljátok és imádkozzátok át mindig az ilyen helyzeteket.

Ami a mindennapi nézeteltéréseinket illeti, ezek a kérdések segíthetnek. Ha rövidtávon odafigyelünk a reakcióinkra, nem kell hosszútávon lelkiismeret furdalást éreznünk miattuk.

Uram, légy velem, kérlek, és segíts szelídíteni reakcióimat. Segíts olyan szavakat használnom, úgy viselkednem, ami méltó Hozzád. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. március 26.