A világ különböző helyein készült interjúk csokrából kiválasztottuk a számunkra legérdekesebbeknek kérdéseket. Itt átnyújtjuk ezeket Emiliano Tardif atya válaszaival.

1. Miben áll pontosan a gyógyítás adománya?

A gyógyítás adománya, csakúgy mint a többi karizma, a Szentlélek megnyilatkozása. Pál apostol azt mondja: „Ki ki a közösség javára kapja a Lélek ajándékait.” Ezek után kilencet felsorol: A bölcsesség adománya, a Indás adománya, a hit, a gyógyítás adománya, a csodatévő hatalom, a prófétálás, a szellemek elbírálása, a többféle nyelv adománya, a nyelvek megfejtése (vö. 12,8-1).

Atyám, de azt mondják, hogy ezek a rendkívüli karizmák csak az Egyház életének kezdeteire voltak… és hogy most már nem szükségesek…

De hát ki mondta ezt? Akkor a fenti felsorolásban a Pál apostol által említett hit is csak az Egyház életének kezdeteire volt? A II. Vatikáni Zsinat úgy beszél ezekről a rendkívüli adományokról, mint amelyek ma az Egyház részét képezik (vö. Lumen Gentium 4 és 12). Egyébként Ratzinger bíboros a Beszélgetés a hitről könyvében így ír: „A racionalista szkepticizmus által kiszárított világ szívében a Szentlélek új megtapasztalása született meg, mely mint megújulási mozgalom kiáradt az egész világra. Amit az Újszövetség mond a karizmákról minta Lélek eljövetelének látható jeleiről, az már nem csupán meg nem ismétlődő régi história: ennek a történetnek ma élő időszerűsége van.” (132-133.o.)

2.   A mai katolikus egyházban a karizmáknak miért nincs még polgárjoguk, miközben számos evangéliumi egyházban többnyíre elfogadottak?

Különböző szempontokat kell kiemelnem:

a. Nekem úgy tűnik, hogy Egyházunk sokat katekizál és keveset evangelizál. Annak meghirdetését, hogy Jézus él, jelek kísérik, de más-más arányban, attól függően, hogy hitigazságokat vagy hitelméleteket tanítunk Azon a napon, amelyen jézust nyíltan mint Megmentőt és Urat fogjak hirdetni, csodákat fogunk látni az égben és jeleket a földön.

Számomra a problémát nem a karizmák hiánya jelenti. Ez csak a következménye. A probléma gyökere ott van, hogy már nem hirdetjük a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak megváltói halálát és dicsőséges feltámadását.

b. Másrészről beleestünk a pelagianizmus kísértésébe: azaz Isten művének megvalósításában csak emberi eszközöket használunk és csak természetes eszközökre számítunk. Amikor elemezzük a valóságot, elfelejtjük, hogy annak hatalmával számoljunk, Aki feltámasztotta Jézust a halottak közül. Az egyház feladata egy olyan küldetést foglal magába, amely meghalad minden emberi erőt. Hogyan is lehetne megvalósítani azt a Szentlélek ereje nélkül? Sem a tudomány, sem a technika nem helyettesítheti a Szentlélek működését. Ne felejtsük, hogy „ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak” (vö. Zsolt 127,1).

c. A karizmák elutasítása adódhat abból is, hogy néha túlkapásokkal találkozunk. Én is ellene vagyok a torzulásoknak, de a konkoly jelenléte soha nem jogosít fel a búza kitépésére.

d. Egy olyan már régen eltemetett valami bukkan újra a szemünk elé, amivel nem tudunk mit kezdeni, nem tudjuk hogyan használni. De hamarosan természetes lesz. Remélem, nemsokára az lesz a természetellenes, hogy volt nap, amikor nem történt gyógyulás és az emberek csodálkozni fognak azon, hogy abban az időben Isten hatalma nem tudott megnyilvánulni.

e. Végül pedig szeretném megjegyezni, hogy már sok püspök nyitott ezekre a karizmatikus természetű megnyílvánulásokra, Csak három esetet említek meg:

Monsignore Rafael Bello, Acapulco érseke az egyházmegyéjében a megújulás tizenöt éve kapcsán egy nagyon szép pásztorlevelet írt „Új evangelizáció” címmel. Ez annyiban különbözik a többi püspöki írástól, hogy amíg azokban értékelik a megújulást és beszélnek róla, addig az érsek levelében azokat a gyümölcsöket akarta velünk megosztani, amelyeket személyesen kapott. Az 54. bekezdés így szól:

„Nagyszámú, a Szentlélek hatása alatt cselekvő igehirdető van. Örülök, hogy köztük említhetem az ilyen minőségében világhírű Tardif atyát, aki gyakran evangelizált Mexikóban. Barátunk ő, aki 1984-ben Acapulcóban a papi karizmatikus lelkigyakorlatot vezette. Prédikációjának, személyes illetve körleveleinek, csakúgy mint beszélgetéseinek a vezérgondolata az, hogy mennyire könnyű és hatékony a Szentlélek erejének segítségével folyó evangelizáció! Minden országban hallották „Isten csodás tetteiről beszélni és ámultak-bámultak valamennyien”. (ApCsel 2,11-12).

Csodálatos karizmája, a gyógyítás, hallgatók ezreit és ezreit vonzza, ő pedig ezt kihasználva fáradhatatlanul evangelizál. Úgy gondolja, mint Pál: „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!’” (1Kor 9,16)

Melegen ajánlom »Jézus él!« könyvének csoportos tanulmányozását. Emiliano atya meggyőz minket arról, hogy a megújulás azért evangelizáló erő, mert tagjait elvezeti a Szentlélek ereje, adományai és karizmái előtti nyitottságra. Renard bíboros bevallotta Tardif atyának, hogy

a megújulás hozzásegítette a papokat és a püspököket annak felismerésére, hogy a hitetlenség és a racionalizmus akadályai a termékeny apostolságnak. A bíboros hozzátette:

„Síneket fektetünk a Szentlélek elé, hogy eszerint igazodjon, de Ő jóval túlszárnyalja ezeket. A Szentlélek nem követi a pasztorációs programjainkat. Nyilvánvaló, hogy szükségünk van pasztorációs programra, de az egésznek keresztül-kasul átjárhatónak kell lennie, hogy a Szentlélek használhassa vagy akár át is alakíthassa. Az Egyház szakadatlan pünkösd és nem pedig szakadatlan racionalizmus.

Ratzinger bíboros a korábban már említett könyvében kijelenti: »Az, ami reményre ad jogot az egyház egész területén – és pontosan a krízis középpontjában, a nyugati világ egyházában is- olyan új mozgalmak ki virágzása, amiket senki nem tervezett el, senki sem szólongatott, hanem egyszerűen csak a hit benső életerejéből fakadnak. Ami bennük, ha mindjárt zajtalanul is, bontakozik, az az egyház pünkösdjenek a hajnalát juttatja az ember eszébe. Például

a karizmatikus mozgalom, a Neokatekumenátus, a Cursillo, a Focolare, a Communione e Liberazione stb. (38. o.)

Végezetül pedig annyit, hogy a legutóbbi pápák nagyon szép dolgokat mondtak a megújulásról. A legszebben talán VI. Pál tette, amikor úgy fogalmazta meg a megújulást,

mint »az Egyház és a világ számára fennálló esélyt« (1975. május 19.)

3. Ön a karizmákkal való túlkapásokról beszél. Mik ezek?

A legfőbb probléma akkor keletkezik, amikor kiragadjuk a karizmákat az eredeti szövegkörnyezetükből. Márk evangélistánál láthatjuk: azt a felszólítást, hogy tegyék kezüket a betegekre és azok meggyógyulnak, megelőzi az igehirdetésről szóló vers „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtményein” (Mk 16,15-18). Azaz csodás jelek kísérik az evangélium hirdetését. Nem önmagukban léteznek, hanem akkor nyilvánulnak meg, amikor a Jézus Krisztusban való üdvösséget hirdetjük.

Máté a maga részéről így foglalja össze a küldetésre való megbízást: „…kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében”(Mt 28,18-19). Azaz a gyógyulást a szentségi életnek kell követnie.

Tehát egy három szemű láncról van szó: Ige – gyógyítás – szentségek. Ha ez nem így van, akkor mindez meggyengül.

Szolgálatom kezdetén Kanadában meglátogatott egy pap és megkért, hogy vegyek részt az általa szervezett kongresszuson. Naivan igent mondtam. Azonban az egész kongresszus alatt irányította az imádságot, az énekeket, az összes tanítást mondta. Uralta a szentmisét, elmondta a prédikációt, még a hirdetéseket is ő tette közzé. Csak a nap végén kért meg arra, hogy imádkozzam a betegekért. Ott tanultam meg, hogy ne imádkozzam a betegekért, ha nem hirdethetem előtte Jézus kereszten való győzelmét és feltámadásának diadalát.

4.   Hogyan jött rá, hogy rendelkezik a gyógyítás adományával?

Az után, miután számos imacsoporiban imádkoztam a betegekért, 1973 november 18-án egy ízületi gyulladástól és ízületi bántalmaktól szenvedő férfi megkért, hogy imádkozzam érte. Az imádság végén botját elhagyva járni kezdett. Teljesen meggyógyult. Később megfigyeltem, hogy Jézus hogyan gyógyítja meg egyre többször a betegeket. Számomra így kezdődött egy meglepetésekkel teli élet: soha nem gondoltam volna, hová vezethet el Ő engem. Másrészről azt hiszem, hogy az én szolgálatom az evangelizálás. Amikor Jézust hirdetjük, amikor a kérügmát hirdetjük, akkor történnek ezek a jelek.

5.   Egy karizma megtanulható? Vannak technikái?

Azt nem mondanám, hogy megtanulható, de azt igen, hogy erősödhet. És minél inkább a betegek szolgálatába állítjuk, annál jobban fejlődik. Ez egy olyan ingyenes ajándék, amit ha nem használunk, nem fejlődik. De ha a betegek szolgálatába állítjuk, megerősödik, és egyre többször megnyilvánul. Ma sokkal több gyógyulást látok, mint öt évvel ezelőtt láttam ugyanazon körülmények között. A karizma használata megnöveli hitünket. Minél több gyógyulási látunk, annál biztosabbak vagyunk abban, hogy mások is meggyógyulnak.

(Forrás: Emiliano Tardif – Jose Prado Flores: Jézus a Messiás. Marana Tha Kiadó, 1989)

Létrehozva 2019. április 9.